Karácsonyi lidércnyomás
The Nightmare Before Xmas és Barokk Femina

Győrffy László

Most of the chaos in my life is caused by:

◯ Internal factors

◯ External factors

Scott Walker: The Day The „Conducator” Died (An Xmas Song)

Jake and Dinos Chapman: What Christmas looks like when you’re dying ╱ 2014

Acélkék plakátok hirdetik, hogy idén elmarad a karácsony: a jövőképemet időben szimulációs kapszulákba zártam, minden más csak a jelen karácsonyának hús-vér kísértete, de túl hosszúra nyúlt az online megnyitó, ezért kilépek a spektrális jelenlétből, hogy megtudjam, működik-e még a lábam a fantomfájdalom jelentkezése előtt – a Gutenberg tér üres, csak fertőzött répák hevernek a játszótéren az anorexiás égbolt alatt. A TOBE Gallery adventi Instagram-kampányának szellemes geometriája fokozatosan készített fel az év végi kellemetlenségekre, amelyben a hírnök szerepét Jessica Harrison angyalian bájos, műgyantával preparált kerámiája töltötte be, az ajándékozás gesztusával emelve maga elé saját beleit: elnézést, remélem nem baj, ha nincs becsomagolva, de nehéz évünk volt, a legfontosabb úgyis a SZERETET. Mióta bevezették a BAROKKOT, a rokokó kályhadísz feketére pörkölődött, a biedermeier pedig csak az egyszerűség hazug maszkja, amely eltakarja a véres fodrokat. A Nightmare Before Xmas tárlatának megérkezését már előre jelezte a budafoki AQB sötét kazamatáiban megrendezett MMM végítélete vagy Péli Barna nyilvánosan fürdőző kompániája a király utcai FLASH SHOW ablakában, arra figyelmeztetve, hogy a kirakat nem azért van, hogy vásárlásra csábítson, hanem hogy megvédjen a purhab mutánsok invazív családjától: Hangszigetelt Zoltán 9 debil szolgája jó apa lett, úszni tanítja a semmiben tolerálhatatlan embrióját, Zolit. Tim Burton klasszikus The Nightmare Before Christmas című animációja óta az ünnep bármikor lidércnyomássá válhat, különösen váratlan halál esetén: Jake and Dinos Chapman 2004-ben ugyanezzel a címmel állította össze a londoni All Tomorrow’s Parties zenei fesztivál téli szünidőre időzített koncertsorozatának műsorát, majd tíz évvel később netes képeslappal kívánt epileptikus rohamokat a közönségnek („What Christmas looks like when you’re dying), amiben néhány másodperces gifként pereg le az életmű, szubliminális vágóképeket égetve a gyűjtők tudatalattijába, hogy egy péniszorrú gyermek és a keresztre feszített Ronald McDonald között emlékezzenek az utolsó terített asztalra. A TOBE Gallery ünneprontó vegyes felvágottja váratlan hangsúlyokkal, meglepetésvendégekkel és gátlástalan mediális lazasággal kínált Chapmanéknél könnyebben emészthető bőségtálat absztrakt és figuratív, két- és háromdimenziós, monokróm és polikróm adalékanyagokkal bíró mozaikos tárgyszőnyegével.

Bede Kincső: Három színt ismerek a világon ╱ Three colours I know in this world ╱ cím nélkül ╱ 2020 ╱ archív pigment nyomat ╱ 48×60 cm ╱ 3 + 2AP ╱ a TOBE Gallery jóvoltából

