A téglalap társadalmi mozgástere
Nemes Csaba kiállítása

Tayler Patrick

Nemes Csaba képzőművészeti tevékenységének három évtizedét áttekintő – elsősorban festészeti, ugyanakkor konceptuális és részben társadalomkritikai fókuszú – kiállítása a pécsi m21 Galéria monumentális tereiben került megrendezésre. A térből is fakadó befogadói léptékváltás során in medias res a legújabb művekkel szembesülünk. A nyitóteremben a fekete és fehér festékanyag konfliktusokkal teli találkozásának igézetében megkonstruált festményciklus absztrakt felvonása kapott helyet. A nagy méretű kompozíciókra pillantva eszünkbe juthat az a transzformáció, ahogyan egy koloritja által zizegő mű olykor magára ölti a fekete-fehér reprodukció tónusgazdagságát: mintha a szürkeskála színrevitelén keresztül a művész egy képet megelőző történeti dimenziót idézne meg.

Nemes Csaba: Alakváltás ╱ m21 Galéria, Pécs ╱ kiállítási enteriőr ╱ Fotó: Zékány Dia ╱ A művész jóvoltából

Talán éppen a szomszédos terem Range-kompozíciói komorodtak önálló sorozattá vagy fordítva. Mindenesetre a befogadó első nekifutásra akaratlanul is a gazdag tónusoknak megfeleltethető színekhez keresi az utat, mielőtt akklimatizálódna a redukált paletta által támasztott vizuális kihívásokhoz.

A képek robosztus formanyelve archaizáló, Jean Fautrier-i képépítési előzményeket hív elő bennem, amit alátámaszt a korai, Két szabásminta című mű is, mely már 1988-ban felvillantja a későbbi Szürkeskála-festmények antropomorf jellegét. Az első térben installált, nagyrészt 2021-es festmények emblematikus képi helyzeteket közelítenek meg, rokoni szálak kötik Frank Auerbach diffúz városábrázolásaihoz, Sean Scully érzéki téglalapjaihoz vagy akár Károlyi Zsigmond építkezési állványzatainak egzisztencialista konstrukcióihoz. A szürke képelemek itt egy nosztalgiával is áthatott, kapcsolódási pontokat rejtő tereppé válnak, ahol az absztrakcióra való emlékezést – mint munkamódszert – a képi kontextus lehetőségeinek felmérése, a művész identitásának mérlegelése hajtja. A kiállítás kurátori vezérmotívuma – a képeken keresztül manifesztálódó szubjektum – a Szürkeskála-művek hallgatásában is megjelenik.

Nemes Csaba: Grayscale (Tikos egyetem) ╱ 2020 ╱ olaj, vászon ╱ 90×120 cm ╱ A művész jóvoltából

A következő szekcióban a nyíregyházi téri tapasztalatokat feldolgozó festmények dekontextualizált színfoltokkal megbontott, árkádikus realitásába csöppenünk. A játékos alapelemekből konstruált, utópikus téri ideálok köpenyébe burkolt város „kevert valóságába” a gravitációra fittyet hányó flâneurök egy alternatív létsíkon lebegnek elénk. A háttér és előtér között oszcilláló színes téglalapok mintha egy újrafestett panelépület előzetes színmintáiként jeleznék a folyamatosan újragondolt városkép történeti dimenzióját. A ragyogó vaníliaszínben vagy okkerben fénylő síkok úgy sugározzák egy-egy elmúlt évtized stiláris preferenciáit, mint egy térből és időből kizökkentett rádióállomás kósza adása. Valahol az éterben a jelentésrétegek ráíródnak az ismerőssé nézett nem helyekre.

A személyes vonatkozások által behálózott képiség problematikáját bontja ki Nemes az Apja neve: Nemes Csaba című képsorozatban. A szöveget és képeket egymás mellé pozícionáló alkotások apropróját a művész apjának az 1960-as években készített fényképei adják. Ugyanebben a térben találkozunk Nemes fokozott dőlésszögben megakadt templomépületeket ábrázoló festményeivel, illetve egy sor átfestett, budapesti homlokzatokat bemutató fotóval. Az egyik műben egy légópince szellőzője (?) Brâncuși Végtelen oszlopával diskurál. E munkák csoportját áthatja és összeköti Nemes társadalmi kérdéseket is feszegető gondolkodása, ami a közterek alakításával, a közösségi emlékezet egyéni nézőpontok révén történő megkérdőjelezésével aktivizálja a lezártnak feltételezett korszakokat. Mindezt egy olyan vizuális nyelvvel támasztja alá, ami kivonja magát a purista mediális megoldások magabiztossága alól. Ahol a fotó és a festmény egymással párbeszédbe lép, Nemes ott sem a totalitásra törekszik, hanem a valóság és ábrázolása között elsikló, megfogalmazhatatlan elágazásokra, a képalkotás és az e mögött meghúzódó ideológiai kérdések többsíkú problematikájára hívja fel a néző figyelmét. A Wenders hallgatását eltúlozzák (Apja neve: Nemes Csaba-sorozat, 2012) című festményen egy mondattöredék jelenik meg: the silence of Wenders is overrated. Ezt a mondatot, amit egyébként lehetne úgy is fordítani, hogy „Wenders csendjét túlértékelik”, Nemes a képszélre szorítja. A felirat marginalizált pozícióból bontja meg a négyzetformátumú, perspektivikus tér logikáját, ahogyan a képbe metszett rajz is megtöri a lombkorona alatt hűsölő Volkswagen fogyasztói idilljét. A beékelt rajz révén egyrészt egy másik korszak eltérő időérzékelése rajzolódik a jelenetbe, másrészt egyfajta emlékeztetőként felbukkan a rendszerváltás előtti lét fogyasztási lehetőségeit szimbolizáló Trabant, a 90-es évek konzumideálját megtestesítő német autó felett lebegve.

