Új HUNGART-könyvek

|2018-11-12T23:48:07+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Sorozatszerkesztő: Szeifert Judit, HUNGART Egyesület Kiadó, 2014 Kozák Csaba Történt, hogy 2007 őszén Sárkány Győző, a HUNGART elnöke azzal kereste meg Szeifert Judit művészettörténészt, hogy egy olyan kismonográfia sorozatot kellene útjára indítani, ami bemutatja, feldolgozza a legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek (festők, grafikusok, szobrászok), ipar- és fotóművészek életművét vagy az oeuvre utolsó szeletét. Így jelenhetett meg 2009-ben meg az első öt [...]

Papíron, papírral, papírból

|2018-11-12T23:48:07+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2014. IX. 26–2015. I. 25. Pinczehelyi Sándor Varga Gábor Farkas: Szövegelés IV., 2014, papírkivágás, magassága: 200 mm, Amikor eljöttem Fehérvárra, hogy megbeszéljem a megnyitót Varga Gáborral és megnézzem, hogy mit is fog kiállítani, meghallgassam az elképzeléseit, egy egészen különleges időutazásban, alkotói folyamatának egyik fázisában volt részem. Tudtam róla, hogy plakátokat tervez, nyomtat, nem is akármilyeneket, hiszen [...]

Talán eltűnünk hirtelen – vagy lassan

|2018-11-12T23:48:07+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Faur Zsófi Galéria, 2014. XII. 17–2015. I. 27. Bordács Andrea Rizmayer Péter: Humus Sapiens 2012–14, c-print „Egyfolytában születünk és haldoklunk. Ezért az idő problémája jobban érint bennünket, mint a többi metafizikai kérdés. Mert a többi absztrakt. Az idő problémája a mi problémánk.” Borges: Az ősi kastély Hogyan tapasztalhatjuk meg az időt? Közvetlenül ugyanis nem tudjuk érzékelni, csak a múlásának a [...]

Szétszóródott városok

|2018-11-12T23:48:07+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Fuga, 2014. XI. 24–XII. 14. Cséka György Hámos Gusztáv: Sample Cities 0429, 1975–2010 Katja Pratschke–Hámos Gusztáv: Sample cities című műve több elemből álló, sokrétegű, komplex munka, amely felöleli a fotó, a film, a 3D-objekt és a szöveg területeit, pontosabban keresztülvág rajtuk, és sajátos módon mixeli azokat, új összefüggésrendszert teremtve. A munka legteljesebb dokumentációja a 2014-ben azonos címmel megjelent [...]

A kék krokodilus ékszeres ládikája

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Forrás Galéria, 2014. XII. 15-ig P. Szabó Ernő Jakobovits Miklós: Forma-ritmus, 2004, vegyes technika, farostlemez, 100x70 cm Az ezredvég reneszánsz mestere – Kántor Lajos – egyik írásában így jellemezte Jakobovits Miklóst, akinek a tevékenysége valóban külön fejezetet jelentett a Pece-parti Párizs művészetében a 20. század második felében, a 21. század elején. Festőként, grafikusként egyaránt jelentős életművet hozott létre, [...]

Animációs szimfónia

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Tisza Mozi, Szolnok, 2014. X. 15–19. Marczinka Csaba Díjátadó a szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon Mint 2001 óta általában, idén is a szolnoki Tisza Mozi volt a különböző képzőművészeti jellegű és témájú filmek seregszemléjének helyszíne, bár maga a filmfesztivál 1969 óta létezik. A páratlan években a tudományos ismeretterjesztő és kulturális filmek, a páros években a képzőművészeti filmek fesztiválját rendezik [...]

Versenyláz

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Tate Britain, London, 2015. I. 4-ig Nagy Kristóf   Ciara Phillips: Megosztott dolgok / Things Shared, 2014, a művész és a Tate Photography hozzájárulásával Nem jelent nagy újdonságot azt leírni, hogy a Turner-díj mint műfaj alapvetően elhibázott. A díjra minden évben 50 év alatti brit művészeket jelölnek, akik közül a szűkített listán szereplő négy művész a Tate Britainben állíthat ki. [...]

