Ragályos amatőrizmus
A technológiai ökológia feltűnése Basquiat Bird on Money c. képe és a The New Abnormal c. lemez kapcsán

Horváth Márk

Milyen kapcsolat van a kanonizáció és az amatőrizmus vagy az új amatőrizmus között? Lehetséges-e egy olyan kanonizációs gyakorlat, amely során mégis a kommercializálás dekonstruálását hajtja végre egy új expresszionista, a street art és hip-hop művészet sajátosságait felmutató mű? Ebben az esetben az amatőrizmust nem csupán egyfajta művészeti alaphelyzetként kell értelmeznünk, hanem olyan ragályként, amely a médiumok közötti transzgresszív átlépést teszi lehetővé, miközben a valóság működéséről is felfed bizonyos jellegzetességeket.

“Nemcsak Basquiat képe értelmeződik újra a nagy hatású, a gitárzene korai 21. századi újhullámát elhozó zenekar borítóján, hanem a számok közötti szünet is stúdióbeszélgetéssel, nevetéssel és torz hangszerszólamokkal töltődik fel.”

Álláspontunk szerint az új amatőrizmus ragályként való értelmezésén keresztül egy olyan komplex művészetelméleti szemléletmódot vázolhatunk fel, amely a bőségből és a valóság korlátozhatatlan heterogenitásából indul ki. Ehhez olyan finomhangolt és sokrétű elméleti megközelítés szükséges, amely képes a posztmodern technológiai ökológia össze nem egyeztethető, metanarratívába nem ágyazható sajátosságait kifejező módon megragadni. Erich Hörl alapján egy olyan, az általános ökológiafelfogáson nyugvó művészeti megközelítés lehetőségét vetjük fel, amelyet a nyelvi játékosság és a komplexitás performativitásba való átlendítése jellemez. Olyan posztmodern vagy poszthumán művészetelméletre van szükség, amely a különböző szférák és társadalmi szintek, valamint művészeti megnyilvánulások között képes közvetíteni úgy, hogy nem csökkenti a valóság komplexitásszintjét. Sőt, felvethető, hogy az igazi neoprimitív megközelítés vagy a street art különböző megnyilvánulásai egyenesen a valóság széttartó sajátosságainak további deterritorializációjára vállalkoznak, felfedve ezzel az „új abnormalitás” rögzíthetetlen valóságszintjeit.

Jean-Michel Basquiat 1981-es neoexpresszionista és az amatőrizmus hatásait felmutató híres festményének, a Bird on Moneynak az amerikai indie rock zenekar 2020-as, The New Abnormal című albumán történő megjelenése figyelemre méltó példája a különböző művészeti szintek találkozásának és az amatőrizmus sajátos kanonizációjának, amelynek során ragályként bontja fel a lemezfelvétel megszokott módjait és hangzásait. Nemcsak Basquiat képe értelmeződik újra a nagy hatású, a gitárzene korai 21. századi újhullámát elhozó zenekar borítóján, hanem a számok közötti szünet is stúdióbeszélgetéssel, nevetéssel és torz hangszerszólamokkal töltődik fel. Mintha a festmény életre kelve szétszedné a megszokott stúdiófelvételek professzionalizmusát. Azonban nemcsak egy sajátos kanonizációs gyakorlatként értelmezhetjük Basquiat festményének ilyen posztmodern felhasználását, hanem a ragályos amatőrizmus valóságot megragadó sajátosságait is felfedezhetjük a festmény és a lemez dalai között.