Az újrafelhasználás és a zombilét összetartozó fogalmak, különösen egy feszültebb karácsonyi készülődés idején: Jean-François Lepage Recycle-projektjéből kibomló Zombie-sorozatán fekete-fehér divatfotóit bántalmazza/vitalizálja üveghatású átszínezésekkel, felszínre hozva modelljei dekonstruált anatómiáját (Renaissance (II), 2019), dekoratív kísértetiességgel helyettesítve a kitörölt identitások rétegeit, amelyeket senki nem akar többé kiásni a máz alól. Az Unheimliche megzabolázhatatlan lidérce bárhol felütheti a fejét, nem jelent gondot átkelnie a Királyhágón: nem messze David Lynch erdei kunyhójától és Francis Bacon izolált műhelyétől a Paris Photo és Budapest Fotó Fesztivál-díjas Bede Kincső Kovászna bugyraiból rekonstruálja a múlt vakuval elbizonytalanított árnyait a Ceaușescu-féle himnusz reflexióján keresztül (Három színt ismerek a világon, 2020). A kék-sárga-vörös nemcsak „egy bátor népre emlékeztet”, hanem arra is, hogy a fekete-fehér valóság elfojtott dokumentumai a HAZUGSÁG trikolor prizmája nélkül íródnak át finom szürkeárnyalatos pantomimmá. Bede komponálási stratégiája eltolásokkal és behelyettesítésekkel operáló álommunka az ismeretlen fétisekkel elpróbált traumaszínház lakásszínpadán, meggyötört hímzéssel letakart TITOK a Radírfej bölcsője alatt, épp ahogy Anyu mesélte. „Nesztelen hasad a Minden, ahogy a bálkirálynő agyában elroppan egy ér. Ilyen halkan még senki sem vette el a Dunántúl szüzességét. A fővadász jutalma heveny orrvérzés, amitől vad erekció sújtja a tisztiszolgát, ám ez legyen a hierarchia átka” (Nemes Z. Márió: Luca-napi alakoskodások).

Jean-François Lepage: Renaissance (II) ╱ 2019 ╱ vegyes technika, c-print ╱ 280×350 mm ╱ a TOBE Gallery jóvoltából

Jean-François Lepage: Renaissance (X) ╱ 2020 ╱ vegyes technika, c-print ╱ 278×347 mm ╱ a TOBE Gallery jóvoltából

A Dunántúl boszorkánykultusza közeli viszonyban van a Kárpátok démonkeltetőivel, ahol párnába húzott fejjel koccinthatunk a szocializmus jövőjére, hiszen a jövő harminc éve halott: a Kondukátor összeomló hullájának közelije volt a nem várt karácsonyi jutalmam 1989-ben, miközben még három RGB színt se ismertünk, csak a fekete fényt sugárzó Orion készülék delejes és vágatlan horrorhíradóját. Scott Walker énekhangja alapján már életében is a túlvilág trubadúrjaként kószált a fekete salakból épített zenei katedrálisának üres tereiben: karácsonyi dalában Ceaușescu kivégzéséről egy feleletválasztós személyiségteszt formájában emlékezett meg, de Heródes története is bekerült a repertoárba (Herod, 2014), épp mikor Mat Collishaw elkészítette Rubens párfestménye (Az ártatlanok lemészárlása) hatására szélsebesen forgó szenvedésorgiáját (All Things Fall, 2014). A 3D-s nyomtatóval készült zootróp plasztikája az ünnepi torta vagy a bramantei Tempietto stabil, fehér, centrális formájába zárja az infernális animációt, a villanófényben követhetelten, fókusz nélküli gyilkolás illúzióját. A viktoriánus módszerrel mozgásba hozott szobor a posztmodern BAROKK fagyos bosszúja az eredetin, nem lehet véletlen, hogy Collishaw olyan patinás kiállítótérben állítja fel ringlispílét, mint a Galleria Borghese vagy a prágai Rudolfinum: a múlt karácsonyának szelleme azzal a hiánnyal számol, hogy Jézus meg sem született, csak egy be nem tartott ígéret a betlehemi abortuszklinika alagsorában.

Jézus halott, Mikulás pedig nem szeret, de rendületlenül dolgozik, mert Paul McCarthy házimunkára kényszerítette romlott csokoládé manufaktúrájában (Chocolate Factory, 2014), hogy az öntőformákból ezerszám gyárthassák az önmaga gnómszerű képére teremtett figuráit és a karácsonyfapótlékként meredező anális dildókat a párizsi pénzverde 18. századi épületében, hiszen „az ANÁLIS REND a BAROKK egyik ALAPvetése” (Nemes Z. Márió).

