Rejtett rétegekre nyíló ablakok
Nagy Zsófi kiállítása

Schneller János

Vizuális kavalkádban, harsány képek társaságában nehezen szólalnak meg Nagy Zsófi képei, de egymás mellé rendezve mintha megsokszoroznák erejüket; egymást kölcsönösen értelmezve gazdag belső világokat tár fel az egyébként határozottan titokzatos képek összjátéka.

Nagy Zsófi: Cím nélkül ╱ 2020 ╱ akril, vászon ╱ 50×50 cm ╱ Fotó: Hegyháti Réka

Nagy Zsófi egyik 100×100 centiméteres, négyzet alakú festményén a képmezőt keresztbe metsző sárga sáv egyszerre tűnik önálló formának és a hozzá csatlakozó élek által képzett háromszögek egyik oldalának. Ezek a háromszögek azonban túlmutatnak a kép fizikai keretein, és valahol, azon kívül, képzeletben egy nagyobb felületen érnek össze. Mindez olyan hatást kelt, mintha a kép fizikai határai csak egy nagyobb felületre nyíló kivágás (ablaknyílás) szélei volnának. Azaz megnyitják a képet a képzelet végtelen sárga felülete irányába. A felület által befoglalt mezők transzparens háromszögeknek tűnnek, melyek az illuzórikus tér mélységében újabb és újabb színrétegeket takarnak ki vagy fednek fel. A festmény rejtett világokba enged bepillantani, miközben nyitott kompozíciója vizuálisan meghaladja önnön fizikai dimenzióját, tehát túlmutat önmagán.

A reneszánsz, illetve L. B. Alberti óta tudjuk, hogy a festmény tulajdonképpen ablak, amelyen keresztül a világ dolgai és eseményei fókuszáltan tárulnak fel a szemünk előtt. A festmény tehát bizonyos szabályszerűségeket betartva mutatja meg, tárja fel és keretezi a valóságot. A későbbi századok során, majd a 20. század folyamán ezt az ablakot a művészek megfordították, és más világok felé kezdték megnyitni. Nem a látható dolgokra és történésekre, hanem érzések, gondolatok, folyamatok és végső igazságok festői megjelenítésére tevődött át a hangsúly. Mára az emberi szellem abszolút valósága, a társadalmi szerepek és változások vagy maga a művészet vagy a művész önmeghatározása, esetleg az érzékelés és a befogadás paradigmáira adott reflexiók váltak a festészet központi kérdéseivé.

Nagy Zsófi: Cím nélkül ╱ 2020 ╱ akril, vászon ╱ 50×50 cm ╱ Fotó: Hegyháti Réka

A világról alkotott tudásunk és látásmódunk az elmúlt száz évben számos paradigmaváltáson esett át. Ezzel együtt pedig a művészetről és a művészekről alkotott elképzelésünk idővel darabjaira esett szét. Folyamatosan változó helyzetük, társadalmi szerepük bizonytalanná vált. Az alkotó állandó önreflexióra kényszerül, miközben számos olyan elvárásnak is meg kell felelnie, melyeket az elmúlt korok művészei nyomán már lezárt kérdéseknek gondolhattunk volna. A reflexiók ilyen összetett hálózatának mégis ugyanaz a médiuma, mint több száz éve: egy fakeretre feszített vászonfelületen némi pigment.

Nagy Zsófi Vagyok című kiállításán egyetlen kompozícióba sűrítve tárulnak fel a szemünk előtt a fragmentált tudás, a személyes értelmezések, érzések és vélekedések sokféleségének képei, melyeket a szigorúan négyzet alakú vásznak egységes formátuma és a jól beazonosítható minimalizmuson túl a fent említett ablakszerűségre adott reflexió kapcsol össze. A festmények, mint megannyi ablak, dinamikájuk, színintenzitásuk vagy méretük alapján tagolt egységekbe rendeződnek a falakon. Mindegyik önálló entitás egymás mellé rendezve mégis letapogatható egy lassan – talán csak egy-egy gesztus, ecsetnyom vagy új tónus bevezetése nyomán – változó, mégis jól azonosítható, egyéni látásmód. Ebben a „nagyzsófis” világban a geometrikus formákat nem precízen vágott kemény élek, hanem sokszor halvány, kereső, olykor megtorpanó gesztusok határolják. A látszólag homogén színfelületek közelebbről szemlélve valójában faktúrában gazdag, az elfedett rétegek kontúrjait sem titkoló, tonálisan is sokszínű alakzatok összessége. A képek jellegzetes pasztellszínű harmóniáit és a kompozíciók egyensúlyát egy-egy erőteljes színsáv, váratlan él, határozott vagy épp kereső gesztus, máskor egyensúlyából kibillentett forma töri meg, melynek következtében a szemlélő minduntalan a befejezetlenség, a tökéletlenség és olykor a bizonytalanság érzetével szembesül.

