Túros Eszter
Ferencz S. Apor az utóbbi két évben új, sorozattá érlelt képi világot alakított ki, egy olyan egyedi beszédmódot, mely újszerűsége ellenére, korábbi alkotásai felől válik leginkább értelmezhetővé. Emlékekből, emlékekkel dolgozik, a személyes és kollektív emlékezet tárgyaival.
Fülöp Tímea
Amikor az önmagát komolyan nem vevő helyzetértékelés vizuális szóviccekhez folyamodik, hogy a betárcsázós internet korából kölcsönvett szimbólumokkal fejezze ki generációs hovatartozását, akkor a posztdigitális eszképizmus légüres térbe kerül. Góth Martin kiállításán nem érdemes megkérdezni, hogy milyen volt a 90-es évek, nemcsak a szokásos okból, miszerint minden felelevenítésre szépia filtert rak a nosztalgia, vagy egyenesen megteremt egy sosem volt múltat, ami aztán kopogó szellemként kísérti – ma mindenki Mark Fishert olvas –, hanem már azért sem, mert az anyag tájidegen.
Kovács Alex
Olyan időben élünk, amelyben a kulturális modelljeink átvizsgálásra és kórismére szorulnak. Egész tisztán körvonalazódtak immár az ökológiai katasztrófa szcenáriói, és látni a történelem léptékével igen csekélyke, de kártékonyságban annál hatékonyabban eltöltött időt, ami megágyazott a pusztulástörténetnek, amelyben lábszárközépig gázolunk már. Erre az éppen zajló paradigmaváltásra reflektál Bencs Dániel és Leitner Levente Éden című kiállítása a Nagyházi Contemporary kiállítóhelyén.
Hermann Veronika
Meglepően sok, a társadalmi nosztalgia jelenségeivel foglalkozó írás idézi Paul Simon 1986-os, The Boy in the Bubble című dalának elhíresült sorát, miszerint „It’s every generation throws a hero up the pop charts”, vagyis minden nemzedék a slágerlisták élére repíti a saját hősét. Első látásra logikusnak tűnik a metonímia, hiszen a dal maga is a nosztalgiáról vagy annak valamiféle kikristályosodásáról szól, a cikkek és tanulmányok pedig gyakran élnek efféle szellemes bevezetővel, hogy illusztrálják popkulturális jártasságukat. Csakhogy, ha minden nemzedéknek megvan a saját hőse, akkor miért a nosztalgia a hívószó, vagy másképpen fogalmazva: ha a nosztalgia kapcsán idézzük ezt a sort, az inkább azt jelenti, hogy minden nemzedéknek van egy hőse a slágerlisták élén, aki egy korábbi nemzedék hősére emlékezteti a jelen éppen aktuális birtokosait.
Jelen lapszámunk Hiperfókusz című blokkjában az olvasó a rajzot és festészetet precíziós tevékenységként űző alkotók elemzésétől a képfelületet tematizáló monokróm festészet konceptuális olvasatán keresztül jut el a kísérleti film és a képzőművészet kategóriáinak köztes tartományában létrejövő, felforgató művekig, de szó esik a Netflix-élménnyel fémjelzett korban megváltozó befogadói tapasztalatról és a figyelem ellehetetlenedéséről is. A határterületek feszegetésének elméleti vonatkozásait Kőszeghy Flóra írása fűzi tovább, melyben az építészetnek a digitalitás által áthangolt kilátásait elemezi.
Schneller János
Fridvalszki kiállítása illeszkedik abba a sorba, melynek kiállítóit szintén a múlt utópisztikus jövőképeinek reflexiója foglalkoztatja, azaz, akik a beteljesületlen utópiák múltbaveszésének nyomán maradt ürességre, avagy az azokat felváltó disztópiák kijózanító, de leginkább kiábrándító realitására és jövőtlenségére reflektálnak.
Sirbik Attila
Szász Lilla Üdvözlet új otthonomból című fotóprojektjének kiindulópontja az afrikai portugál gyarmatokról (Angolából, Mozambikból, Guinea-Bissau-ból, Cape Verde-ből és São Tomé e Príncipe-ről) 1975-ben közel 800 ezer portugál állampolgár, úgynevezett retornado, állami segítséggel véghezvitt visszatelepítési története.