„Csináld magad”-művészet
Kortárs fanzinkészítés a négy fal között

Istvánkó Beáta

Egyes társadalomtörténészek szerint az internet előtti világ szubkultúrái számára a legfontosabb kommunikációs eszközök a fanzinok voltak. A fanzin (a fanatic és magazin szavak keverékéből), vagy röviden zin (zine), olyan nem professzionális és nem hivatalos független kiadvány, amelyet jellemzően egy adott kulturális jelenség rajongói készítenek. Ezek a szubkultúrák az 1990-es években a kelet-európai régióban leginkább az underground zenei irányzatok köré csoportosultak, mint amilyen a punk, a hardcore, a metál vagy akár a zajzene. A zinek készítői ebben az első aranykorban alapvetően nem vizuális művészek voltak, így az ilyen típusú független kiadványok esztétikája igen változatos volt, és kevéssé igazodott az aktuális képzőművészeti trendekhez.

PINA #1 feminista és művészeti zine ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2019

A zinek azóta is leggyakrabban a szerző saját kiadásában, DIY-módszerekkel kivitelezve, alacsony előállítási költséggel és alacsony példányszámban jelennek meg. Természetesen a modern technológiák elterjedése miatt a műfaj masszív változáson ment keresztül az elmúlt mintegy három évtizedben: mind a zinek tartalma, mind funkciója, előállítása és kivitele is megváltozott. Míg a pusztán információközlésre szolgáló zinek az internetre költöztek blogok formájában, a nyomtatott zinek sokkal személyesebb, jellemzően művészek által készített, úgynevezett art-zinekké váltak, melyek a klasszikus kollázsolt-fénymásolt készítési mód helyett gyakran használnak rizográf, szitanyomott vagy digitális nyomtatási technikákat.[1] A zinkészítés irányelveit, vagyis a kreativitást, a függetlenséget, a profit figyelmen kívül hagyását és a hálózatteremtés szándékát azonban nem befolyásolja az alkalmazott nyomtatási technológia.

PINA #1 feminista és művészeti zine ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2019

PINA #1 feminista és művészeti zine ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2019

Annak ellenére, hogy a kortárs art-zine inkább tekinthető a fanzin médiumát használó egyedi, de több példányban kiadott műtárgynak, gyakoriak a radikális amatőrizmus jegyében, a barkácslogika alapján készülő DIY-zinek is, melyek alkotói nem rendelkeznek professzionális művészeti praxissal, vagy egyáltalán nincs vizuális művészeti hátterük. Susan E. Thomas megfogalmazásában minden zin műalkotás, csak éppen egyes zinek jobban, mások pedig kevésbé nyomatékosítják artefaktum jellegüket.[2] A DIY-zinekre jellemző a hihetetlen mértékű műfaji szabadság; sok esetben otthoni körülmények között, a legegyszerűbb nyomtatási és fénymásolási eszközökkel, olcsó papírokat felhasználva készülnek, és szinte soha nem rendelkeznek ISBN-számmal. A fanzinok készítőire jellemző a vágy, hogy kilépjenek a művészet intézményes keretei közül, ezért készítőik nem tartják fontosnak a könyvesboltokban vagy a könyvtárakban való megjelenést, hanem közvetlenül a közönséghez, vagyis a hasonló érdeklődési körűekhez kívánnak eljutni. A zinekre általában jellemző, hogy fittyet hánynak a kiadványszerkesztés alapvető szabályaira, akár a tördelés és a grafikai szerkesztés tekintetében, akár ami a lábjegyzeteket vagy a forrásmegjelöléseket illeti.

Stikli Zine No 1. ╱ ZSK2028, Marom, Budapest ╱ 2020

ÉLŐ-HALOTT zenei zin ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2018

A fanzinkészítés kontextusában értelmezhetetlen például a copyright fogalma mind a szöveges, mind pedig a vizuális tartalom tekintetében, gyakran jelennek meg bennük plagizált szövegrészletek vagy máshonnan kölcsönvett, kifénymásolt képek. Jól összefoglalja a klasszikus fanzinszerkesztés jellemzőit Szőnyei Tamás leírása a ma már kultikus angol Sniffin’ Glue-ról: „A nyelvezete kifejezetten szabadszájú volt, a tipográfiája akár egy szakadt ruha, a gátlástalan dilettantizmus gyönyörű diadala; írógéppel készült, a hibákat egyszerűen átgépelve javították, vagy fekete filctollal összefirkálták, a címek kézírással táncoltak a cikkek fölött, és persze fotók is voltak benne bőven. Az egész arra csábít, hogy nekiülj és összeszerkessz valami hasonlót…”[3] Napjainkban természetesen már nem követelmény a kaotikus szerkesztés, a fénymásolás vagy az átláthatatlanul zavaros oldalkép, ugyanakkor nem is megbélyegző az amatőrségből fakadó ügyetlenség.[4]

