A falusi élet öröksége – Klájó Adrián kiállítása

Szombathy Bálint

Klájó Adrián munkáit vizsgálva különösen erős képi metafora tűnik a szemünkbe. A szociografikus fényképezés műfaji követelményeit is kielégítő fekete-fehér felvételen kórházi vaságy süpped a trágyadombba egy lepusztult falusi udvar fákkal behatárolt szegletében, a kert mögött. A vaságyon a hanyag nemtörődömség spontán mozdulatai nyomán gallyak hevernek nagy összevisszaságban, mintha csak a vihar dobálta volna őket kupacba. A látványon átsüt, hogy ezen a helyen az élet már alig pislákol, elhalóban van a teremtés ereje. Az elmúlásnak itt hatványozottabb a jelentése, hiszen egy egész tájegység és életstílus tragikus sorsára figyelmeztet. Olyan az egész, mintha egy Tarr Béla-film jellegzetes, kelet-európai motívumú képkockáját ragadnánk ki a sok közül.

c-kA vajdasági magyarok művészetében a tájfelfogás átértékelésére a 60-as évek közepén került sor, amikor Benes József, Torok Sándor, Ács József, Petrik Pál és némileg Török István is szakított az addig dívó, évszázados hagyománnyal bíró romantikus-nemzeties, giccsbe hajló tájértelmezéssel. Arra tettek kísérletet, hogy esszenciájában, anyagiságában ragadják meg a poros-sáros, moccanatlan alföldi rónaságot. Elindították az átértékelés történelmi folyamatát, amely azóta is tart. s hullámai egy finom csavarral átcsapnak Klájó munkásságába.

Klájó trágya-ágya a származás helyét jelöli ki, azt a miliőt, ahonnan mindenki elindult, s ahonnan eltávozott, mert csak egy kicsit is többre vágyott, mint hogy élete végéig tengődésben, igénytelenségben vegetáljon. A kérdéses képi metafora azért is kulcsfontosságú, mert egyöntetűen utal azoknak az anyagoknak, talált tárgyaknak a származására, melyekkel építkezik, kiragadva őket elsődleges állapotukból. Olyan nyelvi szerkezetbe, jelentésbeli kontextusba helyezi őket  amelyben teljesen új értelmet és rendeltetést nyernek például a nyúletető és a nyúlitató edények. Valójában ők teremtik meg az új kontextust,  az új képi és tárgyi minőséget, miután a művész beemelte őket a nyelv magasabb állagába. Ki gondolta volna, hogy mekkora erővel bír például a felhalmozott fagyott birsalma látványa, mennyi mindent elmond az enyészetről, a hiábavaló, elemi küzdelemről, akárcsak a szintén szabályos rácsszerkezet mentén elhelyezett, fémnehezékkel rögzített, az emberi élet mementóiként is felfogható rongycsomók, ruhadarabok. A puha és a kemény, a meleg és a hideg tulajdonságok szembehelyezésével sajátos többletfeszültség gerjed a művész által ready-made-nek nevezett installációban.

i-kA felhasznált tárgyak ugyan ready-made-ek, de többek is annál, hiszen nem annyira egyedülvalóságukban nyernek rendeltetést, mint például Duchamp önmagába záruló emblematikus biciklikereke vagy ruhafogasa, hanem inkább csoportokba szervezve, műegyüttesekké állva össze alkotnak befejezett egészet. Klájó lényegében újrahasznosít. Az elsődleges funkciójuktól megfosztott anyagformákat másodlagos szerepkörbe helyezi, az amúgy bemérhető életidejű elemeket az örökkévalóság piedesztáljára emeli a szó klasszikus értelmében. Alkotásainak nyelvi-stilisztikai kapcsolódásai többirányúak, összetettek. Bizonyos munkáira az újrealista tárgyhalmozás a jellemző – például a birsalmák és a kerítéslécek esetében –, míg más esetben művei az arte povera, a szegényes művészet poétikájához állnak közel. Különösen ez utóbbi jellemvonásuk domborodik ki: a tárgyi elemek általában csupaszak, nyersek, , mellőzik a művi beavatkozás túlfokozását. Legfeljebb a korom telepszik rájuk, mint a szomorú múlt visszavetülése. Az anyaghasználat inkább minimalista, mintsem terjengős. Kevesebbel többet lehet mondani.

 

cARTc project space

  1. szeptember 28. – október 14.
Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:13+00:00 október 16, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!