Színek, fények, vízfelületek és pára
Őry Annamária vietnámi képei

Jankó Judit

Őry Annamária megszakításokkal egy évet töltött Vietnámban, az ott készült képeiből látható most kiállítás a Karinthy Szalonban november 9-ig. Élményeiről és Ázsia festészetére gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

Hogy kerültél Vietnámba?

Őry Annamária: A háború után nagyapám gyerekorvosként dolgozott az országban, később az apám szociológusként, így a vietnámi szál gyerekkoromtól kezdve jelen van az életemben. A diploma után egyszer már részt vettem kiállítóként egy csoportos kiállításon, és régóta vágytam rá, hogy hosszabb időt is eltöltsek ott, lehetőségem legyen mélyebben megismerni a helyi közeget. Ezt 2017-ben sikerült összehozni. Hanoiba mentem, de utazgattam is az országban, igyekeztem minél többet látni, és bárhová mentem felvettem a kapcsolatot kortárs fórumokkal. Szép lassan kiépült egy kapcsolatrendszer: egy kis művészkolóniában éltem, és a ház földszintjén, ahol a műtermem volt, egy art café és galéria üzemelt. Mindez Tay Ho azaz a Nyugati tó környékén van, ahol eleve sok művész lakik.

Akkor innen ered a kiállítás címe is, a Nyugati tó.

Ő. A: A Nyugati tó Hanoi legnagyobb tava, 40 km hosszan pagodák, kávézók, villák ölelik körül, a nyugatiak kedvelt lakóhelye, egy része művésznegyed, de nem az egyetlen. A tó és a vizek mindenütt jelen vannak a városon belül is, vagy 30 kisebb-nagyobb tó található Hanoiban.

 

Őry Annamária: Városi tükröződés, 2018, olaj, vászon, 140×200 cm

Mik a legfontosabb tapasztalatok, amiket a helyi közeg tanulmányozása után leszűrtél? Benyomások, élmények, impressziók érdekelnek.

Ő. A: Az utazás önmagában is mindig nézőpontváltással jár, ahogy egy nyelv, vagy egy vizuális kultúra megismerése is. Vietnám izgalmas közeg, és még érdekesebbek az elmúlt 20 év változásai benne. Az én generációm tagjai nyugati trendeket beépítő, ugyanakkor tudatosan a vietnámi elemeket is használó, de a nemzetközi színtéren is otthonosan mozgó figurák. A nyugati hagyományokból építkező figurális festészet, a vietnámi örökséget tudatosan és teljesen kortárs módon használó művészet, a koncept-, a fotó-, a videóművészek és a dokumentumfilmesek egyaránt megtalálhatóak. Sokféle irányzattal találkoztam, ugyanúgy áll össze az art world, mint bárhol másutt. Barátságaim lettek, sőt kiállításom is volt egy helyi galériában, amit egy jószemű, 20 éve műgyűjtéssel foglalkozó galerista visz.  Egy év persze épp csak arra elég, hogy impressziókat gyűjtsön be az ember. Nagyon inspiráló, állandóan változó világ a vietnámi. Tetszett a nyitottság, az embereket érdekli, hogy egy külföldi
mit ragad ki az ő világukból.

A tükröződések mint festészeti téma már vietnámi hatás a művészetedben?

Ő. A: Nagyon párás a légkör, másképp törnek meg a fények, ahogy átszűrődnek a páracseppeken. Állandóan változik a fény, egész más hajnalban, mint napközben, vagy amikor felhős az ég. Megunhatatlan ez az állandó színes, fényes váltakozás, vagy ahogy az ég tükröződik a nagy vízfelületeken. Nekem ez nagyon odakötődő élmény.
A munkamódszeremre jellemző, hogy készítek ugyan fotókat emlékeztetőnek, de sohasem másolom őket, és ha tudok, akkor természet után dolgozom, de konstruálom is a látványt. Az első kinti műtermem egy felújítás előtt álló házban volt, ahonnan ráláttam az egész tóra. Rászoktam, hogy felkelek reggel 6-kor, mert a reggeli fények egészen lenyűgözőek voltak.

 

Őry Annamária: Tükröződés VII., 2017, olaj, vászon, 70×100 cm

A tükröződés mint téma azt is magában foglalja, hogy miként tükröződik az emberben, amit lát, azaz a látvány hogyan hat befelé, és hogyan hat kifelé a projekció. Az foglalkoztatott, hogyan tükröződik egymásban két kultúra, miként élnek együtt dolgok. Elkezdtem egy új képsorozatot, még csak három készült el belőle, de a kiállításon ezek is láthatóak, Lakótelepi álmok a címe. Vietnámban is virágzik az ingatlanbiznisz, bizonyos területeken egymásra épülnek házak, például a tengerparti részeken, és ennek van egy kettőssége, ami nem feltétlen pozitív. Belegondoltam, milyenek lehetnek a vágyai a septiben felhúzott 70-80 emeletes épületekbe költöző embereknek, a külső és a belső valóságokat ütköztettem.  A 60. emeletről lenézve a nyüzsgő város terepasztallá változik, amin hangyák rohangálnak. Elképzeltem, milyen lehet madártávlatból szemlélni az emberiséget.  Más nézőpontból az életet, az időt. Ehhez a gondaltsorhoz kapcsolódik a cseppkősorozat is. 100 év alatt 2 cm nőnek, egy 65m oszlop tehát 325 000 éves. Az idő és tér relatív viszonya… A cseppköveket is a víz alakítja, így evidens volt az akvarelltechnika, amibe mindig van egy számomra izgalmas esetlegesség is.