ÉLŐ-HALOTT zenei zin ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2018

A fanzin kifejezésre pont a fent taglalt műfaji sokféleség miatt szinte lehetetlen rövid és tömör definíciót alkotni, azonban mégis összeállítható egyfajta kritérium rendszer, mely segítségével beazonosíthatóak az ebbe a médiumba tartozó füzetek. Ezek alapján bármely kiadvány tekinthető zinnek, amennyiben megfelel az alábbi kritériumok közül valamelyiknek (fontos megjegyzés, hogy nem kell teljesülnie a felsorolt kritériumok mindegyikének):

  • a szerzője képzőművész, designer, építész vagy bármilyen vizuális alkotó,
  • a kiadvány egyértelműen egyedi kivitelű (szignált, számozott, pecsételt stb.),
  • több példányban létezik, a példányszám ellenben limitált,
  • a kiadvány nem rendelkezik ISBN- vagy ISSN-számmal,
  • cenzúrázatlan, lektorálatlan és szerkesztetlen szerzői tartalmakat közöl,
  • nincs benne kolofón,
  • a kiadvány lehet bármilyen méretű és formátumú, de a könyvformátumot követi, és nem lép ki a háromdimenziós térbe,
  • a füzet kiadója független,
  • a kiadványt közvetlen az alkotótól vagy undergroundkiadványokra specializálódott és designboltokban lehet beszerezni,
  • olcsón megvásárolható,
  • a szerzője zinnek vagy fanzinnak nevezi.

A zin a műalkotás, a napló és a társadalmi projekt közti mezőben helyezkedik el a design, a képzőművészet, a képes történetmesélés (visual storytelling) és az irodalom határterületein lavírozva. A szerző célja, hogy rajta keresztül kifejezze egyéni és kollektív identitását, és ez az a tulajdonság, amely a fanzinokat társadalomtörténeti lenyomatokká teszi. A fanzinkészítés (és bármilyen független kiadványkészítés) hátterében álló motiváció a kezdetektől az, hogy az információs túlterheltség és a tömegkommunikáció megjelenésével felvéve a kesztyűt, az alkotó egyszerű médiafogyasztóból médiakreátorrá váljon, a lehetőségekhez képest demokratizálva a médiaipart. A jelszó pedig egyértelmű: „Minimális felszereltség, maximális lelkesedés.”[5]

ÉLŐ-HALOTT zenei zin ╱ magánkiadás, Budapest ╱ 2018

A fanzinok kiállításának és árusításának máig elsődleges médiuma a vásár, amikor a készítők maguk mutatják be kiadványaikat az érdeklődőknek, közvetlen interakcióba kerülve az olvasóval, megosztva a tapinthatóság élményét. Az artbook fair-eken és fanzin vásárokon az előállító és a fogyasztó közvetlen kapcsolatba kerül, ez pedig napjaink globalizált nagyiparra épülő fogyasztói társadalmában különleges és ritkán tapasztalható élmény. Idén májusban, ha a vírushelyzet engedte volna, már ötödik alkalommal rendezték volna meg az Ukmukfukk Zinefesztet, az egyetlen hazai zine fesztivált és vásárt. A 2016-ban startolt fesztivál az induláskor alapvetően illusztratív, rajzos, a képregények világához közelebb álló fanzinok terepe volt, tavaly azonban jelentős koncepcióváltáson ment át. A korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor a vásár asztalainak jelentős részét külföldi meghívottak kapták, 2019-ben csak magyar kiállítók – szám szerint ötvenhat – kaptak lehetőséget, azzal a szándékkal, hogy ezt követően minden második fesztivál a hazai szcéna sokszínűségét mutassa be. A meghirdetett nyílt felhívásnak és a kezdő fanzinosoknak is teret engedő Zinekubátor asztalnak köszönhetően a tavalyi vásár üdítően változatos képet nyújtott, bemutatva a magyar zine készítés aktuális tendenciáit. Az Ukmukfukk hatalmas előnye a nagy külföldi művészkönyv-vásárokkal szemben, hogy a professzionális kiadók és nagyobb intézmények mellett egyéni alkotóknak is lehetőséget biztosít a bemutatkozásra, így az autodidakta zinkészítőknek is.

Az Ukmukfukk Zinefeszt 2018-as plakátja ╱ Stark Attila

Külön kiemelendő, hogy az Ukmukfukkon lehetőséget kapnak olyan alkotók és csoportok is, akik nem képzőművészeti háttérrel és ambíciókkal készítenek füzeteket, mégis jelentős vizuális tartalmakat osztanak meg. A magyar zinesek közül például kiemelendő a Háttérzaj mint az egyetlen irodalmi zin, mely a köré szerveződött csoport „szétcincált” írásait tartalmazza egyedi illusztrációkkal. A Háttérzaj számai hidat képeznek az irodalom, az alternatív zene és az underground zinkultúra között, miközben a szövegek finoman reagálnak generációnk aktuális (és főként sötét) életérzéseire.[6] A tagok nagy része aktívan publikál irodalmi lapokban, prózát és lírát is ír, valamint különböző zenei projektekben vesz részt (Például Holt Lenszkij, Mommertz Fanny stb.).

