Az elefánt helye a porcelánboltban van
A jelentéstelenség jelentésessége

Fülöp Tímea

A Skurc Group Töredekékek címre keresztelt, széttartó anyagának a MAMŰ Galéria nem szokványos tere ad otthont, ahol a nyers téglafalak és a kollázsszerű munkák egymás művi strukturáltságát magyarázzák. A csoport jelenlegi felállásában először mutatkozik be saját műtermén/kiállítóterén kívül, a lehetőséget nemcsak arra használva fel, hogy a világ töredékes tapasztalását szemléltesse, hanem arra is kísérletet tesz, hogy a formák összetörését a tárgy vizsgálati eszközévé tegye, illetve a töredékek kiragadásával, így szándékolt értelmetlenné tételével a látás értelmező funkciójára kérdezzen rá az újrarendezésen keresztül.

SKURC Group: T Ö R E D E K É K E K ╱ MAMŰ Galéria ╱ kiállítási enteriőr

Ahogy a cím is egy véletlen elírás által kapott többletjelentést, amennyiben nyelvileg tükrözi tartalmát, úgy a kiállítás is az esetlegesen kiválasztott részletek egészhez való viszonyát tematizálják.

A posztmodern óta tartja magát az a meghatározó művészeti attitűd, amely elutasítja az egészként és megérthetőként felfogott világképet, mivel a kubizmusban az szétesett nézőpontokra, valamint az avantgárdra jellemző képtermelést, ugyanis lehetetlennek tűnik úgy a jövőbe tekinteni, hogy nem látunk túl a felhalmozott, de rendszerezetlen művészeti anyagon. Ennek eredményeként is értelmezhető az az archeológiára emlékeztető közelítés, amely a gyűjtés és az idézés agresszív gesztusaiból építkezik, ha figyelembe vesszük a foucault-ian felfogott gyűjtemény darabjai között feszülő történelmi diszkontinuitást (Michel Foucault: A tudás archeológiája, 1969). A kiállított festmények mind felfoghatók gyűjteményekként, legyen szó akár sormintákról, akár textúrák egymásra vetítéséről, akár Matisse és az Unicum arcának találkozásáról.

Lázár Kristóf festményei képi elemek gyűjtéséből mozaikszerűen állnak össze, ami egyszerre igaz a magaskultúrából és popkultúrából vett hivatkozásokra, továbbá a különböző festészeti technikákra – Fürdőzők című képén ez egy olyan kompozícióvá áll össze, amely iróniát nem nélkülözve beszél a heterogén tapasztalatokról és azok értelmezhetetlenségéről, hiszen a végső látvány abszurd. Kapcsolódási pontok ugyan felfedezhetőek, de a kép alsó felének gesztusfestészeti csobbanása nem hozható összhangba a kép felső részének matematikai hálójával – a szubjektum nem képes koherensen megmagyarázni világát. Németh László eltérő felületek dekonstrukciója által hoz létre egy olyan képsíkot, amely szándékosan megzavarja a néző tekintetét kaotikusságával és vibrálásával: töredékes látványt kínál, amelyet ösztönösen rekonstruálni próbálunk, ám ez eleve kudarcra van ítélve, mivel az egymásra rakódó rétegek elrejtik a kezdetet. A don’t say goodbye too soon szemlélése közben nem az az érdekes, amit látunk, hanem amit nem – a transzferek részlegesen eltemetik egymást, hiányt szülnek, amit még az archeológia sem képes felszámolni, mivel az absztrakciót kiterjesztve a falon folytatódnak a mintázatok.

