Boszorkányos bioromantika
Semmi sem az, aminek látszik, kivéve, mikor mégis

Fülöp Tímea

Különös képzavar az a cím, hogy Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land. Horváth Ádámnak a Horizont Galériában kiállított munkáihoz azonban nem akkor kerülhetünk közelebb, ha felszámoljuk ezt a zavart, hanem éppen ellenkezőleg, akkor, ha elmélyülünk benne.

 

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

A kiállítás leírása olyan kulcsszavakat ajánl a művek kontextusba helyezéséhez, mint az „illúzió” és a technoromantikával szemben tételezett „bioromantika”. Az igazi alaphangot azonban Keresztesi Botond megnyitószöveg helyett bemutatott performansza vagy, mondhatnánk rögtön, szertartása adja meg, amelynek során terepruhába és símaszkba öltözve olvassa fel az Adobe programok (közülük is legfontosabbként a Photoshop) szövegdobozaiban automatikusan megjelenő Lorem ipsumot. A pszeudolatin szöveget hallgatva elfog minket a zavar és az idegenségérzés, mivel nem tudjuk, hogy pontosan mit is hallunk-látunk, amivel majd Horváth Ádám tüneményeihez és fantazmagóriáihoz érdemes közelítenünk – egyszeri megnyitó helyett akár kiállított videómunkaként is üdvözölhetné a látogatókat. Érdekes adalék, hogy a Lorem ipsum eredetileg egy 16. századi nyomdászati vakszöveg, ami Cicero A legfőbb jóról és rosszról című írása szavainak összekeveréséből született. A szövegnek tehát nincs értelme, így a nyomdász figyelmét nem tudja elterelni a karakterekről, ezzel elkerülve a nyomdahiba lehetőségét. Így tartja Horváth Ádám is a vizuális illúzió felszínén a tekintetünket, melynek első ránézésre össze nem illő és esetleges elemeit egy magasabb, elméleti szinten próbálja legitimálni.

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Művészet és mágia összekapcsolása nem új sem a történelemben, sem Horváth Ádám festészetében. Jelenlegi kiállítását az I found a shelter at the river shore (2019, Telep) folytatásának szánja, továbbörökítve bizonyos transzhumán filozófiai elemeket és azt a művészi attitűdöt, amely azért zárja műtárgyba (ereklyetartóba) személyes mumusait, hogy azoktól megszabaduljon. Jellemzően hosszú címei szómágiaként funkcionálnak: ha azt mondom, hogy menedéket találtam, akkor a menedéknek léteznie kell, ha azt, hogy egy szent hely felé sodródom, akkor annak is – remény és vigasz. Az alkotási folyamat során igyekszik nemcsak egy tárgyat, de egy ideát is megteremteni, ezzel visszatérve az őskorhoz, amikor művészet és varázslat még szétválaszthatatlan, mert minden teremtés isteni tett, akkor is, ha az nem több egy fallikus szimbólumnál (Decomposing Moment, 2020).

Upcoming Delusive Offer (2020) című installációja a föld alól előtörve, a bioromantika mulcsából kinövő kezekkel hívogat minket, hogy hagyjuk becsapni a szemünket, hogy az észlelés illúzióján keresztül megmutasson valamit a képek absztrakt elemeiben, amit inkább érezni, mint érteni lehet. A Kállai Ernő módjára felfogott bioromantika tehát (A természet rejtett arca, 1947), mely elsősorban az absztrakt festészetet vette védelmébe a figurativitást és közérthetőséget követelő kritikával szemben, azon van itt, hogy az organikus, de természet- és érzékfölötti formákban „a dolgok tárgyi homlokzata mögött rejlő struktúrákat” fedje fel, lélektani mozzanatokra világítson rá abban a hitben, hogy a legkisebb szimbólumban is megfogalmazódhat az élet fraktálos szerkezetű esszenciája.

