A képek titkos oldala
Asztalos Zsolt: My Art

Istvánkó Bea

Hétköznapi műélvezőként egészen különleges alkalomnak számít, ha láthatjuk egy alapvetően két dimenzióra komponált műalkotás hátsó felét. A múzeumokban és galériákban járva egészen evidens, hogy látogatóként nem emelhetjük le a festményeket, fotókat és egyéb muráliákat a kiállítótér faláról, és nem leshetjük meg a titokzatos B oldalt.

Asztalos Zsolt: My Art LXIII., 2019, C-print, 50×70 cm, 1/5+2 AP, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Általában csak a szakmabeliek, azaz a művészek, kurátorok, művészettörténészek és természetesen a műgyűjtők kiváltsága, hogy kézbe vehessék a képeket, betekintést nyerve ezáltal a kulisszák mögé. Néha azonban mégis szóba kerül, hogy van a képeknek egy hátsó oldala is. Mint mondjuk 2019 nyarán, amikor egy feltehetően Huszár Vilmos által festett alkotást találtak Czóbel Béla Bergeni szélmalom című képének hátoldalán. De miért is lenne érdekes a képeknek az az oldala, ami nem a befogadók szemei számára készült, és úgyszólván csupán csak a képek mellékterméke vagy szükséges velejárója? Mielőtt végleges és elhamarkodott választ adnánk a kérdésre, érdemes ellátogatni Asztalos Zsolt My art című kiállítására a Molnár Ani Galériába. 

Asztalos legújabb öt fotósorozatának (My Art I-V.) modelljei a művész saját, korábban készült munkái. Hogy melyik korábbi művekről és sorozatokról van szó az viszont teljesen bizonytalan, hiszen a fotókon csak a keretezett, hengerelt vagy becsomagolt képek hátulja látható. Még az is könnyen megeshet, hogy már maga a művész sem tudja, hogy pontosan melyik képeket használta az installációkhoz. Hiszen bizonyos értelemben installációfotókról van szó, mivel a képeken a korábbi alkotásokból összeállított változatos kompozíciókat láthatunk. A kiválasztott képek steril műtermi háttér előtt, legtöbbször különböző geometrikus vagy játékos alakzatokba rendezve szerepelnek, de akad olyan fotó is, ahol csak szabályosan egymásra, vagy egy IKEÁ-s ládába pakolva látjuk a bekeretezett képeket. Természetesen fejjel lefelé vagy hátulról. 

Asztalos Zsolt: My Art, enteriőrfotó, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Asztalos kiállítása felhívja a figyelmet arra az érdekes befogadói tapasztalatra, pontosabban annak hiányára, hogy valójában milyen ritkán gondolunk arra, hogy néz ki a képek hátulja. Ezzel ellentétben, ha egy képnek csak a hátulját látjuk, akkor szinte azonnal eluralkodik rajtunk az elviselhetetlen vágy, hogy tudjuk, mi van a másik oldalon. Elég ha csak a nyugati művészettörténet egyik legtöbbször elemzett festményére, Velazquez Las Meninas-ára gondolunk. Az 1656-ban készült festmény természetesen számos olyan elemet tartalmaz, amely még ma is feladja a leckét a művészettörténészeknek, de az egyik legkínzóbb kérdés kétségtelenül az, hogy mit fest épp a művész, és hogyan néz ki a festmény bal oldalán látható grandiózus vászon másik oldala. Velazqueznél persze egyáltalán nem biztos, hogy létező műalkotásról van szó, akár üres is lehet a vászon másik oldala. Asztalosnál viszont létező művek rejtőznek odaát, legalábbis amennyiben hiszünk a művésznek. Persze azt is megtehetjük, hogy nem hiszünk, ezáltal egyfajta schrödingeri többletjelentéssel ruházva fel a műtárgyegyüttest. Asztalos sorozata tulajdonképpen egy olyan retrospektív archívum, amely szokatlan módon állítja fókuszba saját műveit. A már meglévő munkák sokasága, egyfajta öngerjesztő folyamatként további műveket eredményez, ezáltal lehetőséget teremt tulajdonképpen végtelen számú további alkotás elkészítésére. 

