A Love Supreme

RUDOLF ANICA

Zene és tánc végsőkig letisztított, tökéletesen egymásra hangolt, szédítően harmonikus kettőse a Trafóban. Anne Teresa De Keersmaeker, a kortárstánc úttörő nagyasszonya és Salva Sanchis koreográfus közös munkája az A Love Supreme érkezik ezúttal Budapestre. Négy Rosas-táncos indul el az utánozhatatlanul szabad jazzszaxofonos és zeneszerző, John Coltrane zenéjén keresztül a rejtelmesség, az érzékiség, a meditáció és az improvizáció útján.

A darab eredeti, 2005-ös verziójában  Anne Teresa De Keersmaeker és Salva Sanchis vállalta azt a kihívást, hogy összekapcsolja a kompozíciót és az improvizációt, és hagyja, hogy a kettő összeolvadjon a koreográfiában. John Coltrane 1965-ös A Love Supreme albumához nyúltak hozzá hihetetlen érzékenységgel.  Az új, átdolgozott produkcióban a két alkotó négy energikus férfitáncosra szabta át a koreográfiát. A táncosok mozgása harmonikus, teljesen együtt él a zenével, szinte egymásra lefordíthatóvá válik a dzsessz és a tánc, hiszen ennek a zenei műfajnak sajátja az improvizáció, és az is, hogy az előadók sokszor rögtönzött szólót játszanak vagy válaszolgatnak egymás játékára.

A Rosas nem ismeretlen Budapesten: először 1992-ben a Petőfi Csarnokban mutatták be a Rosas Danst Rosast, és ugyanekkor az Erkel Színházban az Achterlandot. Majd három előadásával is színpadra lépett a Trafóban a társulat (Once, 2005; Bartók / Mikrokosmos, 2011; Fase – 4 mozdulat Steve Reich zenéjére, 2012). A Fase-ban az ismétlés finom változásaiból, az együtt és külön mozgásból felépülő szerkezet egyszerre nyűgözte le óraműpontosságú kidolgozottságával és elemi erejével a közönséget. Keersmaeker társkoreográfusa, Salva Sanchis is bemutatkozott már a Házban mint kezdő koreográfus 2008-ban. Most közös régi-új darabjukkal térnek vissza.

A klasszikus kvartettnek, Coltrane zenekarának legnagyobb példányszámban eladott albuma az A Love Supreme lett, amit 1964 decemberében rögzítettek. Coltrane addigi munkájának betetőzése ez az album, amely egyben óda is hitéről és szeretetéről. Coltrane zenéje azért vált olyan híressé, mert az improvizáció és a szigorú struktúra, a gondosan megmunkált forma és a nyers energia talált benne egymásra.

A Love Supreme című előadásból egy rövid részlet itt található.

Kísérőprogramok:

MÁJ/24 az előadás után • Beszélgetés és közönségtalálkozó Salva Sanchis társkoreográfussal, moderál Bálint Orsolya tánckritikus, újságíró.
MÁJ/25 10:00-13:00 • Workshop Salva Sanchis-zal • Jurányi Grabó Stúdió. További infó és jelentkezés itt: workshop@wsf.hu
MÁJ/25 18:30 • Különóra • Trafó Kávézó • Fuchs Lívia tánctörténész tart bevezető előadást.

Koreográfia: Anne Teresa De Keersmaeker, Salva Sanchis
Táncosok: José Paulo dos Santos, Bilal El Had, Jason Respilieux, Thomas Vantuycom
Az eredeti, 2005-ös verzió táncosai: Cynthia Loemij, Moya Michael, Salva Sanchis, Igor Shyshko
Zene: A Love Supreme, John Coltrane
Zene-felvétel: John Coltrane, tenor szaxofon, ének; McCoy Tyner, zongora; Jimmy Garrison, nagybőgő; Elvin Jones, dob (Acknowledgement, Resolution, Pursuance & Psalm © Coltrane, J., © Jowcol Music, Inc. (Universal Music Publ. N.V.) )
Fény: Jan Versweyveld
Átdolgozás fényterve: Anne Teresa De Keersmaeker, Luc Schaltin
Jelmez: Anne-Catherine Kunz
Próbavezető: Salva Sanchis
Művészeti koordináció és tervezés: Anne Van Aerschot
Technikai vezető: Joris Erven
Jelmezes: Heide Vanderieck
Technikusok: Joris de Bolle
Produkció: Rosas
Koprodukció: De Munt/La Monnaie (Brüsszel)
Külön köszönet: Erik Bogaerts, Jeroen Van Herzeele

A Rosast a Flamand Közösség támogatja.

Print Friendly, PDF & Email
2018-09-17T15:28:16+00:00 május 16, 2018|Szélesvászon|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!