Kortársak a várban – Siklósi Szalon 2017

P. Szabó Ernő

Ha van Magyarországon hely, amelyre a mediterrán jelző jellemző, akkor Siklós bizonyosan az. És még inkább illik a jelző a várra, amelynek építőanyagai, a falakba épített mészkő ragyogása, a formák szépsége szinte feledteti velünk, hogy ezekért a falakért olykor véres harcokat vívtak, s hogy magyar virtus ide vagy oda, több mint száz évig a törökök birtokolták a várat. 1686-ban szabadult föl, Budával egy évben, a magyarok újabb szabadságharca, a kuruc idők elején. Miközben persze igazi mediterrán hely a siklósi vár, valóban igazi harci terep is, „kemény figuráknak” való. Aki érezte már, hogy hogyan süvít a szél a nyitott kapukon, a lőréseken keresztül, az könnyen asszociálhat a romantikus magyar történelmi festészetre, s még inkább az egykori kuruc (vagy műkuruc?) nótára, amely szerint „Süvít a szél Késmárk felett, Édes hazám, Isten veled…”

Erdős János: Kép 80, 2014, vegyes technika, vászon, 100 x 100 cm

Erdős János: Kép 80, 2014, vegyes technika, vászon, 100 x 100 cm

Nos, ahogyan a délvidék derűs szépségei iránti vonzódás, úgy ez a férfibúról beszélő északi hangulat is illik a kortárs magyar művészethez, művészekhez. A hagyomány azt tartja, hogy a magyar művészben van valami az olaszból, de a németből is, hogy lényegében a kettőből van összegyúrva, bár mostanában egyesek egyre inkább hangoztatják a keleti eredetét. Ha lénye lényegét ez utóbbi valóban meghatározza, akkor már jobban értjük azt is, hogy a magyar művész miért „egyenetlenkedik” folyton, miért képtelen az összefogásra, noha abban az időben, amelyben élünk, a túléléshez erre igencsak szüksége lenne. De ha már állítok valamit, hadd állítsam mindjárt az ellenkezőjét is. A Siklósi Szalon ugyanis sosem jött volna létre a művészek összefogása, sőt, különböző intézmények, vállalkozások, cégek – elsősorban talán a beremendi cementművek – támogatása nélkül.

Egyébként, ami az egyenetlenkedést, azaz az emberi mélylélek önmagával és másokkal vívott harcát illeti, arról az utóbbi két évszázadban nem annyira a képzőművészek, mint a drámaírók beszéltek meggyőzően, főként talán az oroszok, s köztük is Csehov. De az is ő volt, aki állítólag azt mondta, hogy ha a darab elején puska van a színpadon, annak a darab végére okvetlenül el kell sülnie. Nos, Siklóson puskát csak a vár földszinti kiállítótermeiben, a történeti kiállításon láthatunk, az udvaron azonban, a palota bejárata előtt ágyúk állnak. Sőt, az egyik mellett egy még erőteljesebb zajok keltésére alkalmatos fémplasztika, egy igazi Móder-mobil látható, a hozzá tartozó kalapácsokkal, amelyeket egy-egy örömzene kedvéért bármelyik látogató használatba vehet – ha más nem, akkor a siklósi vár udvarán ez mindenképpen azt ígéri, hogy ami ránk vár, az igencsak nagyot fog szólni.

Végh András: Barbár király, 2016, akril, parafa, 70 x 50 cm

Végh András: Barbár király, 2016, akril, parafa, 70 x 50 cm

De mitől? Elsőként talán attól, hogy a kiállított anyag színvonala – hetvennél több művész mintegy száz alkotása – egészében egyenletesen magasnak mondható, noha itt hagyományosan nem egy-egy művészettörténész által válogatott, azaz kurátori bemutatóról, hanem valóban klasszikus szalonkiállításról, azaz a résztvevők által szabadon beküldött munkákból rendezett tárlatról van szó. Másodsorban talán azért, mert a festészet és a szobrászat anyaga megfelelően kiegyensúlyozott, s mondhatni, mindkét műfajon belül a technikák, anyagok szemléletmódok, stílusok változatosságát, egymás gazdagító hatását figyelhetjük meg. Az alkotói szabadság érvényesülésének változatait, s ezzel az idei Szalon megvalósítja a mindenkori, ha úgy tetszik, „a” Szalon alapeszméjét: a művészi individuum, a művészi minőség érvényesülésének elősegítését. Ez a szándék vezette már azokat a művészeket is, akik a hatvanas-hetvenes években létrehozták azokat a műhelyeket – a szobrász szimpoziont, majd a nagyharsányi szabadtéri szoborkiállítást, illetve a siklósi nemzetközi kerámia alkotóházat –, amelyekre alapozva 1991-ben a Szalon kiállításainak sora elkezdődhetett. Erre a sorozatra és persze a dolgok jelenlegi állására is reflektálhatott néhány hónappal ezelőtt az a kiállítás, amely a Párizsi Magyar Intézetben mutatta be a Siklósi Szalon múltját, jelenét. Sok embernek van érdeme abban, hogy a tárlatsorozat máig folyamatosan működik, közülük csak Kovács Ferenc festőművész említésére van terünk, neki köszönhetjük a mostani siklósi tárlat rendezését is.

Colin Foster: Mesterséges fegyver, 2014, gyanta, salak, 50 x 30 x 30 cm

Colin Foster: Mesterséges fegyver, 2014, gyanta, salak, 50 x 30 x 30 cm

S ha már a rendezést említettem, hadd folytassam azzal, hogy az anyag tagolásának is van némi köze ahhoz, hogy a fent leírt benyomások megfogalmazódtak bennem. Az első teremben mintegy alapműfajok – táj, enteriőr, csendélet, zsáner – kortárs változatai jelennek meg a képanyagban, az emberi test alakváltozatai a plasztikában. A második teremben a formanyelvi kísérletek dominálnak, a konstruktív, a gesztuális képépítés, ami a képanyagot illeti, a motívumok, formák, anyagok sokoldalú párbeszéde a plasztikában. A harmadik teremben pedig – nem mintha az előzőekben hiányolnunk kellett volna a jeles teljesítményeket –, nos, a harmadikban néhány igazán kiváló kompozíció körül rendeződik el az összeállítás. Egyébként más szempontból is érdekes az együttes, jelzi, hogy a Szalon résztvevői közül jó néhányan milyen aktív résztvevői a kortárs magyar művészeti életnek. Colin Fosternek éppen kiállítása, könyvbemutatója volt a Szalon megnyitása időpontjában Budapesten, Pinczehelyi Sándor művei a Pécsi Műhely tárlatán voltak láthatóak a Ludwig Múzeumban, Puha Ferenc szintén monográfiáját készíti elő, Szilárd Klára, a magyar festészet doyenje, 97 évesen új festői periódusához érkezett. Egyszóval sokféle kapcsolati rendszerbe köthető bele azoknak a művészeknek a munkássága, akiknek az alkotásai Siklóson szerepelnek. Itteni nyári bemutatkozásuk talán nem is másnak, mint a hivatásgyakorlás szüneteiben felhangzó örömzenélésnek tekinthető. De az egyáltalán nem baj, ha az ilyesféle örömzenélést mások is élvezik. Ilyen szempontból pedig érdemes megemlíteni, hogy a Siklósi Szalon kiállításait mostanában évről évre mintegy harmincezren látják.

 

 

Siklósi Várgaléria

2017. június 16. – szeptember 30.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:22+00:00 augusztus 20, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!