Miénk-e a múltunk?
Visszafoglalási taktikák

Fülöp Tímea

Az identitás megképződésének – legyen az akár egyéni, akár nemzeti – fontos eleme az emlékezet, ami annyit tesz, hogy azon történések összességéből formálódik meg az énképünk, amelyekre emlékszünk. Amire nem emlékszünk még elfojtott, tudatalatti szinten sem, az ontológiai értelemben meg sem történt. Vagyis feltenni azt a kérdést, hogy „mi történt?”, egyenlő azzal a kérdéssel, hogy „kik vagyunk?” – ez az öndefiniáló mozzanat jelenik meg Andreas Fogarasi és Christian Kosmas Mayer MI című közös kiállításának címében.

Andreas FOGARASI és Christian Kosmas MAYER: MI | 2020 | Vintage Galéria kiállítási enteriőr | Fotó: BIRÓ Dávid | A Vintage Galéria jóvoltából

A Vintage Galéria terét olyan övezetté alakítják át, ahol a néző gerilla módjára foglalhatja vissza saját, tágabban értett történelmi múltját műtárgyakon keresztül, melyeket korábban az aktuálisan regnáló hatalmak szimbólumok által és szimbolikusan sajátítottak ki ideologikus narratíváik számára.

Magától értetődőnek tekintjük a kollektív emlékezet létére hivatkozva, hogy ismerjük és birtokoljuk a múltunkat, pedig olykor hasznos lehet a történettudománnyal foglalkozók között nem túl nagy kedveltségnek örvendő Hayden White elméletét felidézni, miszerint a történetírás csupán egy irodalmi narratíva (A történelem terhe, 1997). Ez arra figyelmeztet minket, hogy az írott történelem könnyen lehet a politika által manipulált történeti elbeszélés is akár, hiszen ha a szavakat valóságként fogadjuk el, akkor a történelem átírása a valóság átírásává is válik, ami áttételesen az identitás újrakonstituálását teszi szükségszerűvé, azaz elveszítjük az egyetlen biztosnak tűnő pontunkat, magunkat – egyszerre számolódik fel tárgy, néző és nézőpont.

Ha a múlt egy könnyen belátható sík lenne, akkor nem alakulna ki megkapó kontraszt a Vintage Galéria nyílt, üveg utcafrontja és az Andreas Fogarasi által rézkeretbe foglalt grafikák között: a kiállítótérbe messziről belátni, mintha a művészet mint olyan önként kínálkozna, látszásra vágyna, míg maguk a grafikák megbújnak a keretben, görnyedésre, hunyorgásra, leskelődésre kényszerítve a nézőt. A múlt kézzel hajtott, mégis gépi hatást keltő, rézborítékba zárt titokká válik, formájában egyszerre hordozva a feltárás és a lezárás lehetőségét. A sztenderdizált, geometrikus, hideg keretben Kádár-kori munkásmozgalmi jeleneteket és Vietnámmal szolidaritást vállaló tüntetéseket ábrázoló grafikák szerepelnek többek között Hincz Gyulától, Gacs Gábortól és Raszler Károlytól – még a leskelődés által is csak egy átideologizált, propagandisztikus képet kaphatunk a hatvanas évek eseményeiről.

Andreas FOGARASI és Christian Kosmas MAYER: MI | 2020 | Vintage Galéria kiállítási enteriőr | Fotó: BIRÓ Dávid | A Vintage Galéria jóvoltából

Andreas Fogarasi a rendszer saját fegyverét fordítja ellene: anyagát a Képzőművészeti Alap Lektorálási Osztályától és a Párttörténeti Intézet Archívumából veszi, melyen még a pecsét is rajta van, miszerint „sokszorosításra elfogadott” – a nevelőcélzatú terjesztésben, a végtelenségig való ismételhetőségben lepleződik le a tény, hogy pusztán propagandáról van szó, a múlt elvi meggyőződések által irányított narratívaként fedi fel önmagát. A rendkívül hasonló és mégis különböző borítékok felfoghatóak variációkként egy témára, ahogy maguk az összeválogatott grafikák is csupán variációk, ezzel reflektál Andreas Fogarasi a korabeli grafikusok helyzetére, világossá téve, hogy a művészi szabadság eszménye könnyen alárendelődik a hasznosság, célirányosság külső és belső elvárásainak – a politikai hatalmak nemcsak a történelem narratíváit, de a művészek kezét is képesek kisajátítani. A látás és láttatás azonban művészetileg modulálható. Bár egy felügyeleti rendszerben felülről meghatározhatják, hogy mit láthatunk, a borítékkeretek által mégis újrakomponálható a nézés gesztusa olyan módon, hogy a hatalom visszakerüljön a néző kezébe, amennyiben a megváltoztatott nézőponton keresztül újra egybeesik a látás-tudás-birtoklás gondolatköre, mint Cusanusnál (De visione Dei, 1453), hiszen a félig fedett részletek felébresztik a kíváncsiságot, a gyanút, meglesésükkel mintha tiltott tudásra tennénk szert. A művész közvetíthet titkos üzenetet, amit csak a beavatott szem ismer fel, bírálatát kódjelbe rejtheti, ahogy Andreas Fogarasi, mikor az egyetlen ellenforradalmat ábrázoló rézkarcot fehér alumíniumborítékba foglalja (Envelop, Hincz Gyula: Ellenforradalom, 2020) a forradalmat ábrázolók vörösréz kereteinek ellentételezéseként.

