A progresszív közeg töretlen
Interjú Varga Mátyás szobrásszal, a berlini Kunstwerkberlin Galéria tulajdonosával

Sipos László

Nem a szabad mozgás korlátozódásán múlik a műkereskedelem jövője, hanem azon, hogy milyen lesz az emberek hangulata. Lesz-e kedvük vásárolni, vagy elkezdenek félni valami mástól, és nem adják ki azt a pénzt a műalkotásra, amit korábban esetleg megtettek. De abban mindenképp megállapodhatunk, hogy ez a járvány nem egy pozitívum.

Az Új Művészet interjúsorozatában nonprofit, forprofit, kereskedelmi, nemzetközi jelenléttel bíró galériákat mutat be. A beszélgetésekből kiderül, hogyan hatott rájuk a pandémia, milyen on- és offline stratégiákat dolgoznak ki. Mai interjúalanyunk Varga Mátyás, a berlini Kunstwerkberlin Galéria tulajdonosa.

Varga Mátyás

Mikor határoztad el, hogy létesítesz egy galériát? Volt már korábbi galériás tapasztalatod?

Varga Mátyás: Körülbelül három és fél évvel ezelőtt kezdődött a dolog, eredetileg a partnerem ötlete volt, aki azt mondta, érdekes lenne egy galériát alapítani. Kapcsolatban álltam más galériákkal, Budapesten például a Koller Galériával, de nem mint munkatárs.

Miért éppen Berlinben élsz? Mi vitt oda?

VM: A várossal való kapcsolatom a főiskolai időből származik, de később is éltem már Berlinben, a feleségem is ott tanult. Berlin rendkívül nyitott és befogadó hely, ahol nem kell senkihez sem alkalmazkodni és a kapcsolatépítés is igen gördülékenyen megy.

Milyen volt a berlini művészeti közeg, mikor kikerültél? Hogyan változott az utóbbi években?

VM: Berlin mindig Berlin marad, de közben mégis állandóan változik. Mára a lázas 1989-es események hangulata elmúlt, de a progresszív közeg töretlen. A változás inkább most lesz várható, az online prezentáció és műkereskedelem lesz az érdekes szerintem, ebben én művészként és galeristaként is tevékenyen részt veszek. Hogy pontosan merre tartunk, az még képlékeny. A német és a magyar piac között különben sok átfedés van, bár be kell, hogy valljam, a magyart nem ismerem különösebben jól. De a galériák otthon is eléggé úgy néznek ki, mint Berlinben és sokan igyekeznek meglovagolni az aktuális trendeket. Mindkét város egyfajta ütközőpont, ahol a Kelet és a Nyugat találkozik. Olyan óriási különbség nincsen a kettő között, azt gondolom, kivéve, hogy a politika Magyarországon mindenben hangsúlyosabban van jelen, a politikai közegben létrejövő dolgok pedig könnyen hiteltelenné válnak. Fontos dolog, hogy a művészet a politikától független legyen, de kicsit az aktuális művészeti áramlatoktól is. Lényeg, hogy csináljunk valamit, de ne álljunk be a sorba, akkor lesz létjogosultsága annak, amit csinálunk.

Visszatérve a galériára, milyen nehézségekkel kell szembe nézned manapság?

VM: Mostanában erősen lecsökkent a látogatottság. A járvány kitörése óta az első megnyitót június 16-án rendeztük, arra sokan eljöttek, de utána nagyon kevesen voltak. Az igazi probléma az lesz, hogy mennyiben változik meg a világ gazdasági háttere. A művészet luxus, amire nincs különösebb szükség. Minél jobb a gazdasági hangulat, annál inkabb van ez embereknek kedvük „fölösleges” dolgokra pénzt kiadni. Azaz a gazdaságtól függ szinte minden. De plakátot is lehet venni egyébként, az olcsóbb, könnyű felszögezni a falra, „ugyanannyit ér”.

A műgyűjtők, akik hajlandóak pénzt áldozni valamire, vagy a megbízók a jövőben nyilván óvatosabbak lesznek. Németországban is, bár ott a gazdaság ütőképesebbnek látszik, mint máshol. A járvány előbb-utóbb úgyis befejeződik és valószínűleg megint az lesz, mint előtte. Könnyen lehet, hogy mindenki megpróbálja majd ugyanott folytatni, ahol a dolgok abbamaradtak. Ki tudja? Nem a szabad mozgás korlátozódásán múlik a műkereskedelem jövője, hanem azon, hogy milyen lesz az emberek hangulata. Lesz-e kedvük vásárolni, vagy elkezdenek félni valami mástól, és nem adják ki azt a pénzt a műalkotásra, amit korábban esetleg megtettek. De abban mindenképp megállapodhatunk, hogy ez a járvány nem egy pozitívum.

