Tapasztalásaink megszilárdult bizonyítékai
Beszélgetés Keresztes Zsófiával Conquered Storage című kiállítása kapcsán

Sirbik Attila

Keresztes Zsófia objektjei identitás nélküli szubjektumok egy posztapokaliptikus dimenzióban, olyan lények, akik ciklikusan falják fel, vagy éppen teremtik újra magukat, miközben céljuk nem a tökéletesedés. Inkább egyfajta – monoton körforgásban – önmagát gerjesztő folyamatról, „sejtburjánzásról”   van szó. Keresztes lényei között van, amelyik beletörődik magányos sorsába, némelyik osztódik, társaságot teremt önmagának. A tökéletesedés téves rögeszméje ebben a dimenzióban inkább mutációnak nevezhető, aminek célja már nem a tökéletesedés tehát, hanem az alkalmazkodásban rejlő túlélés lehet.

Keresztes Zsófia: Conquered Storage | Parthenón-fríz Terem |  Fotó: Biró Dávid

A határok elmosódnak, az egymással szembenálló felek egyszerre ellenségei és szövetségesei egymásnak. Gyámolító érintéseik éppúgy nyomot hagynak a másikon, mint destruktív támadásaik. Alkalmazkodnak és törekednek a kiegyenlítődésre. Egymásból falatoznak, a másik tapasztalatait magukévá teszik, aztán azt összegyúrják, alakítgatják, és újra felkínálják társuknak. Önkannibalizmusra utal, hogy sok esetben egy-egy testen egy-egy forma többször ismétlődik.

 

Munkáid bizonyos tekintetben a bizonytalanság egy olyan zónáját nyitják meg, melyben a véghez való viszony uralhatatlanná válik.

Keresztes Zsófia: Minden figurának van egyfajta eleve elrendelt sorsa, amit nehezen tudnak levetni magukról. Próbálnak ellenállni, de általában kudarcot vallanak, a Lost and Found című munkán is felfedezhető a leigázottság. Szemet hunyna sérelmei felett, de a könnycseppekbe zárt emlékei kipeckelve tartják, a szembenézés elkerülhetetlen.

A rengeteg lánc és a női identitásjegyeket hordozó küklopszszerű lény mitológiai asszociációkra ad okot.

KZs: A láncot elsősorban a fém tulajdonságai miatt választottam. Korábban köteleket használtam kiegészítésül, aminek anyaga sokkal könnyebben roncsolható, így inkább magában hordozza a szabadulás lehetőségét. Vonzott a fémlánc ipari hidegsége, és mivel elnyűhetetlenebbnek tűnik, mint egy kötél, drasztikusabban érzékelteti a függő viszonyt, a rabságot. A terem közepén álló női figura egy félig ember-, félig állatszerű lényre emlékeztethet. Egy kapuörző démont szerettem volna megformázni, ami már a kiállítótérbe való belépésünkkor utunkat állja. Az viszont nem egyértelmű, hogy kinek a szövetségese. Minket akar megvédeni valamitől, vagy a saját territóriumát védelmezi.

Keresztes Zsófia: Conquered Storage | Parthenón-fríz Terem |  Fotó: Biró Dávid

Fontos számodra az a fajta újraalkotott szakralitás, amit a kétely sugarai biztosítanak, aminek hatására a hús felszíne kiszárad, repedezni kezd, majd felhasad, a dogmákba csomagolt értelem konvencionális kategóriái pedig elkezdenek leomlani?

KZs: Ezek a szobrok számomra olyanok, mint a 21. század totemei, de sokkal emberibbek, esendőbbek, mint az egykori megközelíthetetlen, földöntúli lények. Sebezhetőségük jól látható, a kudarc cseppjeit ékszerként viselő önpusztító szfinxen vagy a sérelmeit dédelgető, saját celláját megformázó falnak támaszkodó figurán.

Lehetséges az, hogy itt Európa egyre inkább erodálódó részében hajlamosabbak vagyunk pesszimistábban gondolni egy apokalipszis utáni világra annak ellenére, hogy természetesen nem igazán találkozhatunk pozitív posztapokaliptikus világképpel?

KZs: Rám is inkább a pesszimista hozzáállás jellemző, de általában a szobrokba próbálok becsempészni egy-egy kiskaput, megpróbálva olyan érzetet nyújtani, mintha a végkifejlet pozitív változással is szolgálhatna. Mivel ezek a testek inkább önmagukban hömpölygő alakzatok, a külvilágot csak a fényes, tükröződő üvegdarabkákon keresztül szívják, olvasztják magukba. Ez a környezettel való eggyéválás jó esetben valamilyen összhangot vagy ritmust feltétetlez, ami számomra pozitív jelentéssel bír.

