Apeiron – Kecskés Péter kiállításáról

Kovács Gergely

Szimplikiosz Aristotelis Physica Comentaria című művében a következő sorokat olvashatjuk: „… a végtelen nem víz, s nem valami egyéb az úgynevezett őselemek közül, hanem egy másféle végtelen természet; ebből keletkeznek az összes egek és a bennük található világok.” Az ismert neoplatonista szerző a Kr. e. 7–6. század fordulóján élt materialistának mondott filozófus, a milétoszi Anaximandrosz által alkotott alapvető fogalmat írja le az idézett szövegrészletben. Jelesül az apeiron fogalmát. Azon jelenségét, melynek művészi újrainterpretálására épül Kecskés Péter három – bizonyos nézőpontból szemlélve: négy – videóból álló kiállítástrilógiájának záróakkordja.

Az apeiron a világ meghatározatlan minőségű, határtalan és végtelen őselve. A keletkezés egyfajta katalizátora, amely Anaximandrosz szerint a pusztulással együtt csak akkor nem marad abba, ha a végtelen az, amiből a keletkező kiválik. Ily módon az apeironnak nincs kezdete, hanem minden belőle keletkezik.

De helyezzük mindezt a vizualitás síkjára. Az itt bemutatott videó a fogalom esszenciális sajátosságainak művészi leképezését prezentálja. Talán csak a minőség meghatározatlansága válhat kérdésessé, hisz a teremtés és a folyamatos újrateremtés procedúráját Kecskés – korábbi megnyilvánulásaihoz hasonlóan – perszonifikálja. A már-már atavisztikus határtalanság és végtelenség ugyanakkor több tekintetben is testet ölt előttünk. Emeljünk ki e jelenségből egyetlen tényezőt: a mű olyan fotók egymásra rétegezéséből és vetítéséből áll össze, melyek közül nem egy képen egyszerre öt irányból érkezik a megvilágítás, a komponálás során pedig a művész adott esetben 7–12 fotót helyezett egymásra. Pontosan az apeiron fogalma által közvetített határtalanságba történő belehelyezkedés érdekében. És, jóllehet, ez az analógia az előző videót bemutató kiállítás megnyitóján is felmerült, ne menjünk el szó nélkül ezen a ponton Anselm Kiefer mellett, aki így vall saját képalkotási módszeréről: „Először >>fizikai állapotok<< egész során kell áthaladnom; […] Majd hátrébb lépek, és próbálom meglátni, kivenni azt, ami akkor már ott van előttem; majd azt vizsgálom, hogyan dolgozhatnék tovább azzal, ami már készen van.”

 

Anaximandrosz egyébiránt abban különbözött az ókori görög filozófusoktól, hogy számos különböző világ keletkezését és pusztulását feltételezte, míg például Platón Timaioszában ugyanazon világ állandó pusztulása és újjászületése szerepel. Művei láttán, úgy fest, Kecskés Péter is inkább az előbbi értelmezési formulát ragadja meg: a meghatározatlanból számos világ keletkezik, majd tér vissza abba az eredeti állapotba, amelyben az ellentétek nyugalomban vannak. Ez utóbbi koherencia egyértelműen érzékelhető a videónak – a korábbiakhoz képest – kibővített színskálájában, a test absztrakt megkomponálásában, valamint az átfogó stílusban, amely a Jacques Derrida-i dekonstrukció részint kabbalisztikus hagyományokkal bíró, tradicionalista aspektusa szerint is értelmezhető. Az ily módon felépített videó az eddigiekhez képest jóval gyorsabb, s már-már egészen konkrétan filmszerű. Ezen a ponton kézenfekvőnek tűnik egyfajta analógiaként megemlíteni Kenneth Anger munkásságát, amelyre erőteljesen hatott Szergej Mihajlovics Eisenstein montázselmélete, ámde Kecskés esetében az ikonikusság hagyományos spirituális-szakrális értelmezése erőteljesebben jelenik meg szemben a luciferiánus-crowleyánus Angerrel. Különösen fontos lehet az apeiron művészi leképezése kapcsán, hogy az első kozmológiai modellt épp Anaximandrosz alkotta meg, noha a kozmoszt – a Kecskés által teremtett vizuális összképpel ellentétben – ő még geometriai struktúrát mutató, zárt, rendezett egészként fogta fel. Ez az ellentét pedig a kiállítás egyik kulcspontját világíthatja meg.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Apeiron című videó erősebb hangsúlyt fektet a fogalom által jelölt processzusnak a genezist felölelő, első részére. A folyamat második, az elmúlásra vonatkozó szakaszát érzékletesebben prezentálja a kiállított maszk, míg az eddigiek során jellemzett végtelenség számára a Caged című experimentális videó szolgáltat egyfajta keretet, határt.

A maszk a latin persona szó eredeti jelentését hordozza magában, amelyhez később, a maszk által társult további jelentésként a jellem, a személyiség. E jelenség ékes példája Ridolfo der Ghirlandaio 1510-es „portréja”, amely saját maszkja mellett a Sua Cuique Persona feliratot hordozza. Kecskés ezen munkája direkt módon utal a hellenisztikus asztrológia daimón-pontjára, mely a persona, a születés pillanatában keleten felkelő pont (Asc.) és a két fővilágosító viszonyának matematikai leképezése, ami közvetlenül utal a képlet tulajdonosának spirituális útjára. Az itt kiállított maszkot pedig kvázi-halotti maszkként értelmezhetjük, teljessé téve a videó által megkezdett gondolatsort, a teremtés és az elmúlás folyamatát, amely egyszersmind az újrateremtés lehetőségét is magában hordozza.

 

K. A. S. Galéria

  1. február 14. – március 6.
Print Friendly, PDF & Email
2018-03-03T10:49:21+00:00 március 3, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!