Jelenlét a négyzetrácsban
Gáspár György Beyond 2000 című kiállításáról

Tayler Patrick Nicholas

Egy emberek nélküli város fénybe borul. Felülnézet. A levegőmentes térben a tudat koordinátái egy négyzetrácshoz igazodnak. A megfigyelőállomás a kirendelt vektor alapján elmozdul, és lepereg a perspektivikus rend sormintája: a teret párhuzamosan átszelő vonalak megsokszorozódnak egymás mögött, majd egy egyenessé alakulnak és végül ponttá. Az információáramlást biztosító grafikai jelek részleges takarásában feltűnik egy homályos emberi arc, aztán egy másik. Látogatók. Az UV-fénnyel rögzített síkok közt megtörik a fény. A tér homogenitásának fikcióját felvillanó, köztes tömeghatárok dekonstruálják: tizedmásodperces naplementék a transzparens anyag szorításában.

Gáspár György: Shelter IV., 2018 | ragasztott, csiszolt üveg, akrilfesték | 30×10×9 cm | Fotó: Kóródi Zsuzsanna

A tárgyon kívül vagyok, a felszínen: csak 17 százalékban tükröződőm vissza, a többit elnyeli a mű. A mélyrétegeket figyelem. Egy távoli fényforrás puha árnyékhálót vet az üvegtömeg belsejébe. Hátralépek. A személyes értelmezések egy pillanat alatt elpárolognak, ahogy a falra rögzített műalkotásokon végigfut – tisztítóprogramként – egy élfény, kiiktatva a befogadót a tökéletes zártságból.

Gáspár György: Mars Project, 2019 | ragasztott, csiszolt üveg, akrilfesték | 60×24×6 cm | Fotó: Kóródi Zsuzsanna

A pécsi Nick Galériában megrendezett, Beyond 2000 című kiállítás egy hároméves  munkafolyamat összegzéseként ad áttekintést Gáspár György Elektron, Neuron és City sorozatairól. A kiállításon szereplő, falra szerelt, illetve posztamenseken installált művek tárgyi alakot öltött utópiákként is felfoghatók. A tervezőasztalon felépített jövő fenntarthatóságának problémájáról ugyanúgy szólnak, mint az autonóm szobor továbbélésének kérdéséről a posztfordiánus tökéletesség korában. A cool design, valamint a tárgy mediális jellegéből is következő, egyidejű optikai áttetszőség és taktilis áthatolhatatlanság teszik elkerülhetetlenné a szobrok szubjektív kisajátításának igényét – egyfajta önvédelemként –, ami a felhasználón túlnövő cyberszféra kritikájaként is értelmezhető.

Gáspár Shelter IV. (2018) című műve – egy Ryoji Ikeda-ritmusképlethez hasonlóan – olyan jeleket kalibrál összetett rendszerré, amelyek az érzékelés és idegi működés fenomenológiai vetületű önvizsgálatában kontextualizálódnak. Gáspár művének befogadásánál ugyanis kikerülhetetlen az emberi szubjektum, legalábbis mint észlelési közeg. A régi képernyőkhöz hasonlóan Gáspár műveinél is torzulások lépnek fel bizonyos nézőpontokból: így maga a tekintet objektivitása válik kétségessé a mű által. A négyzethálók vonallá összpontosuló területei körül a periféria önmagát számolja fel. Hasonlóképpen működik az Inner Network (2017) című mű is, egy alacsonyan installált, félgömb formájú szobor. A rétegekből ragasztott tömeghez le kell guggolni, vagy legalábbis hajolni. A tekintet a gondolkozás almappáiban keresi az instrukciókat: hogyan olvassam ezt?

Gáspár György: Inner Network, 2016 | ragasztott, csiszolt üveg, akrilfesték | 40×40×20 cm | Fotó: Kóródi Zsuzsanna

A technikailag tökéletesen kivitelezett tárgy már-már veszélyesnek hat. Eszembe jut a Resident Evil emberaprító négyzetrácsa, vagy a Kocka című horrorfilm, amiben a rideg, mértani rendszerek az emberi test ellen fordulnak. Az a félelem fogalmazódik meg ezekben a filmekben, ami a kiismerhetetlenné váló gép mesterséges intelligenciájának mélyében gyújtópontként változtatja meg az erőviszonyokat. Gáspár Elektron című sorozata pedig azokat a korai MSX-játékokat idézi fel számomra, ahol szintén a túlélés a tét: a fekete háttér előtt négy-öt színből rajzolódik ki a jutalmazás és fejlődés agonisztikus tere.

Gáspár György: Shift Change, 2016 | ragasztott, csiszolt üveg, akrilfesték | 24×24×6 cm | Fotó: Kóródi Zsuzsanna

A Silo (2019) vagy a Mars Project (2019) című műveknél Gáspár az op-artos hatást keltő, festői színinterferenciákat maximumra tekeri. A ráccsá pixelesített építészeti alapstruktúrák a rózsaszín és neonsárga izzásában tűnnek el. E színek kombinációja sci-fi filmek idegen bolygóinak mesterséges égboltjairól, vagy pszichedelikus rockalbumok borítóinak színátmenetes horizontjairól is ismerősek lehetnek. A tudattalant is szimbolizálni képes világűr gyarmatosításához kapcsolódó vizuális asszociációinkat ébresztik fel.

Installációs nézet, Beyond 2000, Nick Galéria, Pécs, 2019 | Fotó: Kóródi Zsuzsanna

A kiállítási helyszín építészeti struktúráját Gáspár munkái diorámaszerű terekként tágítják tovább. A néző kváziröntgenképeket képes alkotni ezekről a klasszikus minimalizmus zárt tömegeit transzparenciájukkal fellazító, geometrikus testekről. E tárgyak a térbeliség minden aspektusával párbeszédbe lépnek, és felületük összes pontja kukucskálásra invitálja a nézőt, sőt a szobrok – túlnőve saját súlyukon – belső rajzolataik anatómiáját finom árnyékgrafikákként vetítik a falakra. Gáspár az üveg médiumát nem engedi öntörvényű anyagszerűségében megszólalni, annak előesztétizált interpretációját sajátos alkotói módszerekkel téríti el: tükröződésmentes anyagot használ, és a legegyszerűbb, szabályos térbeli testekhez való következetes ragaszkodásával a tárgyak maradék csillanásait is meghatározott helyre irányítja. A fény mindemellett tematizálva, a művek testében áramkörökként futva világítja meg az anyagban testet öltő koncepciót.

 

Nick Galéria, Pécs

2019. 10. 18. – 2019. 11. 17.

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-12-03T09:44:34+00:00 december 3, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!