Nagy Zsófi: VAGYOK című kiállítása ╱ K.A.S. Galéria ╱ kiállítási enteriör ╱ Fotó: Hegyháti Réka

Az imént említett határozott formák és gesztusok sokszor felkiáltásként, kinyilatkoztatásként vagy olykor bizonyosságként értelmeződnek; olyan vizuális jelekként, melyek a kép látszólagos előterébe törve biztos támpontot adnak a szemnek, miközben ez a harsány bizonyosság a háttérben játszódó érzékeny események nyomait részben kitakarja, és egyúttal fel is kelti a kíváncsiságot az eltakart rétegekben megbúvó mozgalmas történések iránt. A festmények közös látásmódjának egyik kulcsfogalma a titok lehet. A titok, amely vizuálisan az eltakarás és a feltárás dinamikus játékában nyilvánul meg, ahol a felmutatás és az elfedés kettőssége sosem teszi lehetővé a kép összes rétegének megtapasztalását, ugyanakkor az egyes rétegek felvillantásával a művész a néző értésére adja azok létezését, kíváncsivá téve és további szemlélődésre serkentve őt. A megmutatás gesztusát erősíti a kép keretének újraértelmezése, ahol annak fizikai határa általában a végtelenre nyitott felületbe vágott ablakként vagy kukucskálónyílásként tárja fel a kép alsóbb rétegeit olyan rejtett világok felé, melyek újabb térmélységek illúziójával kecsegtetnek. A festmény így vizuális bújócskára invitál, és ezzel nemcsak interakcióra készíteti szemlélőjét, hanem egyfajta beavatásban is részesíti, hiszen a festmény egyszerre marad illúzió, és válik önmaga feltárása által az alkotói folyamat hiteles dokumentumává.

Nagy Zsófi: Cím nélkül ╱ 2020 ╱ akril, vászon ╱ 100×100 cm ╱ Fotó: Hegyháti Réka

A művész tehát nagyfokú szabadságot ad a szemlélőnek, aki egyszerre adhatja át magát az illúziónak, majd kissé eltávolodva ettől a befogadói attitűdtől rápillanthat az alkotói folyamatra, sőt végső soron annak befejezőjévé is válhat. A szemlélő általi készre olvasás (befejezés) pedig ebben az esetben nem pusztán hermeneutikai szófordulat, hiszen a képek nemcsak befejezetlennek hatnak, hanem tényleg befejezetlenek, illetve talán helyesebb azt mondanunk, hogy folyamatosan készülnek. Amit látunk belőlük, az egy éppen aktuális állapot rögzítése.

Ez az állapot most van, és talán néhány hét múlva ugyanígy már nem lesz látható. A létezés illékonyságára, pillanatnyiságára utal a kiállítás címe is: Vagyok. A címadással a művész egyfajta ars poeticát is megfogalmaz: festek, tehát vagyok. A descartes-i mondatot kissé átírva: pingo ergo sum, azaz festek, tehát vagyok, ami megmagyarázza, azaz jelenti, hogy egy vagyok a festészetemmel, illetve általa vagyok az, ami. A saját létezésre és annak nem magától értetődésére való rácsodálkozás a rendkívüli, pandémiás időszak hozadéka, amely Nagy Zsófi legújabb kiállítását igen aktuálissá teszi.

NAGY Zsófi: Vagyok

K.A.S. Galéria

2021. március 25. – április 16.

Schneller János
Művészettörténész, kurátor. Tíz éve foglalkozik kortárs művészettel és műkereskedelemmel. Kurátori tevékenysége során több tucat kiállítást, vásárt és aukciót szervezett. Négy éve művészeti témájú sétákat és műterem látogatásokat vezet Budapesten, alkalmat teremtve ezáltal arra, hogy az érdeklődők személyesen is megismerkedhessenek a művészekkel. 2015-ben indította útjára a Resident Art nevű ügynökséget, melynek keretében három évig működtette galériáját Budapest belvárosában. Két évet dolgozott a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kurátoraként. Harmadik éve fő szervezője a Resident Art Fair művészeti vásároknak. Másfél éve indították útjára a Resident Art GARTEN kortárs művészeti bázist a Balaton északi partján.