Fotós és története
Inspiration Photo Conference, Szófia

Szerda Zsófia

A bolgár fővárosban, Szófiában második alkalommal került megrendezésre az Inspiration Photo Conference, tehát egy igen új kezdeményezésről van szó, ami a szervezésen egyáltalán nem mutatkozott, egy jól bejáródott gépezet fogaskerekei kattogtak körülöttünk. A szervező Photoworld.bg – Клуб Фото Свят idén a következő kérdést szerette volna körüljárni két nap alatt: Ki a fénykép készítője, s van-e mondanivalója? Háttérbe szorították tehát a fotótechnikai problémákat, s előtérbe az ember, a fotográfus került. Ami azért is fontos, mert egy jó fotó láttán nem feltétlenül néz utána mindenki annak, ki is készítette a képet. Hisz ma már mindenki fotós, nem? Hát nem.

A konferencián az első évhez hasonlóan olyan neves fotóművészek mutatkoztak be aktuális projektjeikkel, akik játszi könnyedséggel járták körül a fenti kérdést. Számomra a három leginkább várt előadó a világhírű Martin Parr, Jonas Bendiksen és Andreas H. Bitesnich voltak.

Két nap, napi négy előadás – ez volt tervben, illetve az angol Martin Parr kiállításának megnyitója. A tervbe sajnos beleszólt az élet, a legfájóbb azt hiszem mindenki számára Parr távolmaradásra volt, kárpótlásul egy tanítóvideót küldött maga helyett. Rajta kívül a berlini Danilo & Sharon fotóspáros sem érkezett meg, az ő előadásuk helyett egy rögtönzött panelbeszélgetést szerveztek, melyen részt vett Vladimir Vasilev, Andrea H. Bitesnich, Sebastian Belaustegui és Tariq Zaidi.

A sort s az első napot Vladimir Vasilev bolgár fotós nyitotta, aki már több éve Franciaországban él, egyik fő projektje azonban mégis hazájához köti, ez a T(H)RACES, mely a bolgár szürreális és néhol abszurd mindennapokat mutatja be – az EU-tagságot megelőző negyvenöt évnyi kommunizmus ma is tartó hatásait. A múlt tapintható a fotókon, s úgy tűnik a jövő nem is létezik. Az idő áll. S nem azért, mert a fotó, mint azt Barthes óta tudjuk, megállította. Bolgár környezetbe ágyazott nosztalgia látható Vasilev sokszor megmosolyogtató képein. Ezek, mint mondta, személyes képi memoárokként is felfoghatók. A Franciaországban készített legfrissebb projektje pedig egy elmegyógyintézet lakóit ábrázolja furcsa, álomszerű díszletben, erőteljes színekkel operálva. Ahogy a T(H)RACES képein, itt sem egyértelműen húzható választóvonal reális és szürreális között.

Vladimir Vasilev: T(h)races, A török ottománia elleni bolgár foradalom újjáépítése alatt, Sipka-szoros 2015, Bulgária

 

Vladimir Vasilev: T(h)races, Mentőbúvár merülés után, egy január 6-i ünnepségen, 2017 Szófia, Bulgária

 

Vladimir Vasilev: T(h)races, Nyugalmazott katona fegyverével, Smoljan 2016, Bulgária

Sebastian – Suky – Belaustegui volt a következő előadó, aki Buenos Airesben, Argentínában született. A fotózást nem iskolában tanulta, 1991 óta fotózza a világ őslakosainak életét. Suky szülei ellenzéki politikai aktivisták voltak. A 70-es években, amikor igen kemény diktatúra volt Argentínában, sok fiatal meghalt, többek között Suky három testvére, s azok feleségei is. Az általános iskolában Roca tábornokról csak a szépet tanulták, az őslakosokról egy szó sem esett. A rádöbbenések után a huszonegy évesen szabadúszóvá váló Sebastian 500 dolárral a zsebében megindult Mexikóba, és élt az ottani őslakosokkal öt hónapot, fotózta őket, zenélt velük, s valahol itt kezdődött minden. Első könyve a Guardians of Time: Portraits of the Spirit of Latin America címmel jelent meg. Több mint huszonöt őslakos közösséggel élt együtt. Az Africa in the Americas című projektjének elkészítéséhez 18 országot járt be. Sokan fotózták már az őslakosok életét, napcserzett arcukat, az ember gondolataiba látó nézésüket, azonban Suky portréi mégis egy kicsit másmilyenek. Első ránézésre azt mondanánk képeire, hogy stúdióban készültek, reflektorral megvilágítva, de nem. Kizárólag természetes fényt használ, és a képeken az utómunka során sem módosít. Fényképezőgépeit és a lencséket mindig használtan veszi, utazásaira sem visz magával egy arzenálnyi technikai kütyüt.

Sebastian – Suky – Belaustegui: Az Idő Őrzői – Latin-amerikai lelkek portréi/Latin Amerika szellemének portréi

 

Sebastian – Suky – Belaustegui: Az Idő Őrzői – Latin-amerikai lelkek portréi

 

