Az értelmezés új terei

|2021-11-11T15:05:26+02:002021. november 11.|Kunszt||

Fenyvesi Ottó
Péterfy Ábel újabb munkáin megrajzolja az utat a figuratívtól a drámai – filozofikus – metafizikus felé. A talált tárgyakból montázsolt robotjai (mesterséges intelligencia) után váratlanul a Balaton és a vidék témái kezdték érdekelni és az ezekhez párosuló, végtelenül őszinte kifejezési formák. Száguldásba kezdett a valóság egésze fölött mintegy röptében, messziről még egy utolsó pillantást vetve a tájra és nem utolsó sorban a civilizáció hulladékára. Mintha valami mítosz mesélésébe fogott volna az emberiség kollektív emlékezetéből merítve, festményei középpontjába állítva a kidobott zománcos kádakat, járókeretet, a Balaton befagyott jegét, a zöld legelőt. Ám a mítosz csak tükör, csak látszat. A valóság részletei nem úgy érdeklik, mint a realista elődöket, hanem mint szimbólumok, médiumok, intellektuális és érzelmi folyamatok katalizátorai. A véletlenszerűen megtalált valóságdarabok, a téma és a tárgy nem annyira a plasztikus ábrázolással, mint magával a kiválasztással válik egyénivé nála.

A szemét mint metafora
Trash art, amatőrizmus és popkultúra

|2020-11-23T21:52:40+02:002020. november 23.|Ez nem kunszt||

Hermann Veronika
Szemét és művészet európai kontextusa kevésbé a mainstream fogyasztás ellenkódjaiban, sokkal inkább a 20. század eleji avantgárd művészeti hagyományokban gyökerezik. Nem lehetetlen amellett érvelni, hogy Marcel Duchamp mindenki által unalomig ismert piszoárja nemcsak a ready-made, hanem a trash art korai megnyilvánulása volt. Az európai képzőművészet kanonikus szabályai szigorúbbak voltak az amerikainál, a kettő közötti különbség a két kontinens kulturális különbségeiből is adódik. Míg az amerikai avantgárd sok esetben a megállíthatatlannak tetsző fogyasztói kultúra kifigurázása volt, Európában mindez a saját, sok évszázados hagyomány által inkorporált kánon és esztétikai szabályrendszer kicselezése, parafrázisa vagy ironikus felforgatása.