Alkotásaid kapcsán minél nagyobb az elméleti háttértudásunk, annál részletesebben tárulkoznak fel egyes jelentésrétegek…

KZs: Inkább érzések, érzelmek alapján dolgozom, a jelentés rétegei a készülés közben vagy csak később rakódnak rá a szobrokra, néha úgy érzem, önmagukat is formálják, és az én hozzáállásom is változik azzal kapcsolatban, hogy minek, miként látom őket. Ugyan van egy-egy motívum ami végigíséri az egész munkafolyamatot, de nem jellemzők olyan preferenciák, amelyek instant megoldókulcsként szolgálhatnának egy-egy munkához.

Keresztes Zsófia: Conquered Storage | Parthenón-fríz Terem |  Fotó: Biró Dávid

Keresztes Zsófia: Conquered Storage | Parthenón-fríz Terem |  Fotó: Biró Dávid

A mutáció az alkalmazkodásban rejlő túlélés eszköze?

KZs: Jelen esetben igen, ahogy a Lost and Found című szobor láncai szempillákként is felfoghatók, a test nem löki ki, hanem magáévá teszi ezt az idegen anyagot, funkcióval látja el azt, létrejön valamiféle együttműködés kettőjük között.

Alkotásaidban a hiány teljességgé mutálódik?

KZs: A kiállítótérben üres salgópolcokba oltott lények burjánzanak, megtöltve az üres tárolórendszereket. A polcokat kitöltő megkövesedett könnycseppek nemcsak testrészek mutációi, hanem levethetetlen súlyok. Tapasztalásaink megszilárdult bizonyítékai.

Mi bontakozik ki, mi jut kifejezésre az általad kreált hibrid lények, a „reálisként” is leírható humanista testkép „idegenné” formálásában?

KZs: Idegennek tűnhetnek, mert a nem látható dolgok rakódnak rájuk végtagokként. Próbálom elképzelni, milyen lehet egy olyan test, ami nem tudja tovább rejtegetni csalódottságát, bánatát, érzelmeit, hanem egy grimasznál, arckifejezésnél többet is megmutat ezekből.

A Parthenón-fríz teremben kiállított objektjeid, mintha olyan kifejlődni vágyó mutánsok lennének, akik belemártva egyfajta egymásba oltott rút és szép egyvelegbe vajúdnának, és ebben a soha meg nem szűnő állapotban nem tudnának megszületni. De közben bíznak az enyészetben, mert tudják, hogy minden teljesítmény és minden kompetencia csak cselszövés…

Úgy képzelem el őket, mint folyamatosan önmagukat felemésztő és újrateremtő testeket, e folyamat közben változnak, de mivel önmagukból táplálkoznak, és a külvilágból kevés befolyás éri őket, nehezen tudnak érdemben változni. Ilyenformán létezésük valóban értelmezhető egy végtelen vajúdásként, és talán nem is akarnak megszületni, végleges formát ölteni.

Keresztes Zsófia: Conquered Storage | Parthenón-fríz Terem |  Fotó: Biró Dávid

 

Keresztes Zsófia: Conquered Storage

A PARTHENÓN-FRÍZ TEREM

2020. szeptember 30. – október 9.

Sirbik Attila (1978)
Író, kritikus, szerkesztő és szakács. A Symposion Kiadó vezetője. Az Új Művészet Online vezető szerkesztője. Több kötet szerzője, melyek közül az utolsó St.Euphemia címmel jelent meg a budapesti Magvető és az újvidéki Forum Kiadó közös gondozásában. A regény alapján készült Molytej című film, amit a Buharov testvérek rendeztek, elnyerte az 56. Magyarországi Független Filmfesztivál fődíját. 2006-ban Lyka Károly, 2017-ben Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíjban részesült. Műkritikusi írásai az Új Művészetben, a Balkonban, a prae.hu-n, a Tiszatájban, a Magyar Narancsban jelennek meg. Élt Szabadkán, Rovinjban, Pécsett, Prágában, Csantavéren, Pozsonyban és Újvidéken. Požarevacon volt katona. Jelenleg Budapesten él és dolgozik.  Meghúzza a határokat, de bosszantja mindenféle határzár.