Lázár Kristóf: Fürdőzők ╱ 2019 ╱ olaj, vászon ╱ 200×150 cm ╱ a művész jóvoltából

Míg Lázár Kristóf és Németh László a töredékes tapasztalás tényére mutat rá, addig Üveges Mónika és Matisz Richárd abban a reményben töri össze a megszokott formákat, hogy a töredékeket vizsgálva az egész természetére vonatkozó állításokat tehetnek – mintha egy gyermek a játékát szétszerelve próbálná megérteni annak mechanikáját. Üveges játéka a képhordózó: a hagyományos keretet hajlott ágakra, a vásznat pedig színes poliészterre cserélve olyan képtárgyakat alkot, amelyek arra kérdeznek rá, hogy mitől kép egy kép. Ha a hordozó bármeddig deformálható és bárhogyan installálható, akár még láncon is belógatható (Inverted Uterus), akkor funkciójából fakadó értéke rajta kívül kell legyen – a nézőben, az intézményben, de semmiképpen sem egységes módon, mivel körüljárva minden irányból mást mutat. Matisz játéka kissé groteszk módon az emberi test, ugyanis vázákat ábrázoló festményeit Gericault’s table című gipszöntvénye felől érdemes nézni: ha a törött vázákat még mindig vázának nevezzük, akkor a megcsonkított testet minek tekintsük? A levágott testrészek kiállítása a test biológiai egységére reflektál, mely mégis megbontható az identitás felszámolása nélkül – a tét tehát az, hogy meddig tart az én, és hol kezdődik a hús. A kiállított darabok a hiányon töprengenek, de ez az érdeklődés akár elvezethet a pótlás, protézis, szupplementum kérdésköréhez is.

Üveges Mónika: Visceral rhythm series, Inverted uterus ╱ 2020 ╱ lánc, festett vászon és textil ╱ 120x70x40 cm ╱ a művész jóvoltából

Bencs Dániel és Németh Dávid még messzebbre viszi a dekonstruktivista formajátékot, amennyiben az előbb összetört formát aztán egy attól idegen környezetbe ültetik, ám nem ugyanarra a végpontra jutnak. Bencs Papagájvirágok című festményén azt mutatja be, hogy bármilyen forma megfosztható jelentésétől, ha elég sokáig ismételjük: a geometrikusan elhelyezett virágok sormintává válnak, az egyes virágokat épp úgy megszűnünk virágnak érzékelni, ahogy a kockás terítő egyes négyzeteit négyzeteknek. Olyan ez, mint az egymás után sokszor kimondott szó, mely már csak ornamentikus hangsor, hozzátapadó konnotációk nélkül – a formák ismételgetésében a matéria bukik felszínre, a megfestettség: a kép magát idézi, magáról beszél, nem másról. Németh Dávid addig fest egymás mellé különálló színfoltoknak tűnő textúrákat Vizuális pankráció III. című képén, míg a vászon annyira telítetté nem válik, hogy egyszerűen a sűrűség miatt az a benyomásunk keletkezik, hogy a foltok interakcióba lépnek, kötődnek, kapcsolataikban pedig szükségszerűen jelentéssel ruházzák fel egymást, mivel a látszólagos törésvonalak mentén mintha elkezdenének egymásba oldódni. Bencs tehát a jelentésességtől indul a jelentéstelenség felé, Németh Dávid azonban a jelentéstelenség után tesz még egy lépést, amivel elér egy újfajta jelentésességet, mely különbözik a kiindulástól, ugyanis a jelentés immár nem a foltokban van, hanem a néző értelmező tekintetében.

Németh Dávid: Vizuális pankráció III. ╱ 2020 ╱ olaj, akril, spray, vászon ╱ 160×200 ╱ Fotó: Üveges Mónika

A töredékes tapasztalás felfogható tragikusan, mivel elméleti szinten kizárja a pozitivista megismerést, illetve a gyakorlatban megnehezíti az ingerek közötti navigációt, de az archeológia felől érthető lehetőségként is: magában hordozza a darabok újrarendezésének szabadságát, mely kétségkívül invazív és önkényes, ám ettől még nem feltétlen elvetendő. A formák összetörésében és vizsgálatában kifejeződő szinte természettudományos érdeklődés azt igazolja, hogy van értelme az értelmetlenségnek, ha az új kísérletek felé terel, vagy ha legalább leránt az ideák közül a matériába.

 

Skurc Group: Töredekékek

MAMŰ GALÉRIA

2021. január 15. – február 5.

Fülöp Tímea (1996)
Szegeden született. 2016 óta klasszika-filológiát és esztétikát hallgat az ELTE-n. Antik és kortárs, nyelvészet és képzőművészet ellentétein és harmóniáin át értelmez.