Varga Mátyás

Ha az emberek nem utaznak annyit, ha a saját közegükben mozognak, valamennyi pénzük ebből elvileg visszamaradhat (már ha még van munkájuk). Mit kezdenek azzal a pénzzel? Lehet, hogy azt keresik az interneten, hogy mibe lehetne fektetni? A képzőművészeti alkotások invesztíciónak számítanak, és online is megvehetőek. Egy jó kép pedig nem kéne, hogy veszítsen az értékéből, nem?

VM: Erre a vonatra én is próbálok felugrani, mert lehet, hogy ennek tényleg van értelme, de egyelőre azért a műalkotást a valóságban látni mégiscsak jobb, mint az interneten. Ezért a járvány ideje alatt is volt világítás minden nap a galériában, még ha nem is mindig voltunk nyitva, de mindig látszott, hogy jelen vagyunk fizikális értelemben is. Ezt fontosnak tartom. Az ArtPrice-ra azért felraktunk néhány művészt, meg az én munkáimat is. Fel akarunk építeni egy online jelenlétet, így be lehet mutatni munkákat, el lehet adni, lehet kereskedni, árveréseket csinálni stb. Az online jelenlétben nagy lehetőségek rejlenek. A krízis kezdetén az egyik leghíresebb és legsikeresebb berlini galéria tulajdonosa azt mondta, hogy ez az egész helyzet a piac letisztulásához fog vezetni. Ez egy arrogánsnak tűnő vélemény, de lehet, hogy igaza van. Ez pontosan az, amit mondasz, hogy ha az embereknek marad pénzük, és keresik a lehetőséget, hogy hová tegyék, akkor lehet, hogy vissza fognak térni ahhoz, hogy egy tisztességesen prezentált műalkotás jó befektetési lehetőség, bár hozzá kell tenni, hogy a biztosan értékálló művészet a piacnak egy nagyon kis része.

Te ilyen művészetet keresel? Biztosra mész? Vagy milyen megfontolások alapján választod ki a művészeket, hol találkozol velük?

VM: Azt állítom ki, ami tetszik, a honlapon is ezt írom. Az persze nem árt, ha a művésznek van főiskolai, egyetemi háttere. Igyekszem legalább valamennyire ismert művészeket bemutatni. A lényeg, hogy legyen érdekes, meglepő, és ne csak másoljon. Az epigonoknak semmi értelmük. A marketingmegfontolások egy művész kapcsán nálam háttérbe szorulnak. Nem az érdekel, ami trendi. Az esztétikus, szép műalkotások érdekelnek, és a művészi alkotókészség a fontos számomra.

Tehát akiknek a munkáival Te foglalkozol, azok még nem befutott művészek?

VM: Mondjuk, Adorján Attilának, Matzon Ákosnak, Lakner Lászlónak van múltja. Nekik már rendeztem kiállítást a Kunstwerkben az utóbbi években. Tőlük vásároltam is, befektetésként. Arra viszont egyelőre még nincs lehetőségem, hogy csak ilyen befutott embereket állítsak ki.

Kivel vennéd fel a kapcsolatot Németországban vagy akár otthon?

VM: Neveket nem szeretnék mondani, mert túl korai szakaszban van a galéria ahhoz, hogy kiforrott profilról és irányvonalról lehessen beszélni. Keressük a lehetőségeket, nem zárkózunk el semmilyen színvonalas alkotó elől. Még tapogatózunk, hogy melyik irányba mozduljunk el. A saját fejlődésemből kifolyólag engem elsősorban a figurális művészet érdekel. Mivel én is alkotok (szobrász vagyok, de festek is), le tudom olvasni egy műről, hogy valaki hol tart. Azt gondolom, hogy engem nehéz átverni. Ha megnézek egy munkát, akkor egész pontosan tudom, hogy hazudik-e az illető, vagy nem. Hogy van-e mondanivalója, elég komplex-e ahhoz, hogy elhiggyem neki, hogy tud-e rajzolni, mintázni és összetetten gondolkodni.

Tehát például a politika által támogatott vagy előnyben részesített művészet nem annyira érdekes számodra?

VM: Az szerintem sosem volt érdekes. Régen sem volt érdekes. Annak mindig van egyfajta pártszaga. Arno Breker például óriási mester lehetett volna, de ma mégis más jut eszünkbe róla.

