Molnár Eszter

Még mielőtt arra gondolhatna bárki, hogy a Latens tolerancia egy aktuális problémákra – mint például a migráció vagy a kisebbségek kérdésköreire – reflektáló kiállítás volna, mindenkit ki kell ábrándítanom. Kelle Antal ArtFormer abban az értelemben nem „kortárs” művész, hogy nem szeret provokálni, másrészt elkerüli a zsigeri kommunikációt és a húsba vágóan aktuális médiatémákat. Okkal. Ahhoz, hogy egy életmű valóban időtálló legyen, türelemre van szükség, és arra a fajta megfontoltságra, ami képes a pillanatnyin felülemelkedni. Szükség van továbbá egy egyetemes és kortalan vizuális nyelvre is. Kelle Antal ArtFormer rendelkezik ezzel a nyelvvel. Ilyen nyelvet beszéltek a Bauhaus művészei, Moholy-Nagy László vagy éppen Nikolas Schöffer, távolabbról M. C. Escher, Victor Vasarely, akik Kelle Antal ArtFormerhez elsősorban a formaépítkezés tekintetében állnak közel, míg lelki beállítottsága a tanításra, a humánum művészetben való kiteljesítésére törekvő Paul Klee-hez vagy a transzcendens elvonatkoztatások nagymesteréhez, Malevicshez közelíti egyéniségét.

 

a-kiallitas-belepo-enteriorkepe-a-rejtozkodokkel

A kiállítás belépő enteriőrképe a Rejtőzködőkkel Fotó: Majercsik Krisztina

Miután egy vizuális nyelv kiérlelődött – hiszen Kelle Antal ArtFormer már érett gondolkodóként lépett be a művészeti szcéna mágikus körébe –, az utána következő lépés a művekben összegzett tudás megfelelő átadásán múlik. Véleményem szerint Kelle megközelítésmódja  a legközelebb a konstruktív pedagógiának nevezett irányzathoz áll. Jean Piaget ún. tárgyállandóságra vonatkozó empirikus kutatásai mutattak rá, hogy „olyan alap feldolgozó apparátussal jövünk a világra, amely képessé tesz bennünket arra, hogy a tárgyakat egységesnek (…) (az egymással érintkező részekből álló tárgyakat), a mozgásukat térben és időben folytonosnak gondoljuk, s még egy primitív okság fogalommal is rendelkezünk.” (Erről részletesen lásd Nahalka István: Konstruktív pedagógia – egy új paradigma a láthatáron /II./ In: Iskolakultúra 1997/3) Számomra meggyőzően bizonyított tény, hogy már egészen fiatal korunktól fogva vannak elképzeléseink arról, hogy mit jelent a háromszög, a kocka vagy éppen a gömb. Később a többség az iskolai szocializáció során a platonista formatant továbbéltető ideák definícióit is megtanulhatták. Ám, hogy felnőttkorra a „tiszta, tökéletes” formákra vonatkozó tudásból mi marad meg bennünk, már kérdéses. Van, aki valaha tudta, de már elfelejtette. Olyanok is létezhetnek, akik emlékeznek rá. Sőt olyanok is, akik sohasem tanultak ilyesmiről. Ennek ellenére feltételezhetjük, hogy majdnem mindenki ült már kocka alakú ülőalkalmatosságon, esetleg fogott már a kezébe labdát. Habár a matematika órán tanított fogalmaink lehetnek zavarosak, pontatlanok, de a velünk született, a tanult képességeken túl még érzéki tapasztalatokkal is rendelkezünk az egyszerű, geometrikus formákról. Tehát amikor ArtFormer a síkok, négyzetek, kúpok, gömbök geometriájának újraértelmezésével kísérletezik, teljesen jogosan gondolja azt, hogy építhet a befogadók valamilyen szintű tudására, előítéleteire.

ArtFormer missziója, hogy a gondolatainkban már némileg berögzült formai és gondolati idearendszeren apró változtatások, deformációk végrehajtásával, illetve vizuális szemléltetésével megkérdezze művei befogadóit: biztosan úgy van, ahogy gondolod? Változtass nézőpontot, és más színben és formában látod majd a világot! Még az is lehet, hogy megértesz egy olyan embert, gondolatot, akivel, amivel korábban elképzelhetetlennek tartottad a párbeszédet!

A kiállítás számos alkotást felsorakoztat, ám most részletesebben csak néhány mű bemutatására vállalkozhatok. A tolerancia igen kedvelt kifejezés manapság. Nagyon gyakran kerül elő a közbeszédben, ritkábban valósul meg a gyakorlatban. Talán erre a jelenségre utalhat a kiállítás címe is – Latens tolerancia –, finoman érzékeltetve, hogy ott bujkál(hat) bennünk ez a képesség. Legyünk optimisták. A tolerancia gyakran igenis szépen kibontakozik, tehát empátiát, a másik helyzetébe való behelyezkedést, a nézőpontváltást tudjuk gyakorolni. Főleg akkor, amikor szintén érezzük a felénk való nyitottságot, elfogadást. Önmagunk előtérbe helyezése helyett olykor le tudunk mondani pillanatnyi előnyökről, gyors sikerekről, kielégülésről, még névtelenségbe is burkolózhatunk. A művész nevének elrejtése a kiállítás címét is bemutató paravánon erre utal.

