Sirbik Attila

A Várfok Project Room 2016-os őszi évada Kazi Roland (1987, Kiskunhalas) Kicsiny falum című tárlatával kezdődött szeptember 10-én. A művész alkotásai másodjára tekinthetők meg a Várfokban: tavaly a közönség már megismerkedhetett egyedi, hiedelmek és babonák különleges világa által átszőtt alkotói világával. A mostani tárlat Kazi Roland első kiállítása immáron a Várfok Galéria állandó művészkörének tagjaként, amellyel felavatta a Várfok Project Room idén nyáron felújított és kibővített kiállítóterét.

Kazi Roland 2014-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán, majd 2015-ben kezdte meg ugyanitt DLA-tanulmányait Multimédia-művészet szakon. Fiatal kora ellenére jellegzetes alkotói világot alakított ki: műveiben a vidéki környezet különleges, mára már elfeledett, de nagyon is élő világa jelenik meg modern köntösbe bújtatva. A témaválasztás hátterében személyes indíték, a művész vidéki, egy szerb határ menti községből való származása áll.

Kazi Roland: Vándor Fotó: Várfok

Kazi Roland: Vándor, ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni – 2016, vegyes technika, papír, 30 x 40 cm
Fotó: Várfok Galéria

Alkotói stratégiádban figyelemre méltó helyet foglal el a mitológiateremtés és egyfajta konceptualizmus, misztikum és irracionalitás keveredik a leghétköznapibb tárgyi világ eszközeivel. Munkáidat egyfajta szakrális aura lengi körül. Alkotásaid terében a mítosz, a hiedelmek, a babonák jelenléte idézőjelek közé kerül, ironikussá és megkérdőjelezetté válik?

Kazi Roland: Az egyetem utolsó félévében döntenem kellett arról, hogy mit vetek fel a diplomamunkám tematikájaként. Ekkoriban rengeteg kérdőjel volt bennem a fővárosi léttel, a választott szakmával és úgy általában a művészettel kapcsolatban, valahogy bizonytalannak éreztem magam körül mindent. Arra gondoltam, visszanyúlhatnék a gyökerekhez és egy olyan témával foglalkozhatnék, amely egyúttal egy nagyon összetett identitástudatot is hordoz magában. Így esett a választás a hiedelmekre. Az összegyűjtött történetek és beszámolók mellett elkezdtem kutatni a rendszer szociológiai aspektusait is. Nagyon érdekelt, hogy ez a félelmek szülte világrend hogyan adhat az embereknek biztonságérzetet. Ez a tudatállapot és az általa született szabályrendszer lehetővé tette, hogy az ismeretlentől való félelmen felülkerekedjünk, és megfelelő cselekvéssorozattal semlegesítsük azt. Célja az volt, hogy egy ideális állapot maradjon fent, vagy jöjjön létre, illetve valami kritikus szituációt előzzünk meg vele. Ilyen kritikus szituációkat a hit szerint legtöbbször boszorkányok okoztak, így szőttem bele munkáimba a különböző boszorkánytörténeteket. A kutatás során a cél a jelenség értelmezése, valamint egy kísérlet volt arra tekintve, hogyan adhatóak át más-más médiumon keresztül ezek a kihalóban lévő narratívák a mai embernek. A dolgok abszurditása, ugyanakkor azok működőképessége nyűgözött le. Egy kollektív tudat által szült világ, ami a szokások és hagyományok által identifikál egy közösséget.

Enteriőr, Várfok Project Room Fotó: Várfok

Enteriőr, Várfok Project Room
Fotó: Várfok

Előző munkáimból tanulva, amelyek javarészt az eredeti népi kontextusból indultak ki, elkezdtem egy magánmitológiát felépíteni saját szimbólumokkal és narratívával, ami csakúgy, mint a hiedelemrendszer, egyfajta értelmezési síkot kínál a körülöttünk lévő világra. Ebben a tekintetben viszont szó sincs megkérdőjelezettségről, hiszen pontosan ezek az értelmezési lehetőségek – hiedelmek – adják a néphit és a kialakítani kívánt mitológia alapjait.

Kazi Roland: Szemrevétel Fotó: Várfok

Kazi Roland: Szemrevétel, 2016, vegyes technika, papír, 30 x 40 cm
Fotó: Várfok Galéria

1

Kazi Roland: Kicsiny falum I. – 2015 – falemez, cipők, fémalkatrészek, 47,5×68,5×48 cm Fotó: Várfok Galéria

Külön foglalkoztat a vidék, vagy más néven – ebben a relációban – a periféria és a centrum viszonya?

K. R.: 2012-ben volt a Műcsarnokban Bukta Imre Másik Magyarország című tárlata, lényegében itt fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne, ha én is a vidékkel, mint témával kezdenék valamit. Ha a nagyvárosban vidékről beszélünk, akaratlanul is viszonyt teremtünk a két dolog között. Bukta nagyon jól ironizál, és rendkívül kritikusan áll hozzá a problémához. Engem jelenleg mint átjárás, élethelyzet, tapasztalatok összessége foglalkoztat, amelyek egymásra épülnek, mintsem az, hogy kritikusan értelmezzek bizonyos helyzeteket. A vidék mint téma azért érintett meg, mert elfog egyfajta biztonságérzet, ha erről beszélek, és úgy érzem, ebben tudok hiteles maradni. Mostanság az érzések és emlékek kavalkádja foglalkoztat, ami megszül egy koncepciót, és szubjektív utazásra csalogatja a befogadót.