Mat Collishaw: All Things Fall ╱ 2014 ╱ vegyes technika ╱ 200x200x200 cm

Paul McCarthy: Chocolate Factory ╱ 2014 ╱ installáció

Az análdugó először meglepetés, másodszor inkább bosszantó, harmadszorra már hiányzik: ezt érdemeljük, amiért hittünk a MŰVÉSZET tisztaságában. McCarthy elvette az ajándékokat a gyerekektől a magasművészetben megrokkant felnőtteknek: Mikulás arcára rárohadt a gumimaszk, és hashajtót kevert a szaloncukorba, így kisvártatva gonosz barna szirup lepi el a családot, miközben a nevetősávok megakadtak a keverőszobában (Santa Chocolate Shop, 1997). McCarthy birodalmában örökké karácsony van, a konzumerizmus alantas ünnepe, ahol a kaliforniai művész minden egyes csömörbe/orgiába fulladó videójával beszennyez egy ábrándot a fogszabályozott szavazók közönsége előtt: a kijárási tilalom ellenére McCarthy sokat ingázik, állszakállába beleragadt a színpad mögötti kukában talált Heinz ketchup. Az abject art rögeszmés Willy Wonkája annyi édességet tömött belénk, hogy idén kihagyom a desszertet, és miközben próbálom elfelejteni az összes felnőttkori élményemet, a legkevésbé alkalomhoz illő fogással kompenzálok, mikor belépek a Rákóczi téri piac megbántott épületébe: az arctalan szakember túl sok fertőtlenítőt ken a lángosra, ezért bizalmatlanul távozom – a Víg utca szerencsére halott, talán csak az ISBN Könyvgaléria pincéjében pislákol némi vetítőfény. Nemes Z. Márió Barokk Femina című kötete 2018-ban ledarálta az irodalmat, miközben ALAPNYELVET teremtett, mert „kettős értelemben is egy válságtapasztalatból indul ki, és a szövegeket olvasva meggyőződhetünk róla, hogy minden emberi válság a kommunikáció válsága” (Bartók Imre). A betegséglogika mentén szerkesztett, kozmikus hungarofuturista eposz az alanyiság összeomlását viszi színre, amely a lírakötettel párhuzamos film elkészítésére inspirálta Lichter Péter filmrendezőt, amely arra a sokak által feltett kérdésre keresi a választ, hogy „milyen lenne a Tények, ha Marcel Duchamp rendezné és Hugo Ball volna a műsorvezető?”

Lichter Péter: Barokk Femina ╱ 2020 ╱ film (részlet)

Lichter Péter: Barokk Femina ╱ 2020 ╱ film (részlet)

A Barokk Femina közéleti versfilmjének installálására tökéletes helyszín a Föld gyomrához közel eső ISBN kiállítótere, mert rögtön tudatosítja, hová tartozunk – minden kockája tömörített reveláció, hogy megtudjuk, mi történt a nemzeti elsötétítés alatt: a rendszerváltás egy házi pornófilm roncsolt dramaturgiájára épült, a Balaton csak médiahazugság, Orbán Viktor beszédét pedig folyamatosan megszakította Kádár János bekiabálása. Ugyan Kádár koponyáját ellopták, de hologramját unokák serege éleszti fel rozsdás fémhordók mélyéről, miközben a Szomszédok dallamára pusztul el a holnap. „A rendszerváltás után a keresztények lettek az emberi faj örökösei, rajtuk kívül mindenki a húsgyárhoz tartozott. Az életet vagy megszentelik, vagy megeszik.” Biometaforák nélkül nincs hiteles magyarságkutatás, hiszen hurkatöltőn keresztül népesül be Mária Országa: „Annyi a világ, amennyit beletöltesz!” – harsogja az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt marketing igazgatója, de csak távoli zümmögés hallatszik, mert ez olyan némafilm, ahol összecserélték az utólag ráragasztott hangfájlokat. Valójában Dr. Seuss és Tim Burton kedvesen gótikus fantazmagóriái csak bizarabb vonalvezetéssel és szokatlanabb tónusokkal dekorálják az abuzált nordmann fenyőt, de a karácsonyt nem a Grincs lopta el, hanem a glitch. Senki nem emlékszik, hogy hol rontottunk el, mert csak rakosgattunk egymás mellé a kis szürke négyzeteket, remélve, hogy egyszer keresztüllátunk a pixelek hálóján, miközben op-artos dekonstrukció született a Halálcsillag esztétikai iránymutatásával, egy állandó zaj a recehártyánkon. Fukuyama orrát nanoméretű jobbágyok nyomják a vécécsészébe újra és újra, amiért már csak történelemszimulátoron nézhetjük a történelmet: az 1956-os eseményeket 2006-ban rendezték, ahol tankkal mentek az utcára hajított Nintendókra – a sorosisták kikockázták ISTEN arcát!

