Gesztus és átrendezés – Siflis András és Utcai Dávid kiállítása

Sinkó István

A képek összeérnek. Ez az első benyomása a kritikusnak-látogatónak  Siflis András és Utcai Dávid tárlatán. S nemcsak összeérnek, de össze is tartoznak. Mintegy kiegészítik, kipótolják egymást. Szokatlan ez, hisz két külön úton járó és különböző életkorú alkotóról van szó. Különös azért is mert az életművek eddigi iránya meglehetősen mást ígért. De nyilván most és épp ezért kellett a két délvidéki származású (Újvidék, Zenta) és egymást jól ismerő művésznek közös kiállítást rendeznie.

Siflis András: Presents 1., 2017, tus, papír, 100×70 cm

Siflis András a 80-as évek óta van jelen a hazai képzőművészeti szcénában összetéveszthetetlen karakterű munkáival. A korábbi, figuratív expresszionizmusát, kemény grafikus attitűdjét némileg feloldotta az utóbbi évek színhasználata, csorgatott, nyomtatott felületkezelése, az esőszerű faktúrák beemelése a drámai, kritikai képközegbe. Ezekből a művekből itt is találunk számos szép darabot, a feszültség itt-ott lírává nemesedett.

Utcai Dávid fiatal alkotó életművének eddigi szakaszában a fotórealizmust, a neopopot és egyfajta mágikus realista attitűdöt képviselt. Mezőkön dolgozó traktorok, mezőgazdasági gépek alkatrészei, popos színsávok közé zárt tájak, színes felületek jellemezték képi világát. E kiállításon mindez átértékelődött, felülíródott.

A kis méretű színes munkákon, melyek alapja valamiféle műszaki rajz, absztrakt gesztusok jelennek meg, s felnagyítva a színes sávokkal, foltokkal teli képmezőkbe erőteljes, izgatott, indulatos gesztusok, színromboló szürkék hasítanak bele. Mintha épp régi munkáit semmisítené meg Utcai, mintha vitázna, s a vita hevében Siflis tanácsát követve annulálná a valóságot, helyette a temperamentum vezette kép indítana támadást a látvány ellenében. Míg Siflis reduktív gesztusai építkezőek, úgy Utcai épp destruktív irányt vesz, s e kettő alkot egyfajta egészet. A kiállítás a belső küzdelmek, átalakulások, megnyugvások és újabb felhorgadások lenyomataként tárul a néző szeme elé.

Siflis grafikus alkata e tárlaton inkább a színes vonal-folt drámákban mutatkozik, mint a rajzos elemek felbukkanásában. Van két figuratív munkája is, ám a képeken megjelenő homonculusok inkább az ember megsemmisülését, mintsem a felemelkedését idézik.  Utcai realizmusa inkább a térképzetek, az alapul szolgáló színes sávok felbukkanásában érhető tetten, mintegy felsejdítve, hogy valaha tér volt, ami most már nem térré módosul.

Utcai Dávid: Cím nélkül, 2017, akril, olaj, vászon, 100×140 cm

Izgalmas párbeszédnek lehetünk tanúi e kiállításon, mert nem egynyelvű, nem egynemű ez az anyag, bár valóban összeér, valóban kiegészíti egymást, de a két alkotó személyisége, habitusa, életkorából adódó képszemlélete azt a kicsi különbséget (kleine Unterschied) azért meghagyja, amitől Siflis és Utcai szuverén alkotóként maradnak meg emlékezetünkben, a kiállításról kilépve.

 

Bartók 1 Galéria

2018. február 22. – március 9.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2018-03-05T14:04:59+00:00 március 5, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!