Falak, térképek, idő
Dréher János képei elé

Sinkó István

Falakat, falrészleteket, falfragmentumokat lát a néző első pillantásra Dréher János kiállításán járva. Szinte azt is mondhatnánk, falakba ütközik a látogató. Kissé talán tanácstalan, miért is a számos épületrészlet. Mi készteti az alkotót, hogy ilyen felületek létrehozása révén meséljen gondolatairól? S mik ezek a témák, gondolatok? Hisz látszólag egyszerűen vakolatdarabok lógnak a terem falain, olyan vakolatdarabok, melyeket kikoptatott az idő.

Dréher János: Jelenés 2., 2013, vegyes technika, 121×80 cm

Álljunk is meg egy szóra: ez itt Dréher János művészi ars poeticájának, művészi hitvallásának az egyik kulcsa, az Idő. Dréher koptatott felületei, az azok alól újra és újra felbukkanó más színű-anyagú részletek az idő múlásának jelzései. Azé az időé, mely megállíthatatlanul hömpölyögve sodorja el a múlt emlékeit, „az Időnek árja”, ahogy Arany János jellemzi, „vissza nem foly, előre, duzzad megállíthatatlanul”. Dréher ezt a múlt emlékeihez kötődő, monokróm, azaz egy színtartományban tartott faktúra, felületképzést emeli át képi struktúrákba. Fent és lent, vízszintes és függőleges rendszerek épülnek egymáshoz. Közelebbről szemlélve már nem csupán anyagokat, színfoltokat, de térmetszeteket is látunk. Látjuk a falfelület alatti léc-karton tartóanyagot, mely egyben osztja is a képmezőt. Az okkeres színek néha szürke, néha fehér mezőkkel találkoznak. Hirtelen felismerjük, hogy nézőpontváltásra van szükségünk, nem egyszerű homlokzatokat-homloknézetet, de vízszintes tájakat is láthatunk. „Térkép e táj”, ahogy Radnóti írja, felülnézeti kép, melyben felfedezzük a magunk és a művész álmodta folyókat, városokat. No, persze mindezt a felületkarcok, finom színfoltok által jelzésszerűen odahelyezett elemek segítségével.

Dréher János: Horizontál 1., 2016, vegyes technika, 85×60 cm

Dréher tehát faltérképek, faltöredékek, geometriai alakzatok felhasználásával mesél a múlt időről, ám jelen időben. Képei a kortárs művészet nem ábrázoló, nonfiguratív vonulatához tartoznak. Erősen számít az alkotó a képzelőerőnk, beleérző képességünk működtetésére munkáinak szemlélésekor. Az értelmezéseket nem konkrét formákkal, de jelzések, finom részletek felhasználásával segíti. Amint e műfaj egyik zseniális spanyol alkotója Antoni Tapies fogalmazta meg: „Műveimmel megpróbálok segíteni az embereknek, hogy túljussanak az önmaguktól való elidegenedésen, mindennapi életüket olyan tárgyakkal veszem körül, melyek tapintható módon szembesítik őket létezésünk végső és legmélyebb kérdéseivel.” Mik lehetnek Dréher szerint e végső és legmélyebb kérdések? Nem mások, mint a múlt emlékei, a geometriával és geográfiával elbeszélt történelem, az egyén, a néző saját és közösségi történelmének felidézése. Így válhatnak az egyszerű falrészletek történelmi emlékművekké, a múlt tájainak térképeivé, a megfoghatatlanul múló Idő tárgyaivá.

 

 

Mansfeld Péter Galéria, Csepel

2018. december 20-ig

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2018-12-11T10:44:07+00:00 december 11, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!