Déjà vu
Radák Eszter: Újra itt!

Kovács Alex

Radák Eszter kiállítása a koronavírus miatt bő egy éven át a tervezés és újratervezés állapotában volt. A Virág Judit Galériában most végre megtekinthetőek legfrissebb munkái, amelyek zömében az elmúlt három év során készültek. Ha jól tudom, Radák jó ideje nem állított ki – elsősorban intézményi teendői miatt –, és ezért érlelődött bennem a kíváncsiság, hogy az oktatás mellett a rektori munka, a művészi alkotómunkától élesen különböző hivatalbeli tapasztalatok vajon változtattak-e valamit a festészeti felfogásán. A válasz a kiállítás második képének címe (talán tudatos öniróniával elhelyezve): Déjà vu. Igazolva látom tehát korábbi feltételezésemet: Radák Eszter nem változott (nem változhat) olyan sokat. 

Ha még egy kicsit késnek, oda a hangulat, leég az összes gyertya ╱ 2020

Az iménti kép címe aztán kérdésfeltevéssé válik: „minden erdő egyforma, akkor minek kirándulni?” E gondolatból kiindulva felmerül a kérdés, hogy mivel Radák látszólag mindig ugyanazt festi, mi értelme elmenni a kiállításaira? Ez a kérdés egyébként természetesen soha fel sem merült bennem, azonban most útnak indította a gondolatokat. Ha a vásznait nézem, önkéntelenül is mindig a 2003-ban készült Eszti körkép című munkája jut eszembe: az 1×8 méteres festményszalagot kitevő sorozat az a bizonyos kályha, ahová mindig vissza kell térni. 

Az Eszti körkép Radák Eszter művészetének alfája, azaz minden, ami azóta történt valamiképpen ebből a képből következik. Címadása egyértelmű utalás Feszty Árpád A magyarok bejövetele című művére, amely hatalmas pátosszal fogja meg a honfoglalást egy önmagába visszatérő körkép formájában. Radák Eszter körképe Eszti világát és tényleges bejövetelét mutatja be – minthogy ebben a furcsa, tágas panorámában láthatóvá válik az alkotó lába, és így egyértelművé válik, kinek a szemével látunk. Eszter a munkáján mindent jelez és viszonyba állít, ami számára festőművészként fontos: az alkotó tekintet és az alkotói szerep jelentésalkotó képességét, a tárgyul szolgáló külvilágot – zömében a saját személyes tereit –, valamint művészettörténeti referenciák sokaságát. Az alkotó ezen a festményen láttatja saját testét, később azonban háttérbe vonul, és csak a hangját halljuk –, de azt mindig. Radák festészetén végigvonul ez az összetéveszthetetlen, állandó, fiatalos hang, amely tudatossága minden pillanatát (amely számunkra a festményekben realizálódik) ironizálva kommentálja. Mintha a 90-es évek második felében megjelenő szingliregény képzőművészeti átiratát látnánk, de több ennél: Radák olyasvalamit talált ki, amely társadalmi léptékben éppen csak kevéssel később, az internet, a közösségi oldalak világában született meg: a hatásos fotókkal és a közreadó frappáns, szórakoztató személyiségét csillogtató egysorosokkal ellátott fotó(blog)napló. 

Radák Eszter: Most jól rendet raktunk és nem találok meg semmit ╱ 2020

Eszti egy kicsit széllel bélelt, vagány csaj. Ő a világ közepe; a verandán lógatja a lábát, elterül előtte az egész táj, bögréje pedig pont csak egy karnyújtásra. A mű címében szereplő név egyértelmű jelzést ad nekünk, de Radák Eszter következetes és árnyalt festészetét komolyan véve levonható a következtetés; jobb, ha Esztire alkotói szerepként tekintünk, akinek csacsogása és fonákságokra ráharapó szemléletmódja egyszerre magyarázó és áll konfrontatív viszonyban Radák műveivel. 

Eszti elcsatangol, karon fog és félrevezet. Így is szeretjük – azaz így szeretjük. Nem is biztos, hogy észrevesszük, hogy kimódolt csúsztatás áldozatai lettünk. Azért, mert nem is figyelünk, hogy alkalmasint mást csacsog a képcímkén, és mást mond közben a kép; fel sem tűnik, hogy van egy kis zűr az asztal lábaival vagy például a nyitott ablak szárnyával. Eszter munkái jól bánnak a nézővel, a képei ugyanis hívogatók és felkínálják magukat, hogy egyszerűen csak az érzéki tulajdonságai miatt (is) szerethessük őket. 