Úgy kell új teoretikus járatokat nyitnunk, hogy nem ragadunk le egy szűkös ökológiai szemléletben, amely megfeledkezik a technológiai komplexitás negentropikus mozgásáról és önállóságáról. Azzal, hogy hallhatóvá válik a stúdió technológiájának működése, nemcsak a közvetítettségre figyelhetünk fel, hanem a gépi technológia különleges szerepére a művészet közlésében. Erich Hörl szerint a technológia alapvetően új helyzet elé állít bennünket, hiszen az ökológia társadalmi szinten is egyre inkább deszubjektivizálódik és dezantropomorfizálódik.[1] A lineáris, szűk ökológia perspektívájába befogadni sem képes a technológiai környezet komplexitását, valamint az antropocén sokrétű hatásmechanizmusát. Álláspontunk szerint a ragályos amatőrizmusra építkező, nyitott posztmodern művészetértelmezés felfedi a különböző valóságszintek közötti komplex együtthatásokat és összekapcsolódásokat. Nem valódi átváltásokról van szó, sokkal inkább a valóságban megfigyelhető dolgok bizonyos keveredéséről vagy hibridizációjáról. Az új amatőrizmus szubjektumközpontú megközelítésének dezantropomorfizációja tűnik fel a nagylemez gépi hangjaiban és eltorzult beszélgetésfoszlányaiban. Ám nem egy mechanikus vagy objektív valóságértelmezést szeretnénk felvetni, hanem sokkal inkább a valós dolgokra kiterjeszthető poszthumán szubjektivitás lehetőségét, amely során a dolgok egymáshoz sajátos és feltérképezhetetlen módon képesek viszonyulni. A viszonyok és a kapcsolati rendszerek további komplexifikációja megy végbe az új amatőrizmus ragályos terjedése közepette. A festmény széttartó vonalai és fehér firkái a zeneszámokat megszakító csendbe törnek be sajátos retroeffektekként és stúdióinstrukciókként – olyan szokatlan megnyilvánulásokként, amelyeket legtöbbször kivágnak a végleges zeneműből. Basquiat festményéről sem tudjuk biztosan azt állítani, hogy valóban a fekete fejű madár lenne a mű középpontjában, hiszen a különböző vonalak folyamatosan deterritorializálják ezt a sajátos alakot. A szubjektívnek tűnő, erőteljes kifejezőerővel bíró drámai vonalak és vésések, karcolások a valóság korlátozhatatlan burjánzására utalnak. A műfajok közötti virális burjánzás a posztmodern technológiai civilizáció mélyére hatol anélkül, hogy egy objektív igazságot vagy valamilyen lényegfoszlányt kívánna a felszínre hozni. Mélyfúrás megy végbe a festményen, de a különböző mélyedések és bevésődések nem jelentenek filozófiai értelemben valódi mélységet, hanem egy sajátos, széttartó lényegnélküliséget vetnek fel, amely képes a különböző művészeti ágak között is szabadon és visszafoghatatlanul cikázni. Basquiat amatőrizmusa és drámai víziója áttöri a stúdió kommersz hangzásvilágra és profitra törekvő struktúráját, és kellemetlen, nevetséges vagy teljesen mindennapos emberi és gépi zajok formájában mutatja fel a szinte megszámlálhatatlan szféra bonyolult egymásra építkezését.

 

A túlságosan technológia- és termelésellenes megközelítésmódok nem számolnak azzal, hogy a technológia mint létmód maga is létfeltáró jelleggel bír. Hörl egyetértően idézi tanulmányában Gilbert Simondon fontos állítását a technológia és kibernetika szerepéről, amelyet ezen a ponton mi magunk is felidézhetünk: „megvilágítja a társadalmi és egyéni élet folyamatait. Ebben az értelemben a technológia csökkenti az elidegenedést.”[2] A többmillió számban nyomtatott lemezborítóvá alakult festmény nem csupán a későkapitalizmus önreflexív paródiába hajló működésére utal, hanem szó szerint rámutat a komplex technológiai valóságban való lét rendezetlen körülményeire. Álláspontunk szerint a ragályos új amatőrizmus mint folyamatosan alakuló és nyitottan értelmezhető művészeti irányzat – kiegészülve az olyan elméleti megközelítésekkel, mint az objektumorientált ontológia vagy a poszthumanizmus – lehetővé teszi az elidegenedés technológiai alapú csökkentését, hiszen egy olyan emberen túli, az objektivitást meghaladó töredezett valóságszintet mutat meg, amely önmagától különböződik el az emberi lét megszokott szintjeitől, miközben egyre intimebb módon itatja azt át. A technológia mint létmód közelebb hoz bennünket a léthez, amennyiben utóbbit a kapcsolódások összességeként értelmezzük. Az általános ökológia Hörl szóhasználatában a ható- és cselekvőképesség redisztribúciójának fogalmi alakra való emelését jelöli. „Az ágencia és kollektivitás átértelmezése, a radikális technikai rendezés” rámutat arra, hogy a cselekvőképesség „szétszóródik” technikai folyamatok sokaságává.[3] A ragályos amatőrizmus művészi szinten vesz részt ebben a sajátos technológiai szétszóródásban. Mintha a különböző erőteljes vonalak Basquiat festményén a valóság rendezhetőségének elképzeléseit is felbomlasztanák. A The New Abnormal zeneszámai közötti hangok, leállások, stúdióbeszélgetések is erre a szétesésre, rendezhetetlenségre utalnak. Az új amatőrizmus a professzionalizmus és a hallgatótól távol lévő, elidegenedett stúdió technológiai deterritorializációját hajtja végre, miközben a különböző technológiai berendezések, hangszerek és effektek világába is bevezeti a hallgatóságot.