Andreas FOGARASI: Envelop (Hincz Gyula: Ellenforradalom) | 2020 | eredeti rézkarc, alumínium, karton, üveg | 29,7×41,6×15,5 cm | Fotó: BIRÓ Dávid | A Vintage Galéria jóvoltából

Christian Kosmas Mayer a tárgyak átírható vagy akár kitörölhető emlékezetére koncentrál, amikor az egykori porosz királyi palotát – a Berliner Stadtschlosst – a mocsár fölött tartó fenyő cölöpökre rávéseti a palota lépcsőházának atlaszfiguráit. A cölöpök 2012-ben maradtak funkció nélkül, amikor lebontották az időközben a palota helyére épített Palast der Republikot, ami az NDK berlini szimbóluma volt. A cölöpöknek tehát hosszú és jelentésekkel terhelt története van, több mint 300 évről van szó, újra és újra kisajátította őket egy hatalom, anyagukban hordozzák az idő koncentrikus szerkezetét, megfaragásukat egyszerre tekinthetjük visszatérésnek és átértelmezésnek. Visszatérésnek, hiszen hangsúlytalanná válik vagy szinte teljesen el is tűnik az NDK-korszak belőlük, átértelmezésnek, hiszen a láthatatlan elemekből a legdíszesebb oszlopok válnak. Láthatóvá válásukban megnő az értékük, emlékhordozókként identitást kapnak mint műtárgyak, ontológiai értelemben elkezdik létezésüket, mikor először tudomást vesznek róluk. Christian Kosmas Mayer még egy lépéssel távolabb megy, mint Andreas Fogarasi, a láttatás és a nézőpontok megváltoztatása helyett rögtön az anyag tevékeny megmunkálásával foglalja vissza saját múltját a hatalmi színtér szereplői által irányított narratívából. Nem éri be azzal, hogy egy aukción megvásárolja a cölöpöket mint valamiféle relikviákat – vagyis a múlt nemcsak az identitás alapja, hanem anyagi tőke is azok számára, akik valamilyen jogon örökösének mondhatják magukat –, hanem nyers formákban arcokat is ad nekik: a durva kidolgozottságban megjelenik a verejtékes munka, amivel történelmünk visszafoglalható, kemény és cserzett hatást keltő arccal néznek le ránk a földgömbök nélkül maradt Atlaszok mint a funkcióvesztés képi allegóriái.

Christian Kosmas MAYER: Atlas/Pilot | 2016 | faragott fenyő cölöpök, 214×29 cm és 280×39 cm | Fotó: BIRÓ Dávid | A Vintage Galéria jóvoltából

Andreas Fogarasi és Christian Kosmas Mayer munkáit az a meggyőződés köti össze, hogy bár a történelmünket mások írják helyettünk, kellő figyelemmel és erőfeszítéssel kimenthetők a felejtésből olyan elemek, amelyek hozzátartoznak és hozzá kell tartozzanak az identitásunkhoz. Ez a hozzáállás bármikor aktualizálható, az emlékezés alapszerkezetére világít rá, amiből folyamatosan próbáljuk felépíteni magunkat.

Andreas Fogarasi és Christian Kosmas Mayer: MI

VINTAGE GALÉRIA

2020. szeptember 9. — november 6.

Fülöp Tímea (1996)
Szegeden született. 2016 óta klasszika-filológiát és esztétikát hallgat az ELTE-n. Antik és kortárs, nyelvészet és képzőművészet ellentétein és harmóniáin át értelmez.