Sebastian – Suky – Belaustegui: Az Idő Őrzői – Latin-amerikai lelkek portréi

Sukytól a norvég Jonas Bendiksen vette át a mikrofont és a vetítő irányítóját. Jonas a Magnum fotósa, szemtelenül fiatal, szemtelenül jó szeme és jó agya van észrevenni egy jó történetet, időt, energiát nem sajnálva jár utána mindennek. A frissen megjelent The Last Testament című könyvének anyagát prezentálta a konferencián, mely hét férfit mutat be, mind a heten azt vallják, ők a bibliai Messiás. Van, akinek többezres követőtábora van, másoknak csak egy maroknyi tanítványa. A közös bennük, hogy mindannyian a világot és az emberiséget jöttek megmenteni. Jonas családja nem vallásos, mégis, mint mondja, már gyerekkorában izgalmasnak találta a hitet, a templomokat, a miséket, szerette olvasni a Bibliát s egyéb vallási szövegeket. A projektbe tehát már egy komoly teológiai elméleti tudással vágott bele. Az érdekelte, milyen a világ az ún. Messiások perspektívájából. Mi a kedvenc ételük, hogy néz ki egy napjuk, miben hisznek. Közel került hozzájuk, a dél-afrikai Mózessel még az ágyán is osztozott, egy hétig együtt aludtak. Pengeélen egyensúlyozva próbálta megtalálni a balanszot a könyv szerkesztése során – azt, hogy a humornak mekkora teret biztosítson.

 

INRI Cristo-t egy guruló talapzaton viszik körbe. Az INRI kezdőbetűket Pocius Pilátus írta Jézus feje fölé a keresztre, jelentése Ez Jézus Krisztus, a zsidók királya. Brazília, 2014 | © Jonas Bendiksen/ Magnum Photos

 

Oroszország. 2015. Krasnoyarski Krai. A Vissarion születésnapja alkalmából szervezett zarándoklat utáni közösségi lakoma január 14-én. Követői szerint az igazi Karácsony erre a napra esik. Az Utolsó Testamentum (The Last Testament) című könyvből © Jonas Bendiksen/Magnum Photos

A konferencia második napján szintén három előadást hallgattunk, Borsi Flóráét sajnos csak Skype-kapcsolás segítségével, hisz ő sem tudott jelen lenni, a két „élő” előadást Tariq Zaidi és Andreas H. Bitesnich tartották. Tariq Zaidi Londonban élő szabadúszó fotós. Az adrenalin azonban jó messzire hajtotta London nyugodt utcáitól. A társadalmi kérdések és egyenlőtlenségek érdeklik, a hagyomány, a veszélyeztetett közösségek. Nem ijed meg egy kósza golyótól, utcai harcoktól vagy veszélyesnek mondott bűnbandáktól, sem Sao Paolo favelláinak lakosaitól. Azokról ad hírt, akikkel senki nem akar foglalkozni. Előadását az El Salvadorban készült fotósorozatával indította, mely az ottani migránskaravánokat mutatja be. A célállomás az Amerikai Egyesült Államok. Kétéves projektje ez Tariqnak, s mint mondja, a két év alatt egy egészen más ember lett belőle. Kemény és megrázó képsorok, meg is kéri a konferencia résztvevőit, hogy senki ne fotózzon, amíg erről mesél. A börtönökbe való belépési engedélyt egy év után kapta meg, miután minisztereknek írt leveleket, és fejeseknek küldött drága borokat, hogy jóváhagyják. Így sikerült kilenc börtönbe bejutnia, mindegyikbe két percre, mert nem biztonságos. Fotóin a sötét oldal, amivel a kényelmes nyugati világ nem szívesen szembesül.

Basile, (51 éves), harminc éve sapeur, s humán errőforrás menedzserként dolgozik. © Tariq Zaidi

 

Yamea, (58 éves) több, mint egy fél évszázada vallja magát sapeur-nek, s visz színt és életkedvet ezáltal közössége mindennapjaiba © Tariq Zaidi

Egy picit oldotta a hangulatot Andreas H. Bitesnich osztrák fotós, aki tipikusan azok közé a fotóművészek közé tartozik, akiknek munkáival szinte biztos, hogy már találkoztunk, csak nem tudjuk, hogy azokat ki készítette. Ha Bitesnich, akkor aktfotózás. S némi travel-photography. Több mint harminc könyv, lemezborítók, kiállítások világszerte. Éveken át a Playboy munkatársa, sztárok portréfotósa. Mértani pontosággal beállított testek, testrészek, művészi megvilágítás. Nem fotós szeretett volna lenni, hanem zenész. Sikeres sales-es munkáját adta fel, hogy fotózhasson, amikor egy divatfotózáson besegített egyik barátjának, s rájött, hogy semmi más nem érdekli, csak a fényképezés. Előadásában a kezdeti lépésektől a világhírnévig vezető úton vezetett minket végig. A legfontosabb, amit tőle tanulni lehet az a kitartás, a selfmanagement, a vérbeli profizmus és a maximalizmus.

©Andreas H. Bitesnich

A nap végére maradt a konferencia egyetlen női előadója, a budapesti Borsi Flóra, aki Skype-on jelentkezett be, s mesélt különleges, finom és nőies fotóiról. Flóra leginkább saját magáról készít képeket, melyeknek photoshopban ad egy új köntöst, hogy akár a felismerhetetlenségig változtassa át őket. Így kerülnek arcára hattyúk, a hajába halak. Ötleteket adott, hogyan lehet manipulálni egy fotót, mire kell figyelni, trendekről beszélt s arról, hogy ne hagyjuk, hogy a képek manipuláljanak minket.

© Borsi Flóra

 

© Borsi Flóra

Olyan volt ez a hétvége, mintha két napig megállás nélkül csak gourmet fogásokat fogyasztottunk volna: libamájpástétomot és szarvasgombát a világ legjobb séfjeinek tálalásában. S a sok gyorséttermi kaja után ez még akkor is felüdülés, ha most pár hétig mozdulni sem tudunk, annyira tele vagyunk. Fontosak az ilyen konferenciák, s remélem a még kiskorú Inspiration Photo Conference is megéri a felnőttkort.