A Nagy Háború

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Vigadó, 2014. XII. 4–2015. I. 18. Andor Anna Gaál József: Phantasma szobrok, 2011–2014, vas plasztika Szinte napra száz éve annak, hogy Bolgár Tivadar, a Pécsi harctéri kiállítás (1914. október 19–november 16.) megvonta a tárlat mérlegét: az eredetileg egyhetesre tervezett eseménynek, amelyet a nagy siker miatt meg kellett hosszabbítani, 9701 látogatója volt, s a tiszta bevétel 3204,53 koronára rúgott. Ezt [...]

A szürke háború

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Vaszary Villa, Balatonfüred, 2014. X. 9–I. 4. Pataki Gábor Herman Lipót: Önarckép, 1915 Jó adottságú kiállítótérrel rendelkezik, magas színvonalú tárlatokat s programokat kínál a kissé a Nemzeti Galéria „titkos filiájának” is nevezhető füredi Vaszary Villa, mégis kár, hogy kizárólag itt látható (ráadásul késő ősszel és télvíz idején) a világháborús emlékév szakmailag talán legfontosabb kiállítása, a Művészet és művészek az [...]

Díszmagyar

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Viltin Galéria, 2014. XII. 10–2015. I. 20. Debreceni Boglárka Chilf Mária: Családi album 05, 2014, fotórajz, 30x42cm Chilf Mária egy manapság ismét aktuális, aktuálissá tett kérdéskört jár körül. Kiállítása elgondolkodtat bennünket a magyarság fogalmáról, arról, hogy vajon tematizálható-e, illetve milyen módon, hogy ki a magyar? Egyáltalán létezik-e a közbeszédben erőteljesen artikulálódó „igazi magyar” kategória? Mit jelentett magyarnak lenni a múltban, [...]

Médialázadás

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

21er Haus, Bécs, 2014. X. 17–2015. I. 18. Lesi Zoltán Peter Weibel: Kiállítási enteriőr, Médialázadás A bécsi 21er Haus retrospektív kiállítást rendezett Peter Weibel műveiből, a művész 70. születésnapja és a 2014-es Kokoschka-díj alkalmából. Weibel nemzetközi szinten ismert médiaművész, emellett színész és művészettörténész, aki a 60-as években kezdett alkotni, amikor a konvenciók, a konzervativizmus elleni lázadás, a nemi szerepek [...]

A Kutyafalkától a bajor kastélyig

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Retrospektív, Albertina, Bécs, 2014. IX. 3–2015. I. 6. Rainer Universalis, Baden am Wien, Arnulf Rainer Múzeum 2014. X. 19–2015. IV. 30. Tisztelet Arnulf Rainernek, Magyar Nemzeti Galéria, 2014. X. 15–2015. I. 4. Muladi Brigitta A mitikus művész Arnulf Rainer: Korlátolt, 1974–75, olaj, kréta, fotó fára kasírozva, Albertina A folyamatos mítoszépítés ugyanolyan fontos Arnulf Rainer számára, mint a műveit beburkoló titokzatosság. [...]

Fehéren-feketén

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Stedelijk Múzeum, Amszterdam, 2014. IX. 6–2015. I. 4. Ferenczy Zsolt Kiállítási enteriőr, 2014, Stedelijk Múzeum, Amszterdam Marlene Dumas Dél-Afrikában, Cape Townban (Fokváros) született 1953-ban, és 1976-ban települt át Amszterdamba, ahol jelenleg is él. Dumas az afrikaanst beszélő búrok leszármazottja. A művész kétségtelenül az egyik legismertebb és legintenzívebb hatással bíró művész napjainkban, aki úgy adta vissza számunkra a festészet aktualitását, [...]

Az ég és a föld között

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2014. XI. 23–2015. II. 15. Lóska Lajos Földi Péter: A négy fa kútja, 2006–2007, olaj, vászon, farost, 207x110 cm Földi Péter közel hetven alkotását tekinthetjük meg november végétől február közepéig Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. Számos Földi-kiállítást láttam már, de ilyen nagyméretűre nem emlékszem. Az anyag is igen változatos: legtöbb az olajkép, de sok vizes páccal [...]