Radák Eszter a képalkotásban nem használ tónusozást a térbeli plasztikusság kifejezésére, hanem precízen analizálja a látványt, és formákra bontja le azt. A képfelületet így felépítő színmezők nemcsak a koloritban és árnyalataikban, de a festékréteg struktúrájában is eltérnek – plasztikus elemekként is elkülönülnek egymástól, amelyek konkrétságát kontúrok is hangsúlyozzák. Ennek a síkfestészet felé tartó, absztraháló eljárásnak ellentételezéseként Radák a térbeliséget maradéktalanul képes érzékeltetni az elemek, a látvány felbontását követő, térben kifejeződő, azaz perspektivikus viszonyukat kiemelő újrarendezésével. Az absztrakt elemek térben való konszolidálását Radák jól kigondolt, alaptónushoz komponált színpaletta segítségével és a komplementerek precízen adagolt reflexeivel éri el, valamint a percepció ezen szintjén a kontúrok a látvány realizmusának stabilizálásában, rajzos megalapozásában is nagy szerepet játszanak. 

A fényes konyha akkor is meleg, ha csak mikrózom az instant kaját ╱ 2020

Radák Eszter „szemi-absztrakt” festészete első ránézésre a pop-arttal mutat szoros rokonságot, azonban a párhuzamok sokkal távolabbra mutatnak. Tájképein a posztimpresszionisták látásmódja – a nabik spirituális ragyogása és a vadak explozív energiái – köszön vissza, de például ha a víz ábrázolásáról van szó, egy pillanat alatt a japán színes fametszetek képi világába jutunk. Enteriőrjei és kerti kompozíciói egyaránt megidézik a reneszánsz festészet ablakokban megnyíló tájait, a biedermeier festészet módos és modoros kellemét, Bonnard intimitását, Matisse színmágiáját vagy Czirmra Gyula személyes tereinek mértékletes, szépséggel oldott melankóliáját. 

Ezt a sok ismerős vonást tartalmazó és mégis egyedi képi világot Eszti hangja és mondatai járják át. Hogy milyenek ezek a mondatok? Élők, mert helyenként esetlenek, spontánok és túlgondoltak: mert érezni mögöttük a helyzet jelenét, amikor egy túlreflektált elme a fizikai gyötrelmekig túrázta magát, vendégeket vár, vagy csak egyszerűen impulzusok érik. Ezek azok a pillanatok, amelyek során nem a nyelv kemencéjében tisztulnak le a mondatok, hanem a testből születnek, amely egy világ része, és folyamatos, önkéntelen kapcsolatban van azzal. Ennek a kapcsolatnak a nyelve akár a feljajdulás vagy a dekoncentrált fecsegés, a tudatfolyam, amely például hétköznapi tapasztalatokon alapuló intelmeket, szellemeskedéseket, vagy „na, tessék” és „hát, persze hogy” típusú okoskodásokat terem. 

Déjà vu minden erdő egyforma, akkor minek kirándulni? ╱ 2019

Egy festett enteriőr, ha csak jelezve is, mindig beszél arról, aki lakja azt. Eszti ugyan a címekben bujkál, ugyanakkor Radák művein jól láthatóan körülrajzolódik a hiánya, azaz megteremtődik Eszti világa, otthona, fészke. Radák enteriőrjei az olykor széthagyott ruhadarabokkal az otthonosság szent magánterei, máskor dekoratív mütyürök, gyertyák, párnácskák, lampionok pontos elhelyezésével a lakberendezési újságok lapjaira kívánkozó kompozíciók. A szoba hanyagsága Eszti tényleges jelenlétét jelzi, míg a beállított mesterkélt enteriőrök Eszti elbeszélői vagy kommentátori hangját hitelesítik, minthogy az alkotói szerepből – exkluzív képnaplónarrátor – következően a láttatás egyben idealizáció is. 

Radák Eszter mostani kiállításán megjelent egy a habitusától látszólag élesen eltérő médium, egy sorozat tekintélyes méretű digitális print. Az tény, hogy ezek szépen hozzák a Radák-stílust, de a festett vászon plasztikussága, amely Radák festészetének lényegi jellemzője, ezeken a képeken teljesen elveszik. Ugyanakkor esztétikailag relevánssá teszi őket az, hogy Radák számos képe hajtásokat ereszt a digitális képi transzformáció világa felé, minthogy a képi redukciója, analízise helyenként nagyon is emlékeztet a digitális képi műveletek bizonyos tapasztalataira. 

Mindezen gondolatsor konklúziójaként, visszatérve a Déjà vure, ahogy az ember egyre mélyebbre sodródik Radák Eszter képeinek világában, odabentről két kiállítása úgy hasonlít egymásra, mint két erdő belülről. (Egyre kevésbé.) 

▬▬▬▬

Radák Eszter: Újra itt!

Virág Judit Galéria

2021. június 12–30.