latens-tolerancia-kiallitas-enteriorkep

Kiállítási enteriőr

Nagyon messze vagyunk az ideáktól, de nem kell feltétlenül frusztrációt megélnünk emiatt, hanem derűsen szemlélhetjük is ezeket a jelenségeket. Sok szomorúságtól megkíméljük magunkat, ha belátjuk, hogy minden, ami a földi keretek között létrejön, az némileg el fog térni a tökéletestől, másságot fog képviselni az abszolút formához és elképzeléshez képest. Az első három cím elnevezésű konceptuális munka ennek a másságnak a különböző aspektusait illusztrálja. A kockaforma továbbalakításából például egy hétlapú kocka keletkezhet, amit észlelhetünk egy tetővel rendelkező „kockaházként.” Többnyire ezt a formát hasznosnak, szépnek és összességében, deformáltsága ellenére is kockának fogjuk látni, habár az idea eredeti értelmében az már nem az, mégis képesek vagyunk elfogadni a másságát (Az idea hibahatára). A henger és a gömb torzult változatai ugyanezen a munkán egy bizonyos nézetből két beszélő fejnek tűnnek: olyan beszélő fejeknek, akik valakit vagy valamit mássága okán elutasítanak, mert képtelenek elfogadni különbözőségét a saját ideáiktól, tapasztalataiktól. (A fogyaték megbélyegzésének veszélyes stációjához érkeztünk.) Ám, mint tudjuk, egyrészt (legalább) „három a magyar igazság”, másrészt mindig megjelenik a színen a nevető harmadik, aki a szorult, kellemetlen helyzetet képes átfordítani előnyökké. A másság himnusza ezeknek a formáknak azt az aspektusát képviseli, ami vagy aki a többiektől való különbözőségét saját egyéniségének reklámozására, kiemelésére képes használni. Ezeknek a fogalmaknak a síkszerű és festmény formájú, talányos című leképzése a fogadóparavánon került elhelyezésre (Nagy zöld henger, Majdnem háromszög, Nagy piros pötty).

az-elso-harom-cim-installacio-felulnezetbol-foto-molnar-eszter

Kelle Antal ArtFormer: Az első három cím-installáció felülnézetből Fotó: Molnár Eszter

A Más kockák című kubisztikus toronyinstalláció a hibás „kockák” (vagy éppen emberek?) különlegességének összeadódási lehetőségeit szemlélteti. Ha képesek vagyunk a saját magunk vagy mások hibáiból tanulni, egészen magasra is emelkedhetünk, nem a tökéletességig, de a teljességig talán. Weöres Sándor Teljesség felé című filozófiai esszéinek sorai is eszünkbe juthatnak minderről: „Örömöm sokszorozódjon a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.”

 

maskockak

Kelle Antal ArtFormer: Más kockák Fotó: Oravecz István

Az érdi kiállítás egyik problematikus műcsoportját a rozsdásított vasfelületekből létrehozott szoborcsoport, a Rejtőzködők képviselte. A többek véleménye szerint ízléstelen vizualitású restaurált falsávot – mely egyébként a galéria egy korábbi rendeltetési funkciójának egyfajta lenyomtataként van jelen a kiállítótérben – Kelle Antal a kiállítás részévé emelte, annak az árán is, hogy a saját művei így szinte beleolvadtak a nyugtalan háttér mintáiba. Kelle ezzel szembehelyezkedett a műalkotások klasszikus installálási szabályaival (mint például az erős színkontrasztok használata) a „hely szelleme” iránti tolerancia jegyében. Vajon hibát követetett el? Ez az installálási mód azt a kérdést is felveti, hogy amikor toleránsak vagyunk valakivel szemben, végül mekkora árat kell fizetnünk ezért? Végső esetben önmagunk redukálása árán is kell alkalmazkodnunk?

 

 

 

 

 

 

rejtozkodok-szoborcsoport_foto-majercsik-krisztina

Kelle Antal ArtFormer: Rejtőzködők c. szoborcsoport Fotó: Majercsik Krisztina

 

rejtozkodok-szoborcsoport-reszlet_foto-botos-peter

Kelle Antal ArtFormer: Rejtőzködők c. szoborcsoport (részlet) Fotó: Botos Péter

A személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a hétköznapi világunkban nagyon ritkán, sőt, talán sohasem valósul meg a tökéletesség. Fölöttébb ritka ez emberi kapcsolatokban, és emberek által létrehozott rendszerek esetében is. A platóni barlanghasonlat alapján az ideákról alkotott elképzeléseink egy barlang falára vetített képhez hasonlítanak. A Vajúdás című kinetikus mű, mely a Vasarely Múzeum megrendelésére készült el, egyszerre gondolja tovább az INS nevű Kelle-művet; a Fekete négyzet (1912) című Malevics-festményt; illetve az említett platóni barlanghasonlathoz is hozzáad valamit. A falra függesztett mozgó objekt kétpercenként (ennyi türelemre van a befogadónak szüksége hogy észlelje a látványt) egy pillanatnyi tökéletesség-helyzetet, azaz egy szabályos fekete négyzetet vetít a falra. Ezt a pillanatot a szerencsésebbek, ügyesebbek még akár le is fotózhatják.

Az ArtFormer a Bauhaus legjobb hagyományait folytatja. Formai letisztultság,  anyagszeretet, nyitottság jellemzi, s a tudás befogadására majd átadására vonatkozó készség. Ebből adódik műveinek mozgatható, mozgó, mozgásra ingerlő, azaz kinetikus jellege, illetve az interaktivitás, párbeszédkészség műveinek befogadói felé. A pillanatnyi meggyőzésnél számára fontosabb az emberi létkérdések felvetése és a művészet etikus dimenziója. A magamutogató látványosság helyett a letisztult, sokszor rafinált szépség és gondolatiság vonzza. Ám ezek a tartalmak nem gyorsan oldódó, és nem egyoldalúan kiáradó információk, ezekért a befogadónak is meg kell dolgoznia.

Érdi Galéria (Érd, Alsó u. 2.)

2016. december 10-ig

Print Friendly