A ragályos amatőrizmus, valamint az „új abnormalitás” esztétikai és ontológiai tétje felidézheti Timothy Morton realista mágia elgondolását, amely a valóság spekulatív realista megközelítésére vállalkozik. Miért használja Morton a realista mágia kifejezést? A Realist Magic című kötet címe játékos utalás a 20. század második felében feltűnő irodalmi stílusra, a mágikus realizmusra. Morton – és általánosságban a spekulatív realista mozgalom – számára azért figyelemre méltó ez az irodalmi irányzat, mivel a varázslat, az irracionalitás és a paradoxon elemeit magába olvasztó mágikus realista narratívákban egy, a tisztán mechanikus funkcionalitástól radikálisan eltérő, eltorzult világlátás bontakozik ki, amely az elmondhatatlan, nehezen megragadható dolgoknak ad hangot, és olyan dolgokat és kauzalitásokat állít a középpontba, amelyekről a megszokott realista narráción keresztül szinte lehetetlen beszélni.[4] Basquiat festményének a The Strokes új lemezére való áttevődése nem egy mechanikus, könnyen felfogható átrendeződés, hanem egy olyan rendszertelen deterritorializáció, amely során a valóság irracionális sajátosságai bukkannak fel nevetséges hanghibákban és személyes stúdióbeszélgetésekben. A lényegtelenség a valóság nehezen megragadható sajátosságát fedi fel, miközben a megközelíthetetlenség újabb rétegeit vagy szféráit hozza létre, mintha ezek a korlátozhatatlanul burjánzó valóságszintek Basquiat erőteljes vonalai nyomán alakulnának ki. A realista mágia szerint a valóság és a kauzalitás nem mechanikus, és nem is lineáris. Morton szerint „a kauzalitás egy titokzatos, mégis megnyilatkozó esemény, egy nyílt titok. A kauzalitás misztikus. […] A misztérium egy gazdag és árnyalt kifejezés: titokzatos, zárt, visszahúzódó, elmondhatatlan.”[5] A felvevőgép hangja, a különböző hangszerek furcsa zaja és a képeket felbomlasztó, a középpontot szétszedő sötét és fehér vonalak egyaránt a posztmodern technológiai civilizáció sajátos misztikus kauzalitására utalnak, amelyben elmerülve gépi hangként türemkedik elő a visszahúzódás megragadhatatlansága. Az indie rock lemez melankolikus, egyszerre futurisztikus és nosztalgikus hangulata nem elválasztható a Bird on Money radikális, expresszív amatőrizmusától, amely ragályosan kapcsolja össze a The Strokes zenéjét, a technológiai poszthumán civilizációt és a új amatőrizmus kifejezőerejét.

[1] Erich Hörl: A thousand ecologies: The process of cyberneticization and general ecology. Modern Language Notes 123 (2008), 194–217., 2008: 121.

[2] Gilbert Simondon: On the Mode of Existence of Technical Objects (ford. Cecile Malaspina és John Rogove), 2017 (1958), Minneapolis, Univocal, 121. Idézi: Hörl, 2008: 123.

[3] Hörl, 2008: 124.

[4] Timothy Morton: Realist Magic. Objects, Ontology, Causality, 2013, Michigan, MPublishing, University of Michigan Library, 83.

[5] Uo.

Horváth Márk (1989)
Budapesten élő esztéta és filozófus, az Absentology társalapítója. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófia Intézetének doktorandusza. Kutatási területe a poszthumanizmus, a spekulatív realizmus, a virtualitás és digitalizáció, pesszimizmus és nihilizmus a filozófiában, felbomlás és végesség, sötét ökológia és az antropocén.