Fejest ugrani tilos! — fúziós sorozat (VIII.)
Kép-szöveg-zene

Bára Prášilová/Sirbik Attila/Sickpicnic

Az Új Művészet Online még tavasszal kiválasztott 14 képet 14 aktuálisan bezárt kiállítás anyagából, amit elküldött 14 írónak, hogy írásos reflexióikkal, egy-egy történettel/verssel/esszével reagáljanak azok közül egyre, így hozva létre egyfajta kép-szöveg fúziót a virtuális térben, majd felkért 14 zenekart, zenei előadót, hogy reflektáljanak a kép-szöveg fúziókra egy-egy zeneszámmal. A Kikötő című számot Bára Prášilová Sirbik Attila szövegével kiegészített alkotására szerezte a Sickpicnic zenekar.

Bára Prášilová: How do fish sleep ╱ 2017 ╱ 67x83x3 cm

Sirbik Attila

Purhab (részlet)

A nagy japán purhab termékszellem, akin azért van úszósapka, hogy a budapestiek ne ismerjék fel benne az önállóságot, akkor látta életében először a tengert, amikor a Beržuc utcai Kék-templom tárnáiba már jó régóta büntetésből bezárt nyomoroncok a vízirovarok légzési technikáját gyakorolták, hogy közülük a legügyesebb kifejleszthesse a 3D technikával nyomtatott kopoltyút, annak érdekében, hogy túléljék az esetleges csőtörést, hiszen lehet, a felszínen már nincs senki, aki kívülről kinyitná az ajtókat. A megfelelő kellékeket, úszószemüveget és az úszáshoz szükséges békatalpat már legyártottak, de a kopoltyú még várat magára. Egy bátor nyomoronc egyetlen egyszer szerzett egy halat, amit mumifikáltak és a felbecsülhetetlen értékű narancssárga békatalpban helyeztek el. A halat tanulmányozni nem szabad, szentként tekintenek rá. Mert jól tudják, a tudás addig tart, amíg el nem alszanak, másnap indul minden elölről, elkövetik ugyanazokat a hibákat mindenféle rossz közérzet nélkül, holott az egész pincerendszer, ez az egész telep egy rossz közérzet köré épített kulissza. Az egyre ritkuló kiváltságosokon túl a többi nyomoronc élete nagy részét itt, a föld alatt tölti, a Kék templom pincéjében, fák gyökereiből táplálkoznak, boron, ostyán és szenteltvízen élnek. Minden tizenhárom vagy tizenhét év elteltével tömegestől jelennek meg a felszínen. Párosodni. Ilyenkor elárasztják Budapest utcáit. Egyszerre másznak ki a föld alól, irtózatos mennyiségben, de legföljebb csak öt-hat hétig élnek a felszínen, így is minden este vissza kell térniük a tárnákba, le a pincén keresztül, hogy a laboratóriumban előállított szérum helyrehozza az UV által okozott fakulást. Legtöbbjük hártyás bőrű, vaskos testű egyed, a férfiak csak azért énekelnek, hogy felhívják magukra a nők figyelmét. Hangadó szervük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom, fehér színű, dobszerű hártyácskák sora. Ha a férfiak összefognak és énekkarrá szerveződnek, együtt akár száz decibeles hangerőt is tudnak produkálni, nagyobb zajt csapnak, mint egy legmagasabb teljesítményfokozatba kapcsolt fűnyíró. Egyedül néha csak arra képesek, mint egy éjszakai mellékutcában búgó transzformátor, a szerencsésebbek éneke egy Buick Century motorhangjára hasonlít, ilyenkor ők is olyanok, mint a feltartóztathatatlan technika fallikus lándzsája. A nyomoroncok zsivaja azonban estefelé, naplemente után általában elcsitul, ami egyúttal jelzi azt is, hogy a zsákmányt leső biztonságiak szintén nyugovóra tértek. Vannak, akiket sikerül megszorongatniuk, de vannak akik nem ússzák meg ennyivel, ketrecbe zárják őket, a nagy japán purhab termékszellem utána hiába szabadítja ki, viszi vissza őket a Berzuč utcai pincébe, injekciózza mindannyiukat az újrakezdés rögeszméjével, egyenként a laboratóriumban, nem tudják elviselni az emléket. Elpusztulnak. A többiek ilyenkor felejtenek, amitől eltompul védekező ösztönük, de nő bennük a görcsös munka utáni vágy és a szórakozáskényszer. De mindent elfojtanak magukban, miközben imát rebegnek a halhoz.

Sickpicnic