De ez tulajdonképpen nem így volt mindig? A hatalom rendelt alkotásokat, és az adott elvárásoknak kellett megfelelni, nem?

VM: Nyitott szemmel kell megválogatni az uralkodót, hogy kit szolgálok ki. Erős Ágost építette Drezdában az egész barokk városközpontot, de ő alapította a meisseni porcelángyárat is. Nem úgy, hogy kiírt pályázatokat, hanem azt mondta, hogy te, te meg nem. Te igen, te meg nem. Szevasz. Ő fizette, aztán megcsinálták. Ha valakinek jó ízlése, rálátása van – ha az uralkodó intelligens –, lehet, hogy jókat bíz meg. Ez mindig is így volt, de ma már nincsen ilyen uralkodói kaszt. Jó, most Magyarországon, mondjuk, van, de Németországban nincs. Ott a kultúrpolitika egyrészt tartományi szinten működik, nem központosított, ezért az „uralkodói” kötődések is sokkal kisebbek. Az „uralkodók” esetleg a nagyvállalatok, mögöttük viszont szakemberek állnak, galeristák vagy kurátorok, akik meg tudják mondani, hogy mi értékes és maradandó. A politikusok Nyugat-Európában nem gondolják, hogy értenek a képzőművészethez. Mögöttük szakemberek állnak. A politikusok politikával, a képzőművészek képzőművészettel foglalkoznak. Kint kiírnak pályázatokat, amiken részt lehet venni. Ha valaki a másik oldalról jön, az nem baj. Ez kicsit más világ.

A támogatásokról: azt tudjuk, hogy a kulturális és kreatív területen, valamint a médiában dolgozók megsegítésére 50 milliárd eurós segélycsomagot fogadtak el. Tudtál igényelni ebből valamennyit?

VM: Igen, kis is fizették pillanatokon belül.

Varga Mátyás

Ez Magyarországon nem éppen így működik, ezt tudod.

VM: Németországban több pénz van, mert kevesebbet lopnak el. Ott van miből osztani. Németországban az államháztartás annyira tele volt, hogy a krízis elején megjelent a német pénzügyminiszter a német gazdasági miniszterrel a tévében, és azt mondták, hogy itt van 50 milliárd euró, és ezt most szét fogjuk osztani. Németországban úgy tűnik, hogy jól kezelik az egészet, egyéni szinten is. Az emberek fegyelmezettek, betartják a szabályokat, legalábbis talán inkább, mint máshol (már ha éppen nem tüntetnek).

Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozólag? Mi az, amiben a galéria mást fog nyújtani, mint a több száz másik berlini galéria? Olyan nagy a verseny, hogy nehéz elképzelni, hogy ennyien fenn tudjanak maradni ezek után.

VM: Abban bízom, hogy használni tudom az évek során kialakult kapcsolatrendszeremet, és megfelelő kiállítókat és gyűjtőket tudok szerezni a továbbiakban is. Ez az építkezés célja. Ez nem különbség, de azokhoz sorol minket, akik hasonló kapcsolatrendszerrel dolgoznak. Tisztességesek, mindig nyitva tartanak, amikor kell, jelen vannak, rendelkezésre állnak, alaposan kiválasztják azokat, akiket kiállítanak. És segítjük egymást a többi galériával. Nem vagyok irigy, hogy azt mondjam: csak az enyémet! Ezzel is épül a kapcsolatrendszer, lehet, hogy legközelebb az ajánl be, akit én ajánlottam korábban. Nem tudom, hogy különbözni fogunk-e valakitől, de az eredeti kiállítások viszik el a pálmát szerintem. Nem nehéz ezt az ipart rosszul csinálni. Oda kell figyelni a részletekre is. Igyekeztem jól elkezdeni, de az is lehet, hogy ez nem lesz elég. Szeretném a művészetet közel hozni a nézőhöz, igyekszem egy olyan művészeti teret létrehozni, amelyben az alkotó és a látogató, a művészet és a valóság közötti távolság minimálisra csökken.

Kiket láthatunk az aktuális kiállításotokon?

VM: Legutóbb a berlini Anna Grau festményeit és a drezdai Thomas Reichstein szobrait állítottuk ki, legközelebb pedig a szeptemberre tolódott Gallery Weekend alkalmából rendezünk kiállítást. A saját, most készülő, Eva Braunt és Hitlert ábrázoló sorozatomat fogjuk prezentálni, mely kiegészül egy, a három képet szünet nélkül összekötő tükör sávjával, ami a gonosszal és saját bűneivel való szembesülésre kényszeríti majd a nézőt.