Porcelánba forrott emlékezet
Heller Zsuzsa kiállítása

Bordács Andrea

 

És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Imé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.

(1Móz, 11,3–10)

A Bábel-történetet számtalan irányból lehet „olvasni”: az emberi nagyra vágyás megtestesüléseként, a magát istennek tekintő ember büntetésének, de akár nosztalgiaként is valami valaha volt egység iránt is. Heller Zsuzsa munkásságában visszatérő elem a Bábel-motívum. Nem az anyag miatt, bár az sem volna elhanyagolható szempont. Nála Bábel mint egy közös kulturális mag jelenik meg, mely az emberi nagyravágyás által összeomlott. A munkássága mementó, emlékezés egyszerre a közös egészre, és annak a pusztulására is.

 

Heller Zsuzsa a 80-as években kezdte a pályáját színezett porcelánokkal, s a kiállítás is egy 35 éves munkásságának a csomópontjait mutatja be. Noha keramikusként végzett, a dizájnból a képzőművészet irányába mozdult, pontosabban izgalmasan megtartja a két terület közti határmezsgyét is. Ma gyakorlatilag azt mondhatjuk, szobrász, aki a plasztikáit porcelánból készíti. Az egyes műtárgycsoportok nagyobb tematikai-technikai blokkokba sorolhatók, mégis mintha ugyanazokat a dolgokat járná körbe, csak épp más hangsúlyokkal. Az ember által épített tér és annak a környezte… Legyen bármi is a címe az egyes műveknek, mind a lenyomat, a nyomhagyás, a múlt, az emlékezés, az archívum köré szerveződő gondolatok munkáinak főbb jellemzői.

Általában jellemző, hogy a plasztikai lehetőségek széles tárát alkalmazza, a legellentétesebb motívumokat vonultatja fel. A Bábel-sorozatainak kiindulópontja mindig egy-egy szabályos geometrikus alap, melyet átdolgozva-átformálva organikus, szabálytalan alakzattá alakít. A hármas Nagyvárosi Bábeljének törékeny porcelánjai erőteljes, de mégis kecses fémlábakon állnak, ám az ellentétes anyagok mégis harmonikusan olvadnak össze. A Bábel-formán kívül porcelán még számos formában van jelen: úgy mint képek, szobrok, kagylók. Az őskövületet, természeti maradványokat idéző porcelántáblák pozitív és negatív tárgylenyomatokkal. Ezek a nyomatok megőrzik az tárgyak, anyagok szerkezetét, faktúráját, mintegy modern kori fosszília vagy modern kori pompeii az emlékezetet szolgálják. Ahogy a fosszíliák is több ezer éves tárgyak, élőlények megszilárdult emlékezetei, melyekből akár a modern tudomány által újra életre kelthetők volnának, legalábbis ez rendre felmerül másnem a gondolat szintjén.

Ezekre a fosszílíákra emlékeztetnek a fényes kagylót idéző formái is, s míg az őskövületszerű, lenyomatokat hordozó lapjai archaikus, földes lenyomatokat idéznek, addig ezek a kagylóformák fénylő sima felületűek. A Bábel-témák mellett egy újabb tárgycsoportot alkotnak a Vegetáció porcelánszobrai, melyeknek egyes elemei kivehetőek, felcserélhetőek, de mindenesetre szobrok, absztrakt organizmusszerűek. Pontosabban vegetációk, melyek minden törékenységük és sérülékenységük ellenére kemények, élesek, szúrósak.  Gyakorlatilag ezek a munkák mintegy leginkább metaforái Heller Zsuzsa művészetének, melyben egyszerre van együtt a törékenység és az erő, a finomság és a vadság, szabálykövetés és formabontás.

A galéria alsó termében a porcelán médium kivételesen komplex formában, egy megrázó erejű installációban látható. Az Életvonal az elmentek emlékére című műben a kollektív és a személyes emlékezet találkozik. A műnek személyes inspirációja van – az apjának állít emléket –, ugyanakkor mindez része a kollektív emlékezet drámájának, a holocaustnak. A három részből álló installáció első eleme a több sorban felfüggesztett 364 vékony porcelán „könyvlap”, melyek a légáramlást finom mozgással követik titokzatos árnyékot vetve. A privát emlékmű középső eleme a vasútra, a vagonokra emlékező sín közte a csontszerű pirogránit darabokkal és a két hatalmas kerékkel, melyhez szintén hozzátartoznak az árnyékai. Az installáció ez a része rendelkezik az legerősebb konkrét narratívával. A harmadik szekció egy három részből álló videó, melyben a négy őselem (tűz, víz, levegő, föld) dominál, és egy könyvlapjainak pergése által a veszélyben lévő kultúra és civilizáció mementója.

Az az igazság, hogy az egyik legnagyobb kihívás emlékművet, különösen holocaust-emlékművet készíteni. Hogyan beszéljen úgy a mű az elmondhatatlan tragédiáról, hogy ne ismételje a korábbiakat, ne legyen közhelyes, túl didaktikus és patetikus. Heller Zsuzsának ez sikerült egyszerre személyes és univerzális művében. Heller Zsuzsa munkássága, mintha Mnemoszüné tizedik lánya lenne, folytonos emlékeztetés, vizuális emlékezés. Mindez 1200 fokon és porcelánban.

 

 

Faur Zsófi Galéria,

2019. február 28. – március 13.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-03-03T16:53:20+00:00 március 3, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!