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Sötét és organikus látványvilággal találkozunk, melynek forrása nem egyértelmű: Those Leaves Fall Off Then Return As Offered Tears Quenching Thirst (2020) című munkájának zöldje és lilája a Disney Csipkerózsikájának (1959) Demónáját idézi meg, A Covenant Placed Under Protection (2020) azonban inkább a World of Warcraftot (2004) juttathatja eszünkbe, a Whispering Quotes (2020) boszorkánykeze pedig ötvözi a modern gyerekmesék ijesztő, mégis esztétikus hatását a Lőrincz Áronra jellemző, eredeti Grimm mesékből merítő, tiszta horrorfaktorral. Vagyis a mese, a mítosz, a mágia mindenhol jelen van, szétszálazhatatlan, zavarba ejtő. A különböző kulturális hatások egymás mellett és egyenrangúan vannak jelen, az ábrázolás homogenitásán kívül csak az a meggyőződés köti őket össze, hogy van legfőbb jó és legfőbb rossz (ahogy a Lorem ipsum alapjául szolgáló Cicero-szöveg is állítja), fény és sötétség, és a mese belső törvényei szerint a jónak győznie kell. Horváth Ádám mesévé írja saját életét, mert így főhősként bizonyos lehet benne, hogy a gonosz fölé fog emelkedni, hiszen a kiállítás középpontjába helyezett Cruel Thirst That Returns From Time To Time (2020) című képen ugyan véresőre emlékeztetnek az akrilpettyek, mégis csillogó kút vár rá, ha megszomjazik.

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land | 2020 | Horizont Galéria | Fotó: Biró Dávid

Az A Covenant Placed Under Protection (2020) című triptichonja mellé érdemes emlékezetünkbe idéznünk egy tetszőleges Keresztesi Botond-festményt. Egyrészt azért, mert fel fog tűnni, hogy mintha ugyanaz a szem tenné fel a fehér, csillanó fényeket Horváth Ádám láncára és Keresztesi Botond fémfelületeire, másrészt azért, mert az erősen horizontálisan tagolt hátterek előtt hangsúlyossá válik az előterek alakjainak különbözősége. Ahol Keresztesi Botond technoromantikát ábrázol, ott Horváth Ádám bioromantikát – ugyanolyan szentségbe emelve a barátságtalan, kietlen tájban. Kállai Ernő erre a metaforikus összecsengésre mondja azt, hogy egy korszak festői öntudatlanul is megérzik a korszellemet (A természet rejtett arca, 1947): a romantika elvágyódásából következő elveszettségérzést és idegenséget felszámolni kívánó otthonkeresést.

Horváth Ádám messzire vitt minket a pszichét jelképező sötét erdőben, az Upcoming Delusive Offer (2020) mulcsát úgy szórta szét a padlón, hogy minden lépésünkre figyelnünk kelljen, mintha valóban egyenetlen talajon járnánk, az A Covenant Placed Under Protection (2020) vakrámáival pedig még azt a kis egységet is felszabdalta, amiben eddig bízhattunk. A horizontális osztottság mellé vertikális is járul, a lánc megszakad, a hegyvonulatok feldarabolódnak, a misztikus fények izoláltan állnak. Szól egyrészt a korszellem immanens magányáról és elveszettségéről, másrészt a megidézett mesék természetéről: egymás mellé fűzhetők, de össze nem kapcsolhatók. Elvégre, minden mese véges számú variánsból áll össze, a szükséges alkatrészek száma meghatározott: kell egy darab gonosz boszorkány, egy darab herceg és egy darab királykisasszony. Horváth Ádám munkái ugyanazt a mesét mondják el újra és újra, a sötétséggel való találkozást és annak legyőzését, és az a fölött érzett zavart, hogy ezt a harcot állandóan meg kell ismételni.

 

Horváth Ádám: Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land

HORIZONT GALÉRIA

2020. szeptember 16. — október 21.

Fülöp Tímea (1996)
Szegeden született. 2016 óta klasszika-filológiát és esztétikát hallgat az ELTE-n. Antik és kortárs, nyelvészet és képzőművészet ellentétein és harmóniáin át értelmez.