Az egymásra kerülő rétegek szigorú rendje

Margl Ferenc
Digitális szobrászat, 3D-nyomtatás és vizuális művészet

A Stúdió Galéria egy pályázattal egybekötött, mondhatni ismeretterjesztő kiállítással nyitotta meg a szeptemberi kiállítási szezont. A kortárs művészetben és egyszersmind a kortárs iparban is egye nagyobb teret kapó 3D-nyomtatás különböző eljárásaival és lehetséges felhasználási módjaival szembesülhetünk.

Fotó: Basilikus 3D

Fotó: Basiliskus 3D

Szükségtelen ezeknek a módszereknek a legitimálásáról beszélni, hiszen mára már a ready made is történetileg rögzült (kanonizált) eleme a művészeti eszközrendszernek, a tömeggyártásból ki- és átemelt termékek is képezhetik egy oeuvre részét. Így ha valaki a művész teremtő érintését hiányolná az itt látható művek kapcsán, azzal érdemes átbeszélni a művészet tegnapelőtti, dadához, minimalizmushoz és miegymáshoz köthető fejleményeit, amire itt most nincs lehetőség.

Fotó: Basilikus 3D

Fotó: Basiliskus 3D

A kiállítást kísérő szöveg három részre osztja fel a tárlatot, és praktikus is követni az így felkínált bejárási irányt. Mintegy prológusként, technikai áttekintést kapunk a négy különböző 3D-nyomtatási eljárásról, amelyek felhasználásával a kiállításon látható művek készültek, illetve példatárgyakon már itt láthatjuk, hogy miben is különbözik az eltérő technikákkal nyomtatott tárgyak textúrája, kidolgozottsága, anyagisága, és hogy milyen széles körben kerülnek felhasználásra az így készülő figurák, makettek, dísztárgyak vagy akár alkatrészek. Ami a közös ezekben az eljárásokban, hogy leheletvékony rétegekből építik fel a kívánt formát, amelyhez rendszerint valamilyen felforrósított anyagot (műanyagot, viaszt) használnak fel.

A második kiállítási egységben már a bevezetőben megismert technikákkal készített objekteket látunk. Kútvölgyi-Szabó Árontól egy rá jellemző gridstruktúra tenyérnyi, térbe kifeszített változatát találjuk, Szalay Pétertől az év elején az acb Galériában bemutatott Felszínen sorozat egyik szobor párja került kiállításra, tehát egy „eredeti”, kristályokkal befuttatott figura, illetve szkennelt majd poligonos módosítás után kinyomtatott párdarabja látható egymás mellett. Szintén itt látható Fischer Judit Patrióta türelemjáték című munkája, amely egy ügyességi-logikai játék és egy kézigránát elegye, amelyet egy rövid videómunka is kísér. Ennek a szekciónak az utolsó darabja, Société Réaliste (Gróf Ferenc, Jean-Baptise Naudy) Mesomemorials névre hallgató kis méretű szobra, amely az immár nem aktív duó jellemző művészeti stratégiájával, az átlagolással készült; és a Szabadság téren látható szovjet emlékmű és Reagan-szobor egymásba játszásával kísérletezik.

Fotó: Basilikus 3D

Fotó: Basiliskus 3D

A kiállítás mondhatni fő részét a kiállítást megelőző pályázat nyertes pályamunkáinak elkészült változatai képezik, amelyeknek jutalmazása a Basiliskus 3D Grafikai Stúdió által felajánlott létrehozásuk és a kiállításon történő bemutatásuk volt. A pályázatra az FKSE-tagok és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói jelentkezhettek. Több olyan alkotó is van, aki a 3D-nyomtatást a már meglévő, koherens művészeti praxisába illesztve, az ismert és hozzá köthető tematika újabb technikán és médiumon keresztüli kibontásaként használja. Ilyen például Schuller Judit Flóra, aki a családi örökségnek tekinthető afrikai expedíciót megörökítő videóanyaghoz kapcsolódóan készítette el egy maszáj törzsi tárgy másolatát. Hasonlóan illeszkedik Fridvalszki Márk praxisába az Saurus Erectus című kisajátítás, amely az Iguanodon dinoszaurusz faj egyik jellegzetes vizuális ábrázolásmódját ülteti át a térbe, miközben az „eredeti” képet is megmutatja.

Fotó: Basiliskus 3D

Fotó: Basiliskus 3D

A médiumok közötti átjárhatóság és reprodukálhatóság témakörébe illeszkedik Boda Zsófia és Magyari Zsuzsa közös munkája, illetve Helyes Dániel objektje. A Boda–Magyari-páros egy CGI-technológiával létrehozott képet vett alapul, ahol a különböző minőségekkel, textúrákkal játszottak, majd ezt a megtévesztés határáig élethű kompilációt képezték le a térben az FDM-eljárás segítségével. Helyes Dániel pályaművénél egy ipari gyártósorról készült videofelvétel volt a kiindulópont, a rendelkezésre álló mozgóképből igyekezett szoftveres segítséggel térbeli viszonyokat létrehozni rekonstruálni: ennek a sikertelensége szolgáltatja a mű koncepcióját, amely a szélsőségesen specifikálódott helyzetek átláthatatlanságát, azonosíthatatlanságát mutatja meg. Enyedi Zsolt Dominóországa és Papp Sándor Dávid ECHELON-ja a formai játékon túl egyaránt társadalmi, tág értelemben véve politikai szempontból is megközelíthető. Amíg a kimerevített, eldőlő dominók primer módon valamilyen társadalmi láncreakcióval hozhatóak párhuzamba, addig a Pappra jellemző letisztult eszközhasznosítás egy olyan társadalmi rendszert képez lehet, ahol az alacsonyabb osztályok bár látszólag nagyobb stabilitást élveznek, de végső soron mindenkit összeköt a megszilárdult rendszerben felvett, kényelmetlen póz.

Az előző műveknél is szembetűnő volt, de Sárosi Anita és Farkas Roland műveinél a legszembetűnőbb talán az egész 3D-nyomtatási technikai alapját adó digitális tervezés: legyen az egy épületmakett, mint Sárosinál vagy egy rezgéshullámokkal módosított önarckép Farkasnál. Mindegyik kivitelezett mű esetében kellett egy digitális alap, egy pontos tervrajz, amely alapján a szoftver és a gép dolgozni tud, amit rétegről rétegre képesek legyártani.

A digitális festészet és a digitális szobrászat nem újdonság: építészek, filmesek, animációkészítők jó ideje használják ezeket az eszközöket. Hasonló lépés vagy váltás ez, mint egykor a fotográfia különböző technikái, majd pedig a videó. A döntő momentum itt az, ahogy a digitális visszaáramlik a valós térbe, az, ahogy a képzőművészeti ezt az alapvetően alkalmazott terrénumot újra birtokba veszi, vagy hidak kusza hálózatával köti össze azt korábbi gyarmataival, amelyeket mostanra már annektált.

 

Stúdió Galéria

2017. IX. 5–28.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:17+00:00 október 2, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!