A magyar underground zenei fanzinok száma ugyan megcsappant a 90-es évek óta, mégis akad néhány figyelemreméltó próbálkozás. Köztük az egyik legfrissebb a nemrég megjelent Élő-Halott zenei zin, amely félúton van egy képzőművész által összeollózott füzet és egy klasszikus cikkekkel operáló nyomtatott zenei magazin között. A szövegeket a Küss Miches Puskár Krisztián szerkesztette, a megjelenítésért pedig az énekes és grafikus Szurcsik Erika felel. A nagyjából harminc oldalas zinből 2018 óta már négy szám jelent meg nagyjából negyedéves gyakorisággal, körülbelül száz példányban. A legutóbbi, 2019 novemberi szám borítója már nem digitálisan, hanem kézzel sokszorosított egyedi grafika, és egy kihajtható poszter is tartozik a kiadványhoz, tovább erősítve a vizuális vonalat.

Number Fever #3 ╱ Posthuman Productions ╱ 2019

Number Fever #3 ╱ Posthuman Productions ╱ 2019

Szintén a klasszikus zinkészítés barkácsesztétikáját követi a Posthuman Productions egyszemélyes független kiadó, melyet Kudri Dávid alapított. „Ily módon kifejezhetem és terjeszthetem korlátlan kreativitásomat és végtelen vágyamat valami új létrehozására”[7] – írja statementjében Kudri. A 2010 óta működő Posthuman Productions eleinte főként a szöveges tartalomra épített, de a legfrissebb megjelenés, a Number Fever harmadik száma, már igen gazdag és színes képes tartalommal jelent meg a Schrödinger macskája-kísérletet mutatva be több aspektusból. A lapszám megjelenésének dedikált eseményen közös zinkészítő szakkörre is sor került az ISBN könyv+galériában, mely után a résztvevők által közösen összeollózott minizin született a demokratikus kiadványkészítés jegyében.

A hazai zinek sokféleségében viszonylag nagy szeletet képviselnek a különböző progresszív világnézeteket vagy a különböző elnyomott kisebbségek ügyeit a zászlajukra tűző kiadványok. Leggyakoribbak a feminista zinek, mint amilyen a Hüvelygomba vagy a PINA zine, de akadnak LMBTQ témájú kiadványok (Transz csajok a nappaliban) vagy a zöld környezet védelmével foglalkozó zinek is, például a nemrég megjelent Stikli Zine No. 1. A kortárs magyar zinek világa még az underground kultúrához képest is rejtőzködőbb, annál mégis sokkal több kiadvány születik, hogy mindet fel lehessen sorolni egy ilyen cikk keretei között. Az viszont kifejezetten üdítő, hogy a kortárs művészet zárt világához képest a vizuális művészet e területén nem számít a pedigré vagy a végzettség, tényleg bárki alkotóvá válhat, árnyalva a kortársművészeti trendek által uralt képet. Ez pedig kulcsfontosságú az egyre inkább központosított tömegmédiumok uralmának korában.

Stikli Zine No 1. ╱ ZSK2028, Marom, Budapest ╱ 2020

[1] Alessandro Ludovico: Post-Digital Print – The Mutation of Publishing since 1894. Onomatopee, Eindhoven 2012, 43.

[2] Božidar Zrinski: Zine-zbornik / Zine-Miscellany. MGLC, Ljubljana, 2017, 87.

[3] Szőnyei Tamás: „Szükség volt egy alternatív szócsőre…” Beszélgetés Mark Perryvel. AL Aktuális / Alternatív / Artpool Levél. 1984. május, 40. https://www.artpool.hu/Al/al09/Szonyei.html

[4] Fanzine Show. Klein Lászlónak A magyarországi gerillasajtó” 1986–2006 című munkájából plagizálta Golyhó Mytyx. https://fanzine2000.wordpress.com/about/fanzine-tortenet-diohejban/

[5] Mucsi Emese: Have Fanzine! Artmagazin online, 2013. 10. 25. https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/7781f706e90ca8937c249c292b84ff1d

[6] Hepp Ildikó: Háttérzaj-est ricsajjal, lármával és ezek szinonímáival. Keretblog.hu, 2019. 04. 03.

[7] http://www.posthuman.hu/

Istvánkó Beáta (1987)
Művészettörténész, kurátor. Budapest. Diplomák: művészettörténet (ELTE - BA), művészetelmélet (MKE - BA), kortárs művészetelmélet és kurátori ismeretek (MKE-MA). Tanulmányai befejezése után a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Fiatal Művészek Stúdiója Egyesület projektkoordinátoraként dolgozott, valamint számos független kurátori projektet koordinált. 2017-ben alapította meg és azóta működteti az ISBN kortárs művészeti kiadványboltot és galériát. Az ISBN az első független, kifejezetten a művészeti kiadványokra szakosodott kiadványbolt Budapesten. A galéria koordinálása mellett PhD-kutatásán dolgozik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Művészet és Designelmélet doktori programjának hallgatójaként. Rendszeresen publikál hazai kortársművészeti online és offline művészeti folyóiratokban.  További információ