Az értelmezés új terei

|2021-11-11T15:05:26+02:002021. november 11.|Kunszt||

Fenyvesi Ottó
Péterfy Ábel újabb munkáin megrajzolja az utat a figuratívtól a drámai – filozofikus – metafizikus felé. A talált tárgyakból montázsolt robotjai (mesterséges intelligencia) után váratlanul a Balaton és a vidék témái kezdték érdekelni és az ezekhez párosuló, végtelenül őszinte kifejezési formák. Száguldásba kezdett a valóság egésze fölött mintegy röptében, messziről még egy utolsó pillantást vetve a tájra és nem utolsó sorban a civilizáció hulladékára. Mintha valami mítosz mesélésébe fogott volna az emberiség kollektív emlékezetéből merítve, festményei középpontjába állítva a kidobott zománcos kádakat, járókeretet, a Balaton befagyott jegét, a zöld legelőt. Ám a mítosz csak tükör, csak látszat. A valóság részletei nem úgy érdeklik, mint a realista elődöket, hanem mint szimbólumok, médiumok, intellektuális és érzelmi folyamatok katalizátorai. A véletlenszerűen megtalált valóságdarabok, a téma és a tárgy nem annyira a plasztikus ábrázolással, mint magával a kiválasztással válik egyénivé nála.

„Virulencia a zsenialitás fitneszén”
A dilettáns és a szimbolikus tőke

|2020-12-15T22:02:55+02:002020. december 15.|Ez nem kunszt||

Nemes Z. Márió
Mert mi van, ha nem választunk, illetve nem engedjük, hogy kiválasszanak? Nem is az a probléma, ha rossz daimónra hallgatok, hiszen akkor legfeljebb rossz művész leszek vagy éppen semmi. Mi van, ha nem hallgatok egyikre se („igazán”), vagy mindegyikre hallgatok egyszerre? Ez az abomináció igazi botránya. Mert a Goethe által rettegett betegség eredménye rosszabb, mint a halál, mert ez az élőhalottak élete, olyan természetellenes kiméraállapot, mely művészet és élet tiszta, szerves és egységes szabályrendszerének felforgatását testesíti meg.