 

Asztalos Zsolt: My Art, enteriőrfotó, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Fontos aspektus emelett a műtárgyak fizikai jellegének kiemelése. A kép amellett, hogy információt hordoz, egy fizikai kiterjedéssel rendelkező tárgy. Ezeket a tárgyakat pedig a művészeknek (és persze a galériáknak, múzeumoknak is) csomagolni, szállítani és nem utolsó sorban tárolni kell valahogy és valahol. A My Art-sorozatok képei ebből adódóan akár műtermi vagy műtárgy raktári csendéletként is értelmezhetőek. Tovább erősíti a műteremhangulatot az installálás módja. A Molnár Ani Galéria kiállítóterébe lépve ugyanis elsőre a terem közepén elhelyezett munkaasztalok tűnnek fel, amelyekre egyszerűen csak rá vannak terítve a nagy méretű printek festetlen natúr fa lécekkel vagy asztalos szorítókkal (nomen est omen) fixálva. A munkaasztalok konstatálása után a falnak fordított műtárgyak tucatjait is észrevesszük az egyik sarokban, amikor pedig a tekintet a falra vetül, feltűnnek a falra szerelt képtartókra helyezett keretezett képek is, természetesen képes oldalukkal befelé fordítva. Asztalostól nem áll távol ez az átmenetiséget sugalló, rakár vagy műterem hangulatú installálási mód; a 2019 tavaszán, az ISBN könyv+galériában bemutatott, Ismeretlen szerzők című kiállítás installálása során hasonló esztétikai koncepció mentén dolgozott, bár tartalmilag egészen más, művészettörténeti vonatkozású téma (a szerzőiség fogalma és a kánonképzés) állt akkor a középpontban. 

Asztalos Zsolt: My Art XXII., 2019, c-print, 60×90 cm, 1/5+2 AP, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Az installáció formai hasonlóságain túl épp ez a művészettörténeti referencia az, ami bizonyos szempontból összekapcsolja a tavalyi és a mostani kiállítást. Az egyik sarokban megbújva ugyanis felfedezhetünk három képet Body of Art címmel, amelyek három neves 20. századi alkotó képeit parafrazeálják. A három alkotóban – Czóbel Béla, Kmetty János és Barcsay Jenő – közös, hogy mindannyian számos szállal kötődnek Szentendréhez, és önálló múzeummal is rendelkeznek ott (érdekesség, hogy többek között ezeknek a Ferenczy Múzeumi Centrum szatellitjeit képező kismúzeumoknak a fenntartása kerül veszélybe a helyi városvezetés változásával és Gulyás Gábor távozásával). Asztalos három fotója közül kettő – Kmetty (Nagybánya, 1930) és Czóbel (Vörösmellényes lány, 1906) – szintén csak a képek hátulját mutatja a My Art-sorozatok darabjaihoz hasonlóan. A harmadik, középső fotón azonban, az Asztalos által épített egyszerű fa konstrukció középpontjában Barcsay Jenő Kapuívek című alkotása elölről látható. Így válik ez az 1976-os, kis méretű geometrikus munka az egyetlen olyan műtárggyá a kiállításon, amely teljes valójában felfedi önmagát, bár az is igaz, hogy a hátulját viszont ennek az egy műnek nem láthatjuk ezúttal. Talán majd legközelebb! Asztalos Zsolt My Art című kiállítása április 25-ig látható a Molnár Ani Galériában.

Asztalos Zsolt: My Art LIX., 2019, c-print, 50×70 cm, 1/5+2 AP, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

Asztalos Zsolt: My Art LVIII., 2019, c-print, 55×80 cm, 1/5+2 AP, a művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából

 

ASZTALOS Zsolt: My Art

Molnár Ani Galéria

2020. február 21. – április 25.

 

Istvánkó Beáta (1987)
Művészettörténész, kurátor. Budapest. Diplomák: művészettörténet (ELTE - BA), művészetelmélet (MKE - BA), kortárs művészetelmélet és kurátori ismeretek (MKE-MA). Tanulmányai befejezése után a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Fiatal Művészek Stúdiója Egyesület projektkoordinátoraként dolgozott, valamint számos független kurátori projektet koordinált. 2017-ben alapította meg és azóta működteti az ISBN kortárs művészeti kiadványboltot és galériát. Az ISBN az első független, kifejezetten a művészeti kiadványokra szakosodott kiadványbolt Budapesten. A galéria koordinálása mellett PhD-kutatásán dolgozik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Művészet és Designelmélet doktori programjának hallgatójaként. Rendszeresen publikál hazai kortársművészeti online és offline művészeti folyóiratokban.  További információ