Muladi Brigitta

Adorno írja, hogy az „egyes művészeti ágak önmaguk általánosítása felé haladnak, egyszerűen a művészet eszméje felé”. Ez a „szellem” aztán gyakran, ahogy itt is, végtelen egyszerű formában nyilvánul meg, szinte árnyékként megjelenő, jelzésértékű formákban, az anyagon túlmutatva. És ez az, ami Nagy Gábor György szinte minden művében is érezhető, látható. Az anyag, a hordozó nem egyértelmű, a néző bizonytalan abban, hogy mi is az, amit lát.

img_20161103_154315

És ez a lényeg, a talányosság; a technika nem fontos. Ami a dolog esszenciája, ami megmarad, az maga a kép. És hogy ez a mozzanat miként adódik hozzá bizonyos művekhez és egyesekhez miért nem, vagyis miből lesz művészet és miből nem – azt több összetevő határozza meg, az egyik a kép fogalmivá válása, a másik az esztétika tisztasága, valamint az idő vagy a történet jelenléte.

Nagy Gábor György feltűnően sokat foglalkozik a gömbformával. Az ember és a gömb története terjedelmes. A gömb az örök forma. Szépsége megfoghatatlan. Transzcendens. Az élőhelyünk. A lehulló vízcsepp. Homokszem. Legkedvesebb játékszerünk. Léggömb. Üveggolyó. Fémgolyó. Tükör. Hold. Fény és sötétség váltakozása. Az univerzum egysége. Atom. Atomium. Titok. A mag, amiből minden élő születik. Gömbforma, ami felé minden űrben lebegő szervetlen anyag törekszik. Platón gömbje. „A világ alakja – írja Platón – gömb alakú kell, hogy legyen, mert ez az a forma, ami minden más formát magában foglal.”

Nagy Gábor György: Elszakadás II., 2016, homokfújt üveg, print, karton

Nagy Gábor György: Elszakadás II., 2016, homokfújt üveg, print, karton

Amikor egy barátom megkérdezte tőlem, hogy milyen forma lennék szívesen, ha választhatnék egy geometriai testet, akkor azt válaszoltam, hogy gömb. A miértre akkor nem tudtam válaszolni. Sokkal később fogalmaztam meg magamban, hogy azért mert a gömb az a forma, amelynek a felülete legnagyobb mértékben képes érintkezni az őt körülvevő világgal.

Nagy Gábor György műveiben mindig érzünk egy finom távolságtartást. Akár a családi fotókból merít, akár egy város geometriai formarendje ragadja meg, a motívumot kiemeli a valóságból és átteszi egy steril térbe, egy másik viszonylatba, a képbe. Semlegesíti, óvja a konkrétumoktól. ximg_8617

Ez az állandóság, a zavartalan harmónia, az ideális szépség nagyon idegen a mi valóságunktól, és a vágy éppen e kirívó ellentét felismerésekor keletkezik irányában. A tiszta szépség és a valóság között nincs igazi megfeleltetés, talán a művészet képes erre. A művészetnek az ezredéves történetében talán az ókori hellenisztikus szobrászatban, a 17. századi holland csendéletfestészetben, Morandi csendéleteiben, a 30-as évek tárgy- és épületfotóiban, Malevics eszményi kép ideájában találunk a tiszta esztétikára vonatkozó példákat.

A Léghajó Nagy G. Györgynél egy külön történet. Pár éve a MONO Galériában állította ki azt az anyagot, amit a 2005 nyarán Budapest egén megjelenő bizarr látvány ihletett. Egy hőlégballon szállt fel egy hétig minden délután, a Westend City Center tetejéről, hogy a benne utazók onnan tekinthessenek a városra. Ezek éppen azok a pillanatok, amelyek egy fotós fantáziáját megmozgatják, Nagy Gábor György készített is pár fotót egy különleges szűrővel, amely egyenesen talált fotókként mutattatta a látványt, majd idén elővette a fotókat, és saját fejlesztésű, fényvisszaverő technológiával előállított, egészen meghatározhatatlan, fotó alapú képeket hozott létre ezekből, és egy ideillő, a művész egy korábbi gyűjtéséből származó fényképpel egészítette ki. Ez nevezetesen az az ezüst zselatin vintage-fotó, amelyről már beszéltem, és a Zeppelin megjelenését rögzítette a múlt század húszas éveiben Budapest felett.

