P. Szabó Ernő-emlékdíj 2020
Az idei díjazottakról

Az idei év perspektívavesztéssel is járó, kaotikus hónapjai közepette sem feledkeztünk meg a díjról. Szeretnénk a kontinuitást azzal biztosítani, hogy a kitűzött elvek mentén folytatjuk a díjjal fémjelzett, művészeti írás különböző csapásirányait támogató programunkat.

 

Az Új Művészet művészeti és kritikai folyóirat szerkesztősége 2019-ben – a lap 30 éves jubileumi rendezvényén – adta át először a P. Szabó Ernő-emlékdíjat, mely a névadó művészettörténész és kritikus tiszteletére került megalapításra. A Ladányi András szobrászművész által tervezett díjat Tayler Patrick művészeti író és festőművész vette át elsőként. Az olvasói különdíjakat a beérkezett olvasói szavazatok alapján Mészáros Flóra művészettörténész és Kovács Alex művészeti író nyerték el.

A 2020-as év lejobb kritikusának járó elismerését Győrffy László képzőművésznek és művészeti írónak nyújtottuk át, aki lenyűgöző pontossággal képes megragadni vizuális problémákat és ezzel egyidejűleg komplex módon szerveződő, humorral átszőtt szövegtesteket teremt.

“A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című meglehetősen diétás válogatást, amely hústalan és vértelen formában tálalta a szürrealista lakomát, a még könnyebb emészthetőség kedvéért egy kis Picassóval és Brassaïval fűszerezve. A szorongásig fokozott ismeretterjesztő szándék a korabeli dokumentumoktól a portréfotókig mindent bevetett, hogy történetileg eligazítsa a nézőt a korszakról, csak épp hiányzott az a tébolyult vizuális örvény, amely berántotta volna a látogatót, hogy kalandra induljon az irracionális meghódításához – a felettes én által uralt textualitás erőteljesebb volt, mint az ösztön-én termelte képzőművészeti anyag, amely inkább takarékos tanulmányillusztrációnak hatott.” (Győrffy László: Kiváló holttestek diétás menüben. A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig, Új Művészet, 2019/9.)

Linkek Győrffy László néhány további írásához:

https://www.ujmuveszet.hu/2019/03/gazdatlan-fejek-a-fekete-dobozbol/

https://www.ujmuveszet.hu/2019/09/az-osszeomlas-esztetikaja/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/04/ujrakodolni-az-embert/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/09/hodito-maradek/

Az Új Művészet online felületének 2020-as megújulásával és a pandémia okozta virtualitásba torlódással összhangban egy olyan díjat is átadtunk idén, amit a lap online platformján publikáló szerzők között osztottunk ki. E díjat Fülöp Tímea részére adtuk át, akinek szövevényes kiállításkritikái gondolatilag rétegzett, élményszerű jellegükkel hívták fel magukra a figyelmünket.

“Az AQB budafoki mészkőbányából átalakított terébe alászállni főként nem a kultúrturizmustól megszokott művészeti élményt nyújtja, hanem valami olyasféle spirituális szembesülést a tátongó mélységgel, amiről Vergiliusnál és Danténál olvashatunk. A pogány vallási zarándoklat és rituálé nem a fény felé vezet, hanem azon túlra, a tapintható sötétség gőzölgő gyomrába, ahol vörös lézerfény égeti rá a tudatunkra, hogy együtt vagyunk egyedül.” (Fülöp Tímea: A sötétség nem beszél. A fényfalon túl, ÚM Online, 2020)

Linkek Fülöp Tímea az Új Művészet online felületén megjelent írásaihoz:

https://www.ujmuveszet.hu/2020/09/kontingens-kornyezet/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/09/akiket-nem-kopott-ki-a-balna/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/09/boszorkanyos-bioromantika/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/10/balladai-homalyba-vesz-spinoza-nagylabujja/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/10/mienk-e-a-multunk/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/10/a-hallgatas-lehetosege-es-kenyszere/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/10/mitikus-transzgressziok/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/11/a-sotetseg-nem-beszel/

https://www.ujmuveszet.hu/2020/11/izgo-mozgo-kepek/

Az online és offline formában is jelen lévő Új Művészetnek kiemelt missziója, hogy új szerzők bevonásával frissüljön meg évről évre. Az általunk odaítélt díjakkal mi is szeretnénk hozzájárulni a művészeti közeg folyamatos mozgásban tartásához.