Jelenlegi kiállításod a Várfok Project Roomban már egy teljesen személyes perspektíva felé kalauzol minket? 

K. R.: Így van, a kiállítás személyes élményeken alapul, ez egyfajta megerősítés önmagamban, hogy jó irányt vettem. Az iskolák elvégzése után az ember fordulóponton áll, és én – ez furán fog hangzani – elég nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy képzőművész leszek, annak ellenére, hogy annak készültem. A családban mindenki teljes mértékben támogatott, viszont senki nem foglalkozott művészettel, így ezzel kapcsolatban nem tudtam tanácsot kérni senkitől. Az iskolapad biztonsága után művészként kikerülni az életbe nehéz feladat. Szerencsére voltak lehetőségeim, így elboldogultam, viszont a kiállítás minden munkája tartalmazza ezt a lelki vívódást, így telis-tele vannak ambivalens érzésekkel. A haladás, az egy helyben toporgás, a fent-lent viszony, a folyamatos változás és a harmóniára való törekvés – ezekben mind ott lapulnak azok a félelmek és bizonytalanságok, amiket le kell küzdeni. Nem mondanám magam pesszimistának, hiszen a munkákban ott rejtőzik a megoldás is, inkább csak könnyen kizökkenek bizonyos helyzetekből, feladatokból és van, hogy folyamatos megerősítésre van szükségem, amit jelenleg ezzel a kiállítással vagy – nevezzük így – önterápiás módszerrel hajtottam végre.

Fotó: Várfok

Kazi Roland: Kicsiny falum II. – 2015 – falemez, cipők, fémalkatrészek – 48x68x63 cm Fotó: Várfok Galéria

A Kicsiny falum kinetikus terében különválasztható a kollektív tudatalatti és a személyes individualizmus?

K. R.: Úgy gondolom, egy munkának egy bizonyos tartományon belül hagynia kell több olvasati lehetőséget is, ezért nem szorítkozom a fent említett értelmezésre. A látogatónak ugyanis nem velem kell azonosulnia, hanem fel kell fedeznie a munkában saját magát. Mindannyian küzdünk hasonló problémákkal, és mindannyian másképp éljük meg ezeket. Ebben az esetben a használt szimbólumok is elég jól formálhatóak. A Kicsiny falum lényegében az ember belső lelki tereire utal. Ez a tér folyamatosan változik és alakítható, a házacskákat mind a szobrokban és mind a videókon más-más helyzetekben láthatjuk, melyek ezáltal újabb asszociációt szülnek az egyén állapotát értelmezve.

Fotó: Várfok

Fotó: Várfok Galéria

Bizonyos tekintetben közhelynek számít Magyarországon a centralizáció és decentralizáció kérdéséről beszélni. Alkotó művészként, képzőművészként te hogy éled meg a centralizáltságot, probléma- vagy használható anyagként? A Kicsiny falum c. installációd a kiüresedett, elavult jelképek helyett új szimbólumok formájában igyekszik kifejezésre juttatni bizonyos archetipikus tartalmakat?

Fotó: Várfok

Fotó: Várfok Galéria

K. R.: Az ember élete folyamán vannak jól bejáratott állomások, biztos pontok, ahova el kell jutnia. Ezek társadalmi elvárások, amelyek minden kultúrában többnyire ugyanazok. Egy előre megtervezett folyamat, amit teljesíteni kell, ha a közösség része akarsz maradni. Ezért is vittem tovább a kiállított papírmunkáimban a ház motívumát. A házat mint a mérnöki tervezettség objektumát próbáltam analógiába állítani az életben betervezett vagy épp be nem tervezett dolgokkal. Ebből több motívum is született, amiket ha egymás mellé állítottam, akkor azok a kapcsolataik révén új értelmet nyertek. Így születtek meg bizonyos jelzések vagy figyelmeztetések számomra egy-egy metaforába szedve. Szándékosan olyan tárgyakat választottam szimbólumként, melyekkel akár nap mint nap találkozhatunk, mert úgy gondolom, ha értelmezzük a környezetünket, abból leszűrhetünk bizonyos dolgokat magunkra nézve. Lehet ez bármilyen banálisnak tűnő kép, akár egy befalazott ajtó, ami beázáskor mutatja meg körvonalait vagy egy optikai szintező, ami a horizonton felsejlő hegyeket kémleli. A ház és a cipő is egy könnyen értelmezhető szimbólum, a dolog viszont akkor válik érdekessé, ha ezeket különböző helyzetekbe állítjuk, és párbeszédbe kezdenek egymással. Ezek a tapasztalatok akkor váltak fontossá mikor eljutottam ehhez a bizonyos fordulóponthoz, és most ezek segítenek átbillenteni ezen a dilemmán.

A tervezés döntések sorozatából áll. Én is meghoztam egy döntést, amit ezzel a kiállítással reprezentálok és megbizonyosodom annak helyességéről a magamnak újra és újra feltett kérdések leképezésével és elhagyásával. A centralizáció-decentralizáció kérdése az én olvasatomban nem annyira releváns. Viszont személyes szempontból sokban hozzájárult a környezetváltás ahhoz, hogy most erről beszélek, hiszen az eddigi életutam szempontjából fontosnak tartom azt a döntést, hogy a fővárosban élek és alkotok.

 

Várfok Project Room

2016. szeptember 10. – október 8.

 

Print Friendly