Nemes Csaba: The Silence of Wenders Is Overrated ╱ 2012 ╱ vegyes technika, papír ╱ 50×50 cm ╱ A művész jóvoltából

A következő térben Nemes konceptuális művei és korai munkái láthatók, melyek szintén az előbbi problémakörre fókuszálnak gyakran szikár, a dokumentumok erejére támaszkodó megközelítésben. A művész Időtlen című fényképsorozatán mutató nélküli templomtornyok nyernek időbeliséget a fotó sarkában megjelenő dátum által. A Tiltott Marlboro hirdetés (1993) című fotógyűjtés, illetve a művész Az óra és az ágy között (1992) című akciója, melyben egy Jasper Johns-festmény mellé helyezett egy johnsi céltáblát idéző, koncentrikus köröket viselő Kádár-kockát, azokat a momentumokat rögzítik, amikor a társadalom és a művészet egymást imitálják, átfedésbe kerülnek egymással. A geometrikus absztrakció képi felvetései szivacsként szívják magukba egy-egy évtized közéleti dilemmáit, hogy aztán újra neutrálissá váljanak a felejtés által. Ezeket a konceptuális karakterű műveket egy sor olyan festmény egészíti ki, mely Nemes képiségének érzéki kiindulópontjait tárja fel. A fotópapírra hívóval és fixírrel festett művek azokat a struktúrákat vezetik be, melyek az új képek formakészletében is működnek.

Nemes Csaba: Alakváltás ╱ m21 Galéria, Pécs ╱ kiállítási enteriőr ╱ Fotó: Zékány Dia
A művész jóvoltából

Az utolsó teremben többek között a Szürkeskála-sorozat figurális – legalábbis a dokumentumértékű fénykép szociográfiai eszközének megkérdőjelezéséhez kapcsolódó – művek jelennek meg. A Teams-felületen megörökített egyetemi dékán, a tűzfalas, anonim utcákban parkoló Toyota Yarisok féktelen energiával ábrázolt dísztárcsái, a tüntetők által ideiglenes emlékművé alakított Vas utcai bejárat egy rögzített képi valóság letéteményeseiként jelennek meg, melyek révén a megfestett fotó objektivitásának problémájába botlunk. Vajon egy kép függetleníthető-e a személyes és a közéleti olvasatoktól? Sajátos torzulásai hordoznak többletjelentést? Nemes festészetében a modernizmusban kifejlesztett képi struktúrák ellenállnak a közelnézetnek, nem csinálnak magukból kecsegtető árucikket semmilyen távolságból nézve. A diffúz formai összefonódások nem terelik a nézőt olyan totális téri illúziók irányába, amilyeneket a szórakoztatóipar is nagy előszeretettel konstruál. Bár egy-egy képnél a halszemoptikára emlékeztető térgörbületek és a lazán feldobott alumíniumcsillanások virtuóz festészeti megoldásai a művész beszédesebb, belső igényeiről mesélnek, a gondolatok megfogalmazása mégis a néző dolga marad.

▬▬▬▬

Nemes Csaba: Alakváltás

m21 Galéria, Zsolnay Negyed, Pécs

2021. október 14. – november 28.

 

 

Tayler Patrick (1989)
Tayler Patrick Nicholas a németországi Pforzheimban született. Első irodalmi és képzőművészeti élményeit angol-magyar családi háttere határozta meg. 2014-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán. Erasmus-ösztöndíjasként a müncheni Akademie der Bildenden Künstén tanult. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának képzőművészeti doktori képzésében vesz részt. A festészeti tevékenység mellett művészeti írással foglalkozik. Szövegeiben a festői szemléletnek megfelelően keresi a befogadó és mű közötti határok feloldásának lehetőségeit.