Színről színre

|2018-11-12T23:48:08+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Vasarely Múzeum, 2014. X. 9–2015. I. 11. Mészáros Zsolt Jovánovics Tamás: Lago do Como és Summerpalace, 2006, polisztirén, akril, 200x100x30 cm A két német képzőművész-kurátor, Heiner Thiel és Michael Post a szín és a forma kapcsolatát állította csoportos vándorkiállításuk középpontjába. A beválogatott munkák a festészet és a szobrászat közötti szűk részben helyet foglalva, olyan köztes művekként értelmeződnek, amelyeknél a [...]

Színre váltás

|2018-11-12T23:48:09+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Szépművészeti Múzeum, 2014. IX. 25–XII. 14. Sinkó István „Cangiante (arab eredetű szó): színjátszást, színváltást jelent. A cangiante szín-szomszédságok elég nyersek, nem logikus a rendszerük, inkább a személyes szín-preferencián alapulnak, a festő számára a megtalált új, lüktető, színváltó harmóniák érzetét keltik. Fontos, hogy nem komplementer színpárok vannak egymás mellett. Egyes vélemények szerint a cangiante színrendszer az időben beelőzve túlszárnyalja az impresszionisták [...]

Aki sétálni vitte a vonalat

|2018-11-12T23:48:09+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Albertina, Bécs, 2014. IX. 14–2015. I. 11. Rózsa T. Endre Joan Miró: Metamorfózis, 1936 Albertina, Bécs – Batliner Gyűjtemény Az Albertina következetes. Már látszik, hogy egy sorozat okos folytatása a több mint száz művet felvonultató, remekül válogatott retrospektív Miró-kiállítás. 2011-ben René Magritte, majd 2013-ban Max Ernst műveiből rendeztek átfogó életmű-kiállítást az Albertina kurátorai. A 20. század legnagyobb művészei közül valók mind [...]

Templomok ékességei

|2018-11-12T23:48:09+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, új állandó kiállítás Mikó Árpád Az első teremben különleges, meghökkentő látvány fogadja a látogatót. Az elsötétített térben, az ajtóval szemközti falnál stilárisan és minőségét tekintve igencsak kevéssé összeillő, időben sem egyszerre készült négy faszobor áll. Az első a kiállítás egyik legrégibb darabja, az 1320–1330 körül készült Madonna, mögötte, mintegy kísérőfigurák gyanánt – második helyen [...]

A közös gótika

|2018-11-12T23:48:09+02:002015. január 6.|lapszámok  Nyomtatásban megjelent||

Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, új állandó kiállítás Ivan Gerat Madonna Toporcról, 1420 körül Kivételes alkalom a korai gótika új állandó kiállításának megnyitója. A budavári palotában, a középkori magyar királyság centrumában valamikor európai szintű művészeti élet virágzott, amiről főleg a kitűnő Zsigmond-kori szoborfragmentumok tanúskodnak. Ebben az időben nemzeteinknek Szent István által alapított közös otthona még eléggé erős volt [...]

Az elveszett gyümölcs és az ellopott képtábla

|2018-11-12T23:48:09+02:002015. január 6.|lapszámok||

Mecsi Beatrix Hubert és Jan van Eyck: A Bárány imádása. Oltárkép. 3,5x4,6 m, 1432, Gent, Belgium A flamand Gent városa mint nemzeti büszkeségét tartja számon a Jan és Hubert Van Eyck testvérpáros által a 15. század első felében festett A Bárány imádása című oltárképet, amelyet röviden csak „genti oltárnak” hívnak. A több szárnyból álló oltárképen lélegzetelállító pontossággal jelenik meg a [...]

Ploubuter Park

|2018-11-12T23:48:09+02:002014. december 3.|lapszámok  Szélesvászon||

Ploubuter Park A tudomány dicsérete, a vallás csodálata, a filozófia nagyrabecsülése, ... Koronczi Endre kiállítása Inda Galéria, 2014. december 11–2015. január 30.   Koronczi Endre: Ploubuter Park, 2014, fotó A Ploubuter Park nem „egy” topográfiailag körülhatárolható térség, hanem egy „jelenség” terepe, nem olyan, mint az ’51-es körzet”, hanem inkább olyan világ feletti, mágikus „helyek” összessége, amelyekre mindenhol rátalálhatunk, [...]