Valami változást érzek az érdeklődésedben, korábban minta jobban érdekelt volna a természet, mint az ember által létrehozott környezet…

Ő. A: Az érdeklődésem ugyanaz, szerintem ez is egy organizmus: a városi dzsungel. Ugyanolyan küzdelem megy az életért, mint egy kertben, ahol különböző magokból nőnek egymás mellett a nemes növények és a gyomok, és mindegyik hihetetlen küzdelmet folytat a fényért fölfelé, a tápanyagért lefelé. Miközben mi egy békés kertet látunk, valójában létharc folyik. Egy város is ilyen, állandó kapcsolatokból, szigetekből áll, néhol olyan, mint egy kis falu, másutt zsúfolt csomópont. Ez volt a környezetemben, ezt kezdtem el festeni.

 

Őry Annamária: Cseppkő 1., 2017, papír, akvarell, 55×65 cm

A fa témát sem eresztetted még el, a gyökereket ábrázoló kép egészen szuggesztív.

Ő. A: Nem is szeretném elereszteni, mert megunhatatlan. Az általad említett kép esetében az épületre ránőtt gyökérzet, de nem vágták ki, hanem elkezdték alatta tatarozgatni. Az épített környezet és a természet együttélése fogott meg. Ez egyébként egybecseng azzal, hogy a francia időkben behozott kulturális hatások mára részévé váltak a vietnámi életnek, kultúrának, szimbolikusan benőtte a helyi gyökérzet az ide behozott kultúrát. Amit be tudnak illeszteni azt beépítik, és valahogy mindig sajátosan vietnámi lesz.

Máshova került a fókusz a fa témában. Amikor elkezdtem csinálni faportrékat festettem – ahogy Schneller János fogalmazott egyszer a képeim láttán –, csak néhol jelent meg egy tájrészlet mögöttük, a fák karaktere volt a lényeg. Most egy kicsit megnyílt a táj és a különböző terek, és ehhez kapcsolódnak a tükröződések, amelyek megint egy másik teret alkotnak. Hányféle dimenzió, hányféle tér van…?  A tükröződésből pedig szintén szervesen következnek a vágyképek, a lakótelepi álmok. Az emberek a vágyaikat akarják megvalósítani, és fontos, hogy ezek mennyire mély vágyak vagy mennyire felületesek. Menyire fontosak a lét egészét nézve, vagy csupán a fogyasztói világ mókuskerekében futnak? A dinamikusan fejlődő helyeken, mint Vietnám, nagyon jelen vannak ezek a jelenségek.

 

Őry Annamária: Lakótelepi álmok I., 2018, olaj, vászon, 100×120 cm

Valahogy megváltoztak a színeid is.   

Ő. A: Azok a színek és fények láthatóak a képeimen, amelyek ott vannak, hiszen a színek és a fények foglalkoztatják leginkább a festőt. Tudatosan kezdtem el az olajfestéket úgy használni, mint az akvarellt, pontosabban, amit az akvarellnél tapasztaltam technikailag azt belevinni az olajképekbe is. Visszafele ez nem működik, az akvarell nem egy fedőtechnika, akkor tud élni, ha megmarad a transzparenssége. Dél-Kelet Ázsiában esős, párás trópusi éghajlat uralkodik. A levegőben lévő pára, mint itthon ha ködös az idő, megtöri, szétszórja a fényt. Ezért állandóan van valami borongós, ezer színben játszó szürkés, opálos szórt fény. A “szomorú trópusok” (Claud Levi Strauss) talán erre is utalhat. Festőknek kiváló téma, gondoljunk csak Turnerre, aki virtuózként festett viharos, párás, vízben és fényben gomolygó finom színjelenségeket. Keleten a Hold fényei
és árnyalatai állandóan jelen vannak. Míg a mi kultúránk Nap-kultúra, az időszámításunk, a naptárunk, az ünnepeink a Nap járásához igazodnak, addig a kelet-ázsiai Hold-kultúra, a naptár, az ünnepek, az élet az állandóan változó és megújuló Holdat követi. Ez az érzet vagy érzés jelen van a képekben is. Festőként sokszor erőteljes kontrasztokkal dolgozok, de mindig arra törekszem, hogy az amit megragadok a világból, az amit látok, gondolok és valamiképp személyes szűrűn át mutatok, az tapintható, érezhető, szinte szagolható legyen. Ha ez valamennyire sikerül, annak örülök.

 

Karinthy Szalon

2018. október 19. – november 9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2018-11-04T00:19:53+00:00 október 29, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!