Nagy Gábor György: Lelkek polca I., 2016, print, 40 x 150 cm

Nagy Gábor György: Lelkek polca I., 2016, print, 40 x 150 cm

Több léghajó is eszünkbe juthat a művészet történetéből, az egyik Szinyei bájos, játékos műve, egy impresszionista festmény, de ennek nem sok köze van a most látottakhoz, előkép inkább Odillon Redon rendkívül különös képe lehet, ami egy nagy szemgolyó-léghajót ábrázol, ami történetesen a festő fejét viszi kosárként magával. A szem, a művész eszköze, ami magával ragadja a fejét és a földi perspektívából nem látható látványok felé, nagy magasságokba emeli a művészt.

Nagy Gábor György új fotóátiratainál éppen ugyanez a helyzet. Ő ugyan félrevezetésképpen azt a címet adta annak a kiállításnak, hogy Üzenet a jövőből, de én inkább az Üzenet a múltba helyesebb lenne, mivel az emlékezés, a jelhagyás játssza a legfontosabb szerepet ezekben a képekben, de valójában nincs bennük utalás az idő mibenlétére. A mostani kiállításba egy fájdalmas, feldolgozatlan friss családi történet (fiainak Svédországba költözése) került be narratívaként, s ha lenne egy magánrepülője vagy netán egy hőlégballonja, akkor bizonyára Budapest és Stockholm között lenne mindig félúton. A fiainak távozása kizökkentette őt a mindennapi találkozások rítusából. Ennek a drámai lelkiállapotnak a kifejezésére, a feldolgozására született Égi alaprajz című munkája, amely az életen túli térben egy képzeletbeli helyet vázol fel az univerzumban, ahol együtt lehet a gyerekeivel. A képek világító dobozok, amelyek a Panthenon és a Chiesa di san Bernardo kupolájának kerek kilencméteres nyílását (oculus) ábrázolják, perforált homokfújt üvegrendszeren keresztül.

Nagy Gábor György: Elszakadás (Chiesa di San Bernardo), 2016, 11 cm, homokfújt üveg

Nagy Gábor György: Elszakadás (Chiesa di San Bernardo), 2016, 11 cm, homokfújt üveg

Ez a kiállítás azonban nemcsak erről szól, hanem az elmúlt évtizedek műsorozatainak összefoglalását adja, az új művekkel, amelyek felnagyított festményátiratai az itt megjelent más műfajban készült műveinek. Több fő munkáját újra festette, így a Tornasor, az Óriás árnyéka hatalmas, 2 méteres nagyságban jelenik meg.

A művész képeit szándékosan olyan sorozatokká rendezi, amelyek lehetővé teszik, hogy a nézőben ne egyetlen kép maradjon meg, hanem a kép fogalmi jelentése. Ehhez persze a valóságot némileg át kell rendezni, hogy többet fejezzen ki, mint a valóság puszta leképezése. És a befogadást nemcsak magának a látványnak a „megrendezésével”, hanem a szemlélés idejének meghatározásával is teljessé lehet tenni – Flusser szóhasználatával élve az „idősávot” – lehet befolyásolni. Az „idősáv”, amiben a kép megtekintési ideje mozog, nem a „gyors rápillantásé”, nem is a „nyugodt megtekintésé”, hanem az „eltöprengő nézésé”. Ez az eltöprengő nézés szívesen változtatja át a dolgokat testetlen látomásokká.

 

A.P.A. Galéria

2016. december 22-ig

 

Print Friendly