A 3D-s kiállítások lehetőségei
Dokumentáció és transzmediális kísérletek

|2021-04-02T18:16:56+02:002021. április 2.|Labor||

Fülöp Tímea
A digitalitás felé eltolódott hétköznapokban várható volt, hogy a kultúrafogyasztási szokásaink is meg fognak változni – ezt a folyamatot csak felgyorsította a jelenlegi helyzet. Mióta a 2010-es évek második felében a rendszeresen frissített és karbantartott művészhonlapok inkább már csak a sztárművészek hóbortjává váltak, azok a nézők, akiknek nincs lehetőségük meglátogatni a galériát, az Instagramot görgetve szerzik be napi képzőművészeti betevőjüket. Ez a megmutatkozás és a leskelődés különös keverékét szüli, hiszen a kvázi portfólióként működtetett felületen egymás mellé kerül a pontos képaláírással ellátott reprodukció és a művész reggelire elfogyasztott chia magos zöld turmixa. A régóta létező, de most egy csapásra népszerűvé vált, online elérhető, 3D-ben modellezett kiállítások egyrészt azokat célozzák, akiknek nincs ínyére az Instagramra jellemző regiszterbeli disszonancia, másrészt azokat, akik igényt tartanak a viszonylagos térélményre és a kurátori munkára.

Transzplantáció
Cecília Mandrile, Niamh Fahy, Sonny Lightfoot és Tom McDonagh 3D-s virtuális kiállítása

|2021-03-01T18:53:22+02:002021. március 1.|Kunszt||

Bordács Andrea
A múzeumi virtuális túrák körülbelül a 2000-es évek elején indultak, s a világ számos múzeuma próbálkozott a virtuális bemutatkozásokkal. Ekkortájt már Magyarországon is készültek ilyen séták, de a kezdeti lelkesedés után a nagyrészük eltűnt az intézmények weboldaláról. A pontos okokat illetően csak feltételezések vannak, például indokolhatta az, hogy a közönség részéről akkor talán nem volt olyan nagy igény erre, és számos intézmény aggódott, hogy ha virtuálisan bejárhatják a tereiket, akkor nem fognak személyesen odalátogatni, hisz megkapják azt az élményt személyes jelenlét nélkül. Ezt már akkor is irreális feltételezésnek tűnt, hisz bizonyíthatóan azokat a műveket szeretnék látni a leginkább, melyekkel a legtöbbször találkoznak más formában, helyszínen.

Grayzone
Helyszínelői jegyzőkönyv

|2020-12-14T12:30:37+02:002020. december 14.|Labor||

Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)
Napjaink művészettel kapcsolatos látásmódja a különféle hatásoknak köszönhetően módosul, formálódik. Ha nem is látjuk tisztán ezt a folyamatot és annak kimenetelét, érzékeljük a változás szükségességét. Művészeti intézményeink elszigetelt és korlátok közé szorított terei olykor már fojtogatóan szűknek bizonyulnak. A kiállítás gyakorlata pedig, mint az alkotás és a közönség közötti kapcsolat hagyományos formája, maga is kérdésessé vált. Egyeduralma a művészetközvetítésben minden tekintetben kétségbe vonható. Varga Ádám Grayzone című kiállítása ennek a bizonytalan helyzetnek az egyik lenyomata.