Lichter Péter: Barokk Femina ╱ 2020 ╱ film (részlet)

Én próbáltam végignézni a Barokk Feminát, de nem tudtam, mert eleje sincs – NEM IGAZ, hogy nyakunkon az Apokalipszis, mert már régóta benne élünk: „a viralitás által fertőzött hálózatokban a cut-and-paste logikája érvényesül. Új értékek helyett a régi értékek bomló testrészei keverednek egymással egy infernális, megbetegedett társadalmi mezőben, amelyben az egyedül megmaradt paradigma, legalábbis Nick Land szerint, a mutációs szemét, az önmagát nemző hulladék” (Horváth Márk – Lovász Ádám). De mi lehetett a kezdet? A pápai húsgyár, ahol egy reszkető, gumikesztyűs kéz megnyomta a gombot? „Itt van például Zoli-Zoli, neki nem volt gyerekkora, mert a ROHADÓBAN minden Zolinak ledarálták a gyerekkorát” – szól az ALAPNYELV. Talán minden teremtés kezdete a privát eseményként megrendezett Trinity nukleáris kísérlete, az a szentháromság, amely beragyogja a Birodalom legtávolabbi sarkát is: a robbanás a fejben történt, a spermaszagú szoba sarkában, ahol pénisz hatol a nappaliba ásott súgólyukba. A Barokk Femina soha véget nem érő jelenidejűségének, akárcsak Collishaw egy helyben pörgő erőszakzootrópjának, egyetlen érvényes narratívája az ismétlés pokla: Cary Grant soha nem áll talpra Észak-Északnyugat kukoricaföldjéről, Gummo nyuszifiúja nem jut el a kamaszmennyország medencéjébe.

Lichter Péter: Barokk Femina ╱ 2020 ╱ film (részlet)

A Töredékesség Törvénye szerint nem tudhatunk meg mindent: ahogy a Fagyott május (2017) experimentális horrorjában retro monitoron jelenik meg a túlélő belső naplórészlete, Nemes Z. Márió szövege központi jelentésként bukkan fel időnként a képernyőn, melyet agyunkba gépel a Beteg Kéz, mert itt mindenki a saját kijelzőjét nézi. A kéz nincs jól, de folyamatosan ír, mióta közmunkára ítélték, amiért leszakadt a testről. A Barokk Femina teste szervek nélküli test, a kísértetfotók és röntgenképek elanyagtalanított reprezentációja, a „halál nekromediális szimulációja” (Horváth Márk), amiben minden jel instant módon múltidejűvé válik – a deep web nem szereti az embereket, csak a szilícium semleges halálszagát. A Barokk Femina kollázsa a mozi halála pillanatában lepergett kollektív filmes emlékezet 60 perces agóniája, amitől nem várhatunk linearitást, csak pánikszerű archiválást: Kicsi Alex mindent látott, ezért nem maradt számára semmi a Föld nevű idegen planétán. Az MSZP-gyűlés tapsviharának kíséretében elérkezett a Ragyogás pillanata, és a kubricki szimmetria jegyében több hektoliter vér fröccsen a liftből a felcsúti Pantheonra: igen, Lichter Péter ragasztotta a Szépkilátás Hotel tablójára Jack Torrance mosolyát, mikor utoljára ott járt 1921-ben, hogy boldog karácsonyt kívánjon, ám a Gyurcsány-maszkos hazugságkeresők leleplezték a hamis üdvösséget: Jacknek nincs árnyéka, mert OTT SE VOLT.

Lichter Péter: Barokk Femina ╱ 2020 ╱ film (részlet)

„Büszke lesz rám NEMZETEM, ha megtalálom az aljnövényzetben búslakodó Vörösmarty-lárvát. Lám kényszeresen lefelé gyászolunk” – írja a jelentés, de már nem tudjuk, merre van a lefelé, mert azt mondták a tévében, hogy a „felfelé” csak kitaláció: „a FALUTELJESSÉG nem ismeri a HAZUGSÁGOT, mert maga se hallgat a jó szóra, hiszen nem kell tudnia, mihez képest vidék a VIDÉK, egyszerűen csak önmaga krátere, a vidék nem hisz a világűrben”. Amíg még létezett világűr, érdemes lett volna jobban átgondolni a Voyager küldetését, melynek palackpostája 1977 óta kering a kozmoszban a Föld bestofjával: két arannyal futtatott réz hanglemez képi és audiokollázsa, köztük a Föld tűrhető hangjaival és egy álságos üdvözléssel 55 nyelven – a Golden Record gyanús slágermixe minden bizonnyal TÉVEDÉS, amelyet Lichter Péter enciklopédikus kompilációjával kellene helyettesíteni. A Barokk Femina hamisítatlan lelet a bolygó állapotáról: belülről manipulált röntgenfelvétel, lementett hőkamera-fotóalbum, amiből a Birodalom eltávolította a színeket. Az ismeretterjesztő-ismeretelszívó gépezet projekciója az antropocén hideg kőolajárnyalatával vonja be vonásainkat: megjött végre a Dűnéről a Fűszer, Pataki Attila megáldja a földet, melyben több millió Zoli fekszik a dinoszauruszok között – egy percnyi generált csend. „Minden írás aljasság” – érkezik hirtelen telefonomra a Nemes Z. Márió-szimulátor üzenete, ezért elhagyom az ISBN bunkerét, és felfelé menet azon töprengek, hogy az év vége előtt én is beszerzem kedvezményesen a Windows 95-ös programot, azt mondják az a LEGJOBB. Sötétben is megismerem a várost, ahol minden nap menekülnöm kell kedvenc útvonalamon: az iWiW szerint az éjszaka felállított 500 ezer Horthy-szobor tömege fekete lyukat hozott létre, ami tönkretette az időjárást – a Tisza kiöntött és a toplessbárok megteltek szennyvízzel, de ÉN vagyok a tornádó szíve, amely letörli a könnyeidet, csak közben lehet, hogy kiszívja a szemgolyódat is. Nehéz évünk volt – vigasztalom magam, miközben kihangosítva hallom a megállóban bebábozódott hajléktalant, ahogy a laptopom belépési jelszavát ismételi: „Egyedül vagyok a Dagoba-rendszerben”.

 

The Nightmare Before Xmas

TOBE Gallery

2020. december 1–22.

▬▬▬▬

Barokk Femina

ISBN könyv+galéria

2020. december 9–23.

Győrffy László (1976)
Képzőművész. 2001-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2015-ben elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának képzését. Budapesten kívül Los Angelesben és Párizsban voltak önálló kiállításai. 2003-ban elnyerte a STRABAG festészeti fődíját, 2005-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 2005-től publikál rendszeresen művészeti folyóiratokban. Írásait az Új Művészet, a Balkon, a Műértő, a dunszt.sk, az Artkartell és a prae.hu közölte. 2009-ben Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíjban részesült. 2019-ben elnyerte a Budapest Galéria művészcsere programjának Lisszabonba szóló ösztöndíját.